Klasszikus

Karácsonyi hangverseny a Zeneakadémián

2014.12.13. 10:52
Ajánlom
Vigh Andrea december 19-én a hazai zenei élet legkiválóbbjaival ad koncertet a Zeneakadémia Nagytermében.

Kevesen tettek olyan sokat azért, hogy a hárfa autonóm koncerthangszerré váljon Magyarországon, mint Vigh Andrea. 1986-ban szerezte meg zeneakadémiai diplomáját, 2009-ben a doktori fokozatot, tíz szólólemeze jelent meg, 1999-ben megalapította a Gödöllői Hárfafesztivált, rendszeresen zsűrizik nemzetközi versenyeken és fesztiválokon, tavaly óta pedig a Zeneakadémia rektoraként működik. Karácsonyi hangversenyén az ünnepi hangulatért nemcsak Vigh Andrea muzikalitása és virtuozitása szavatol, hanem meghívott muzsikustársainak névsora is, hiszen egytől egyig a hazai zeneélet kiválóságai. Az est során közreműködnek: Tokody Ilona (szoprán); Drahos Béla (fuvola); Szatmári Zsolt (klarinét), Szabadi Vilmos (hegedű); Onczay Csaba (cselló) Nyári László, Szajkó Géza (hegedű); Dráfi Kálmán (brácsa); Balázs István (cselló).

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Jazz/World

Esztergályos Máté: „Megmutattuk, hogy lehet békésen működni egymás mellett a jazz-zenei térben”

Április 30-án a Dohnányi Ernő Zenei Központban ünnepli egyéves születésnapját a Szakcsi Rádió. Az évforduló alkalmából Esztergályos Mátéval, a csatorna főszerkesztőjével beszélgettünk az eddig elért eredményekről, visszajelzésekről és arról, hogyan fogadta őket a szakma.
Színház

Nagy Viktor: „Nem érdemes mindig a fősodorral menni”

Nagyszínpadi Sherlock Holmes-előadással, Molnár Ferenc-darabbal, ír feketekomédiával érkezik a Rejtélyek évada a Thália Színházba. Nagy Viktor művészeti vezető a változó nézői igényekről, médiazajról és a nagy teherbírású társulatról is beszélt a Fideliónak. Interjú.
Jazz/World

Animációs klip készült a Symbiosis 5 legújabb dalához

Április 28-án hallgathatja meg először a közönség a Symbiosis 5 Locked In A Box című dalát, amelynek sajátos világát a Cseuz Dániel által készített loop animáció egészíti ki. Az új klip cikkünkben is elérhető!
Színház

Koncerttel és filmvetítéssel ünnepelhetjük a 129 éves Vígszínházat

A hagyományokhoz híven május 1-jén a társulat a közönséggel együtt ünnepli a Vígszínház születésnapját. Az érdeklődők ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2025/26-os évadának tervezett bemutatóit.
Színház

15 sor színház: Hegedűs a háztetőn

A Fidelio 15 sor-rovatát azért hoztuk létre, hogy mindenről beszámoljunk, ami kultúra, és érdemes tudni róla. A következő rövid írás a székesfehérvári Vörösmarty Színház nagyszínpadi előadásáról, a Hegedűs a háztetőnről szól. 15 sor színház.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Az Őrség varázslatos tájaira hív a Fesztivál Akadémia Budapest

A Kelemen Barnabás és Kokas Katalin hegedűművész házaspár által alapított Fesztivál Akadémia Budapest május 30. és június 1. között első alkalommal rendezi meg tavaszi fesztiválját, a Springfestet.
Klasszikus hír

Kiemelkedő versenyeredményeket értek el a Zeneakadémia hallgatói

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói számos díjat nyertek a csehországi Ostravában megrendezett 14. GENERACE Zeneszerzőversenyen.
Klasszikus ajánló

Oxford címmel indul turnéra a Szolnoki Szimfonikus Zenekar

Az együttes háromállomásos koncertsorozata különleges zenei válogatással és nemzetközi szólistagárdával valósul meg április utolsó három napján, Szolnokon, Kismartonban, valamint Budapesten.
Klasszikus ajánló

Nakarjakov és Pletnyov érkezik a Müpába április 25-én – különleges koncertélmény a Concerto Budapesttel

Glinka Valse-Fantasie című műve, Mihail Pletnyov trombitaversenye és a zeneszerző személyes emlékeiből építkező 14 zenekari képe szerepel a Concerto Budapest április 25-i koncertjén a Müpában. A hangverseny különlegessége, hogy két magyarországi bemutató is elhangzik: Pletnyov műveit ő maga vezényli, a virtuóz trombitaverseny szólistája az orosz világsztár, Szergej Nakarjakov lesz.
Klasszikus ajánló

Mitológiai drámából ifjúkori mestermű – az Idomeneót adja elő a Szent István Filharmonikusok

Wolfgang Amadeus Mozart Idomeneo című operáját mutatja be a Szent István Filharmonikusok a Purcell Kórus közreműködésével és Vashegyi György vezényletével április 26-án a Müpában.