Klasszikus

Karácsonyi koncert barokk meglepetésekkel

2015.11.30. 13:41
Ajánlom
December 22-én ismét karácsonyi koncerttel várja közönségét Spányi Miklós és a Concerto Armonico Budapest a Zeneakadémia Nagytermében.

A Spányi Miklós vezette Concerto Armonico Budapest immár hagyományosnak tekinthető karácsonyi zeneakadémiai hangversenye több szempontból is izgalmasnak ígérkezik. Az együttes koncertjén elhangzik egy válogatás Händel ritkán játszott, utolsó előtti operájából, az 1740-ben bemutatott Imeneóból, mégpedig két nagyszerű énekes, Megyesi Schwartz Lúcia és Megyesi Zoltán közreműködésével. A hangverseny záró számaként szerepel a műsorban Bach a-moll hármasversenye, amelyben a hegedű, a fuvola és a csembaló kap igen virtuóz szólószerepet, s a három vezérszólamot Spányi Miklós, az együttessel rendszeresen együtt játszó, Liszt-díjas fuvolaművész, Bálint János, illetve a Concerto Armonico Budapest alapítói közé tartozó, évekig a Budapesti Fesztiválzenekar koncertmestereként működő Szűts Péter fogja megszólaltatni.

Concerto Armonico

Concerto Armonico (Fotó/Forrás: Mudra László, Zeneakadémia)

Valódi kuriózum lesz a koncert nyitószáma, Spányi Miklós barokk stílusban írott szvitje, amely kapcsán a szerző a következőket mondta: „Mindig tiltakozom az ellen, ha régi stílusban komponált zenéket stílusgyakorlatnak neveznek. Azt gondolom, hogy ha valaki teljesen bele tud helyezkedni egy korábban egységesen használt zenei nyelvbe, akkor ezen is ki tudja fejezni a gondolatait. A késő-barokk zenei nyelvén én nyelvtani hibák nélkül, folyékonyan tudok beszélni.”

Az 1983-ban a Zeneakadémia diplomázás előtt álló növendékeiből alakult Concerto Armonico Budapest a hazai historikus együttesek egyik zászlóshajója. A Spányi Miklós művészeti vezetésével működő zenekar megalakulását követően itthon és külföldön egyaránt nagy feltűnést keltett, komolyzenei fesztiválok és patinás hangversenyközpontok visszatérő vendégeként a nemzetközi komolyzenei vérkeringés szerves részeivé váltak az elmúlt évtizedekben. A Concerto Armonico Budapest lemezfelvételei közül kiemelkedő jelentőségű a Carl Philipp Emmanuel Bach összes billentyűs versenyművét közreadó sorozat a BIS gondozásában, amelyet világszerte valóságos szenzációként ünnepeltek a lemezkritikusok.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Vizuál

„A komolyzene nem társadalomformáló tényező” – Szilágyi Zsófia és Balogh Máté a Kult50-ben

A Kult50 legújabb videójában Szilágyi Zsófia, az Egy nap című film rendezője, és Balogh Máté kortárs zeneszerző, a film komponistája ült le egymással beszélgetni az Egy nap című filmről, a hétköznapokról és a művészet társadalomformáló erejéről.
Vizuál

Rekordot dönthet Banksy a képviselőket majomként ábrázoló festménnyel

A híres-hírhedt street artist Devolved Parliament című képét, amelyet a Sotheby’s aukciósházban árvereznek el, 2-2,5 millió dollárra becsülik.
Plusz

Ez a 9 éves autista kisfiú fél a hangos zajoktól, de gyönyörűen énekli a Hallelujah-t

A 9 éves Justin Kiely-May videóját azután kapta fel az internet, hogy tökéletesen tisztán elénekelte Leonard Cohen ‘Hallelujah’ című dalát.
Vizuál

Viselnéd ezeket az ékszereket?

Idén szeptemberben ötödik alkalommal rendezik meg a kortárs ékszereket bemutató programsorozat, az Ékszerek Éjszakája, ahol hazai és külföldi ékszertervezők alkotásaival is találkozhatnak az érdeklődők.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus temetés

„Zseni volt” – Végső nyugalomra helyezték Kocsár Miklóst

Családja, tisztelői, barátai és pályatársai végső búcsút vettek pénteken Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerzőtől a budapesti Farkasréti temetőben.
Klasszikus hír

Kortárs klasszikus zenei lemezkiadót indít a Radiohead gitárosa

A Jonny Greenwood alapította kiadó első kiadványai között lesz egy saját szerzői lemez, illetve egy Bach-szólóalbum.
Klasszikus állás

Zenészeket keres az Európai Unió Ifjúsági Zenekara

Az Európai Unió Ifjúsági Zenekarában 2003 óta játszanak magyar muzsikusok. Idén újra tagfelvételt hirdetnek – mutatjuk a részleteket!
Klasszikus óbudai társaskör

Októberi kínálat az Óbudai Társaskörben

Az Óbudai Társaskör az Anima Musicae Kamarazenekar új sorozatával nyitja meg a 2019/2020-as évadát a zene világnapján, október 1-jén.
Klasszikus ajánló

Ránki Dezső szólóestet ad a Müpában

Beethoven és Schumann műveit adja el szólóestjén Ránki Dezső, az MVM Koncertek - A Zongora című koncertsorozat évadnyitó koncertjén.