Éppen a turnéjuk közepén tartanak, hogyan sikerültek az eddigi koncertek?
A tegnapi bécsi este a Musikvereinban egészen különleges volt, ez a terem fantasztikus akusztikával és történeti atmoszférával rendelkezik, így Mozart és Haydn zenéje tökéletesen illett hozzá. A közönség is nagyon érdeklődött, telt házunk volt. Előtte Kölnben és Wolfsburgban léptünk fel, azok a hangversenyek is jól sikerültek, de már várjuk a budapesti koncertet.
Korábban is jártam már a Müpában, és a legerősebb emlékem, hogy milyen nagyszerű a közönség, kedvesek és zeneértőek.
Nagyon szeretem a magyar zenét, Kodályt és főleg Bartókot.
Ha jól tudom, a felmenői között is akad olyan, aki az Osztrák-Magyar Monarchiából származott.
Az apai nagyanyám, Hedwignek hívták, és Alexander von Rosen lánya volt, aki a Monarchiából származott. Anyai ágon pedig svéd-finn eredettel rendelkezett. Egy kicsit beszélt is magyarul.
Ahogy említette, a koncerten Haydn és Mozart művei hangoznak el, Mozartot az ön számára legfontosabb zeneszerzők között szokta emlegetni. Miért és hogyan vált ilyen fontossá a pályáján?
Mondhatjuk úgy, hogy gyerekkoromban Mozarté volt a legmodernebb zene, amit megismertem. Otthon sok középkori, reneszánsz és barokk muzsikával találkoztam, így ebben a sorban ő volt a legkésőbbi. Az volt a szórakozásunk, hogy édesanyám énekelte Mozart műveit, és mi, gyerekek, kánonban csatlakoztunk. Később persze sokat vezényeltem a darabjait, Malcolm Bilsonnal lemezre vettük a Mozart-zongoraversenyeket, korhű hangszerekkel. Operakarmesterként 1969-ben A varázsfuvolával debütáltam az Angol Nemzeti Operában, de aztán mind a hat legfontosabb, érett kori Mozart-operát elvezényeltem.
Sir John Eliot Gardiner (Fotó/Forrás: Luc Castel / Getty Images Hungary)
Saját bevallása szerint is munkássága nagyobb részét a vokális művek teszik ki. Mennyiben közelít másként a zenekari, így a turnén is hallható darabokhoz?
Amikor a zenekaraimmal, az Angol Barokk Szólistákkal és A Forradalom és Romantika Zenekarával dolgozom, igyekszem arra rávenni a zenészeimet, hogy amennyire csak lehet, énekszerűen játsszanak a korhű hangszereken.
Szavakat kell elképzelniük, és azoknak az alakját, színét visszaadniuk a játékukban.
A kórust pedig arra kérem, hogy olyan akkurátusak és precízek legyenek, mintha hangszeren játszanának. Ez igazából ugyanannak az éremnek a két oldala.
Diákkorában hegedült és énekelt is, miért akart mégis karmester lenni?
Mindig is arról álmodtam, hogy vezényeljek. Olyan sok ötletem és kreatív késztetésem volt, vágytam rá, hogy átadhassam őket egy csapat énekesnek vagy zenésznek.
Mi teszi a jó karmestert?
Rá kell jönnünk, hogy egyedül nem boldogulunk, ostoba dolog, ha egy karmester azt hiszi, minden csak rajta múlik. Szükség van a zenészekre, akiket meg kell nyerni magunknak, hogy összhangban legyünk, rá kell venni őket arra, hogy az általunk felállított célok megvalósítására törekedjenek. Természetesen ez egy saját együttessel sokkal egyszerűbb, de akkor is igaz, ha vendégként vezényelünk egy zenekart. A másik fontos szempont, hogy minden előadott zeneszerzőnek ismerni kell a teljes történelmi hátterét: miért komponáltak, hol, kinek, milyen épületben adták elő a műveket, és így tovább.
Van egy különleges rész a Messiás-lemezén, a He trusted in God kórustétel utolsó ütemeit óriási hangsúlyokkal és szünetekkel, mintegy megszaggatva vezényli. Sosem hallottam más előadásában hasonlóan – mi volt a koncepciója?
A Messiásnak két igazán agresszív kórustétele van, amelyekben az emberek az Istennel való szembenállásukat fejezik ki: a He trusted in God mellett ilyen még a Let us break their bonds asunder kezdetű rész. Úgy gondoltam, ezeket nagy energiával és kifejezőerővel kell előadni. Händel nemcsak oratóriumokat írt, hanem operaszerző is volt, így a drámai erőnek és működésmódnak is helye van a műveiben.
Érdekes, hogy ezt kiemeli, hiszen Bach kapcsán azt mondta, nem szereti, ha a műveiből színpadi előadást csinálnak. Az a különbség oka, hogy ő nem írt operát, míg Händel igen?
Pontosan. Bach művei esetében azért kritizáltam a színreállításokat, mert nem gondolom, hogy szükség lenne a színpadi eszköztárra ahhoz, hogy a zene utat találjon a hallgatósághoz.
Számomra Bach zenéje már önmagában is annyira dramatikus, olyan élénken ragadja meg a képzeletet, hogy nem szorul rá mindenféle színpadi nyüzsgésekre
annak érdekében, hogy életre keljen.
Amikor a 2021-es Bartók Tavaszon közvetített János-passiót játszották, azért mégis végeztek az énekesek kisebb színpadi mozgásokat, tettek bizonyos gesztusokat.
Valóban, de ott inkább csak a színpadi elrendezés számított. A szereplők egymás felé fordultak, vagy ahhoz a hangszerhez közeledtek, amelyikkel együtt szólaltattak meg egy részt. Jobban hasonlított az egész egy tárgyalótermi dráma elrendezésére. Nem az történt, hogy megjelent Mária Magdolna, aztán a földre vetette magát Jézus lába előtt, és így tovább, ahogy azokban a produkciókban megesik, amikkel nem értek egyet.
Szokta emlegetni, hogy egy zenész életében vannak olyan különleges művek, amiket mindenáron elő akar adni. Vannak még darabok az ön számára, amiket nem vezényelt, de nagyon szeretne?
Hogyne volnának! Az ember mindig vágyik rá, hogy újabb darabokkal foglalkozhasson, mert azok örömet okoznak neki. Sosem lehet csak úgy megállni. Például nemrég kezdtem el Sibelius műveit vezényelni, nagyon szeretem őt, minden szimfóniája egy újabb kaland.
Lehet tudni önről, hogy a zene mellett fontos szerepet tölt be az életében a biogazdasága is. Pontosan mivel foglalkoznak?
Vannak teheneink, birkáink, és mindent kizárólag ökológiai gazdálkodással termesztünk. A farm számomra nem hobbi, valódi munkát végzünk. Azt gondolom, a két oldalam, a zene és a gazdálkodás frissítően hat egymásra.
Fejléckép: John Eliot Gardiner (fotó/forrás: Roberto Serra – Iguana Press / Getty Images Hungary)
hírlevél
