Nem sokkal karácsony előtt kerül sor a Zeneakadémia sorozata, A zenekar mesterei következő koncertjére.
Ezúttal is egy nagyon jelentős karmester-egyéniség vezényli a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekarát, hogy a fiatal művészek a legnagyobbaktól tanulhassanak muzsikálni.
December 15-én Kamp Salamon mély elméleti ismeretekből is táplálkozó irányításával szólaltathatják meg Johann Sebastian Bach kantátáit, valamint csembaló- és hegedűversenyét. Nem is kell több az ünnepi emelkedettség érzéséhez.
Kamp Salamon a hazai oratóriumjátszás kiemelkedő képviselője, különösen Bach zenéjének avatott ismerője, saját együtteseivel, a Lutheránia Ének- és Zenekarral adott koncertjei mindig is a zenei élet ünnepnapjai közé számítottak. A neves karmester és karvezető, a Zeneakadémia oktatója óriási elméleti munkássággal is rendelkezik, éppen Bach alkotásaival foglalkozott a legtöbbet. Alapító tagja és elnöke a Magyar Bach Társaságnak.
Én a valóságot nem anyaginak, hanem szelleminek tekintem
– nyilatkozta egy alkalommal, a muzsikálásról szólva.
A koncertet Bach Geist und Seele wird verwirret című kantátájának első, Sinfonia tétele indítja. A mű egy bibliai csoda történetét dolgozza fel, a süket ember meggyógyításáét, így jelképesen azt is lehetővé teszi, hogy a közönség más füllel hallgassa utána a koncert többi részét. Majd két versenymű hangzik el, a g-moll csembalóverseny a szintén Bach-specialista Dobozy Borbála előadásában, a d-moll hegedűverseny szólistája pedig Kalló Zsolt, a Capella Savaria régizenei együttes művészeti vezetője lesz.
A műsort egy szopránhangra írt, roppant virtuóz kantáta zárja, Szemere Zita előadásában: Jauchzet Gott in allen Landen – Ujjongjatok az Úr előtt az egész földön. Bár a kantáta közvetlenül nem kötődik a karácsonyi ünnepkörhöz, ujjongó futamai kiválóan képesek közvetíteni a Megváltó örömhírét.
Kamp Salamon és a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
december 15. 19:30 Zeneakadémia
J. S. Bach: Geist und Seele wird verwirret – kantáta, BWV 35 • Sinfonia
J. S. Bach: g-moll csembalóverseny, BWV 1058
J. S. Bach: d-moll hegedűverseny, BWV 1052R (rekonstruált változat)
J. S. Bach: Jauchzet Gott in allen Landen – kantáta, BWV 51
Szemere Zita (szoprán), Kalló Zsolt (hegedű), Dobozy Borbála (csembaló), Mekis Péter (orgona)
A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara
Vezényel: Kamp Salamon
Fejléckép: Kamp Salamon (fotó/forrás: Zeneakadémia)