Klasszikus

Karmesterek mérkőzhetnek meg a második Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyen

2023.01.19. 11:20
Ajánlom
Augusztus 20–28. között kerül sor a második Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre Debrecenben. Az idei megmérettetésre ezúttal karmesterek jelentkezését várják, akik rendhagyó módon nemcsak zenekari darabokat, hanem számos oratórium- és operarészletet is vezényelnek majd.

A versenyre február 28-ig lehet nevezni annak hivatalos oldalán, a megmérettetés középpontjában Kodály Zoltán idén száz éve komponált remekműve, a Psalmus Hungaricus áll. A verseny rendezői a szintén százéves fennállását ünneplő Kodály Filharmonikus Zenekar, a világ legnagyobb ifjúsági zenei szervezete, a Jeunesses Musicales, valamint a Papageno. A Debreceni Egyetem a tavalyihoz hasonlóan idén is fontos együttműködő partnere lesz a világ minden sarkából érkező fiatal muzsikusokat bemutató Kodály-versenynek.

A Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyt különböző kategóriákban rendezik meg, első alkalommal a vonósok (hegedű-, brácsa- és csellóművészek) mérték össze tudásukat 2022-ben.

A jelentkezés kiugróan nagy nemzetközi érdeklődéssel zárult: öt kontinens 43 országának pontosan 200 fiatal muzsikusa nevezett, a zsűri döntése értelmében az első díjat a 18 éves spanyol csellista, Carlos Vidal nyerte.

„A Kodály Filharmonikusok és a Psalmus kettős jubileuma kiváló alkalom arra, hogy

egy különleges, az operákra és az oratóriumokra koncentráló karmesterversennyel tegyük fel Debrecent idén is a nemzetközi zenei versenyek térképére.

A sokszoros túljelentkezést hozó és hatalmas érdeklődéssel kísért tavalyi Kodály-verseny megmutatta, hogy az ország második legnagyobb városa is képes azt a színvonalat nyújtani, ami a világ minden sarkából idevonzza a muzsikusokat” – mondta Somogyi-Tóth Dániel, Debrecen város főzeneigazgatója.

A karmesterversenyen bármilyen nemzetiségű karmester részt vehet, aki 1988. augusztus 20-án vagy azt követően született (a verseny nyitónapján maximum 35 éves) és 2002. augusztus 20-án vagy azt megelőzően született (a verseny nyitónapján minimum 21 éves).

A videós előválogatót követően, 2023. augusztus 20–28. között, három fordulóban mérik össze tudásukat a versenyzők

a Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus Debrecen partnereként. Az 1. fordulóban 15 perc, a 2. fordulóban 30 perc áll a karmesterek rendelkezésére a zsűri által meghatározott program előadására. A zsűri maximum 12 versenyzőt juttat tovább a 2. fordulóba, majd 6 versenyzőt a 3. fordulóba, ahol a döntősök mindegyike a százéves Psalmus Hungaricust vezényli. A 40 ezer euró összdíjazású verseny részletes szabályzatát és repertoárlistáját ezen a linken lehet megtekinteni.

Jelentkezés és további információk ide kattintva.

Fejléckép: Somogyi-Tóth Dániel (fotó/forrás: Derencsényi István / Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny)

Kihirdették a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny győzteseit

Kapcsolódó

Kihirdették a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny győzteseit

Hat fiatal vonós hangszeres művész jutott a június 17-26. között Debrecenben megrendezett Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny döntőjébe, akik gálakoncerten mutatkozhattak be a közönség előtt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Elhunyt Szilágyi Mária színházi dramaturg, producer

Hetvenegy éves korában csütörtökön elhunyt Szilágyi Mária színházi producer, dramaturg, szerkesztő, kortárs német darabok fordítója, a Kortárs Drámafesztivál alapítója és igazgatója, a Színházi Dramaturgok Céhének tagja.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János a Magyar Hospice Alapítványért

A Méltóság hangja című est bevételét a Budapest Hospice Ház egy betegszobájának éves fenntartására ajánlják fel a legendás művészek: Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János.
Klasszikus ajánló

Szokolay Sándor emléke előtt tisztelegnek Sopronban

December 8-án gyertyagyújtással, kiállítással én hangversennyel idézik meg a tíz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző alakját a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban. 
Klasszikus magazin

Zene a lakatlan szigeten

Nemrég azt a kérdést tettük fel olvasóinknak, milyen zenét vinnének magukkal egy lakatlan szigetre. Az izgalmas és változatos válaszokat olvasva persze mi is elgondolkodtunk, és összeállítottuk a magunk lakatlansziget-playlistjét.
Klasszikus ajánló

Világsztárok a Zeneakadémián – 6 érv, amiért ott a helyünk november 29-én

Ha klasszikus zene, akkor koncert; ha koncert, akkor a legjobb hangversenyterem és szólisták. Mutatjuk, miért érdemes november 29-én, szerdán este a Zeneakadémia Nagytermébe menni.
Klasszikus hír

Idén is tíz fiatal zeneművészt ismert el az MVM a Junior Prima Díjjal

Tizenhatodik alkalommal vehették át a hazai zeneművészet legkiemelkedőbb ifjú tehetségei a Junior Prima Díj magyar zeneművészet kategória elismeréseit november 23-án.