Klasszikus

Karajan-díj Barenboimnak

2010.04.01. 15:58
Ajánlom
A Baden-Baden-i Festspielhaus Kulturális Alapítványa 2010-ben a zongoraművész-karmesternek ítélte a díjat.

A díjat Danel Barenboim hatvanéves pályafutásának elismeréseképp kapta. A művész, az indoklás szerint, a világ zenei életén nem csupán az ujjlenyomatát hagyta rajta, hanem azt jelentősen formálta is. A kuratórium kiemelte Barenboimnak Richard Wagner operáinak népszerűsítésében és újfajta interpretálásában játszott kiemelkedő szerepét. A 2003-ban alapított Herbert von Karajan-díjat eddig Anne-Sophie Mutter, a Berlini Filharmonikusok, Valery Gergiev, John Neumeier, Jevgenyij Kisszin, Alfred Brendel és Thomas Quasthoff vehette át. A díjjal járó ötvenezer eurót a kitüntetettek által javasolt, az utánpótlásnevelésben élen járó intézmény vagy fiatal tehetség támogatására fordítják.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Száz éve született Margot Fonteyn, aki Nurejevvel karöltve forradalmasította a balettet

1919. május 18-án született Margot Fonteyn, a brit Royal Ballet prímabalerinája, akit egy Nurejevvel közös előadása után 89-szer tapsolt vissza a közönség, és aki börtönben is ült.
Klasszikus

Öt éves lett a Virtuózok, így ünnepelnek

Jubileumi ünnepi hangversenyen lépnek fel a Virtuózok klasszikus zenei tehetségkutató műsor elmúlt öt évének legtehetségesebb résztvevői december 30-án a Müpában.
Könyv

Szabó Magda személyes pillanatai

Szabó Magda minden művében az emberi lélek titkait kutatta állhatatosan. Most azonban az ő titkai tárulhatnak fel ebben a különleges fényképalbumban, amelynek lapjain az írónő egész élete megelevenedik. Galéria
Zenés színház

„A Csárdáskirálynő a Monarchia egyik utolsó sóhajtása”

Könnyű beleszeretni Kálmán Imre édes melódiáiba és ezekbe a furcsa figurákba – véli Vidnyánszky Attila rendező. A Nemzeti Színház vezérigazgatója korábban többször vitt színre operát, mégis a júliusi margitszigeti Csárdáskirálynő lesz az első operettrendezése.
Plusz

Alinda ezúttal Ónodi Esztert kérdezte

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Ónodi Eszterrel kitértek arra is, hogy a népszerű színésznő lehetett volna zenész is, sőt szóba került, milyen a “rocker”, az “ufó” és a”libapásztor” Eszter.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyerek

Hogyan érzi magát egy diák, ha elmegy a Zeneakadémiára?

Régi panasz, hogy a fiatalok nem járnak klasszikus zenei hangversenyre. A problémáról eddig mindenkit megkérdeztek már, csak épp a gyerekeket nem. Most ők mondják el, hogyan éltek meg egy koncertet.
Klasszikus ajánló

Válogatás az Óbudai Társaskör programjaiból

Felolvasószínház, Seress Rezső-est, filmzenei és születésnapi koncertek –  az évad végén is műfaji sokszínűség várja a vendégeket az Óbudai Társaskörben.
Klasszikus ajánló

Schubertiáda a kismartoni Esterházy kastélyban

Schubertiádák: így nevezték az 1820-as évek elejétől azokat a társasági összejöveteleket, amelyeknek középpontjában Franz Schubert és muzsikája álltak és ezt a címet viseli a classic.Esterházy koncertsorozat következő, június 15-i koncertje is.
Klasszikus cselló

Különdíjat érdemelt Kokas Dóra Bécsben

A Vienna Classic Strings zenei versenyen különdíjban részesült Kokas Dóra csellóművész. A döntőben Alexey Shor kortárs szerző és Sosztakovics darabjait játszotta.
Klasszikus virtuózok

Mi a televízióhoz értünk, ők a komolyzenéhez: így született a Virtuózok

A Virtuózok stábjának talán legrégebbi tagja a Virtuózok kreatív vezetője, Szarvas Szilvia. Még nem is létezett a műsor, mikor már dolgozott Peller Mariann-nal, a komolyzenei tehetségkutató kitalálójával.