Klasszikus

Karácsonyi fények – koncerttel hangol az ünnepre Debrecenben a StEFREM

2024.11.19. 16:15
Ajánlom
A Debreceni Advent részeként a StEFREM koncertjével hangolódhat a közönség karácsony ünnepére december 22-én a Kölcsey Központban. A közkedvelt férfikar tavalyi karácsonyi lemezéről ad elő darabokat.

Az egyik legismertebb magyar a cappella formáció ezúttal Bolyki Sára énekesnővel áll színpadra a Kölcsey Központban. A művésznő a Férfikarhoz hasonlóan sokféle stílusban mozog otthonosan.

Az együttes tavaly megjelent Christmas Lights című lemeze szolgáltatja a műsor alapját, így a programban helyet kapnak a magyar, angolszász, észak-európai és Kárpát-medencei népek karácsonyi és adventi énekei.

Felcsendülnek híres világi dallamok is; például Csajkovszkij Diótörője, Vivaldi Négy évszakjából a Tél és a Csendes éj is sajátos feldolgozásban szólal meg. Az este különlegessége, hogy ebben a formában – női szólistával kiegészülve – korábban még nem hangzottak el ezek az énekek.

Bolyki Sára második generációs acappellista, a Bolyki Brothers legidősebb tagjának lánya, a Jazzation a cappella formáció tagja. Kitüntetéssel diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem népiének szakán, ahová már a diploma megszerzése előtt tanítani hívták. A Jazzation mellett alapszakon tanít is, magyar és balkáni népzenei formációk meghívott szólistája.

stefrem_plakat-161131.jpg

StEFREM – Karácsonyi fények (Fotó/Forrás: Főnix Rendezvényszervező Kft.)

A budapesti StEFREM egy különleges hangzásvilágú vokális együttes. A többszörösen díjnyertes formáció rendszeresen koncertezik Európa-szerte Londontól Bukarestig, de felléptek már Afrikában, Indiában és Dél-Amerikában is. Olyan neves előadókkal dolgoztak együtt, mint Abeer Nehme, Victor Solomon és a King’s Singers. 2002 óta 18 lemezük jelent meg. Gazdag és változatos repertoárjukban bizánci és klasszikus darabok, crossover-átdolgozások és a cappella pop dalok egyaránt megtalálhatóak.

A koncertről további információ itt érhető el. >>>

Támogatott tartalom.

Fejléckép: StEFREM (fotó: Orbán Domonkos)

Főnix Rendezvényszervező Kft.

A Főnix Rendezvényszervező Közhasznú Nonprofit Kft. egyike hazánk kiemelkedő rendezvényszervező vállalkozásainak. A cég által Debrecen Megyei Jogú Város megbízásából szervezett fesztiválokat, koncerteket, színpadi produkciókat, művészeti és gasztronómiai programokat, továbbá egyéb közösségi eseményeket évente átlagosan több mint félmillióan látogatják.

Kelet-Magyarország egyik legjelentősebb kulturális, kreatív műhelyében 20 éve születnek programok a megálmodástól a kivitelezésig, évről évre gyarapítva Debrecen és a régió turisztikai vonzerejét.

E-mail: [email protected]

Postacím: 4026 Debrecen, Hunyadi u. 1-3.

Telefon: +36 52 518 400

Weboldalak:

Legolvasottabb

Vizuál

Oscar 2026: kilenc jelölést kapott a film, amiben Röhrig Géza is szerepel

Rekordot döntött Ryan Coogler vámpíreposza, a Bűnösök, amely tizenhat kategóriában nyerhet aranyszobrot. Szintén jó esélyekkel indul az Egyik csata a másik után, a Hamnet, a Marty Supreme, az Érzelmi érték, illetve a Frankenstein. Mutatjuk a legfontosabb kategóriák jelöltjeit. 
Könyv

Villa Esterházy: megnyílt az író egykori otthonából létrehozott alkotóház

A magyar kultúra napján adták át az Emőd utcában található épületet, amelyet egy éves felújítási munkálatok után a kezdeményezők tervei szerint a magyar irodalom barátai, elsősorban műfordítók vehetnek majd birtokba.
Tánc

Világkörüli turnéra indul a Recirquel

Idén négy kontinens, nyolc országában mintegy 70 alkalommal mutatják be a Recirquel nagysikerű cirque danse produkcióját, a Paradisumot. A világkörüli turné január 21-én az újcirkusz fellegvárában, Kanadában indul.
Jazz/World

Queen Machine – újjáéled a legenda Budapesten!

1985-ben a Queen mindössze 21 perc alatt írta át a rocktörténelmet a Wembley Stadion színpadán, Freddie Mercury ikonikus előadása azóta is a rockzene egyik legemlékezetesebb pillanata maradt. Az élményt a Queen Machine hozza vissza Budapestre – és nem csak 21 percre!
Zenés színház

Sándor Szabolcs: „A nemzetközi operaigazgatók nem tekintik embernek az énekest”

A Zeneakadémia opera szakosainak próbatermében ültünk le beszélgetni az intézmény oktatójával, Sándor Szabolccsal, nem sokkal a hallgatók félévi vizsgaelőadása előtt. A zongoraművész-korrepetitor-karmester tizenöt éve a képzés zenei vezetője.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Kérdésfelvetés hangokban – Magyar László nyerte az MMA szignálpályázatát

A nyertes, aki korábban jazz-zongoristaként is tevékenykedett, bruttó ötszázezer forintos díjazásban részesült. Alkotását csaknem száz pályamű közül választotta ki az akadémia zsűrije. 
Klasszikus ajánló

Meditatív és kifejező fortepiano-muzsika – folytatódik a Haydneum sorozata

A Haydneum fortepiano-sorozatának év eleji koncertjei a befelé figyelés, az elmélyülés és a finom zenei párbeszéd tereit nyitják meg. Négy különleges koncertet ajánlunk az évad második felére.
Klasszikus videó

Fénymásolóval készítettek videóklipet egy barokk áriához

A videóklip zenei anyaga Barbara Strozzi, a 17. századi itáliai női sztárszerzőjének megrendítő áriájára épül. Strozzi maga is énekelt és több hangszeren játszott. Tehetséges és termékeny komponista volt.
Klasszikus ajánló

A Concerto Budapest centenáriumi Kurtág-ünnepei

A Budapest Music Center által szervezett, Kurtág 100 című nagyszabású programsorozathoz kapcsolódóan a mester tanítványa, Keller András vezetésével a Concerto Budapest több helyszínen is kiveszi a részét az ünneplésből.
Klasszikus interjú

Balog József: „Fontos belelátnunk a zeneszerző koponyájába”

Magyarország egyik legfoglalkoztatottabb zongoraművészével, az MMA levelező tagjával tehetséggondozásról, tizennégy nemzetközi versenydíjról és a kortárs zeneművek kiadásának missziójáról is beszélgettünk.