Klasszikus

Karosi Bálint a lipcsei Johann Sebastian Bach-verseny győztesei között

2008.07.22. 00:00
Ajánlom
Szombaton ért véget Lipcsében a 16. alkalommal megrendezett Bach-verseny. Az énekesek kategóriájában Marie Friederike Schöder, a csellistáknál Philip Higham, az orgonisták között Karosi Bálint bizonyult a legjobbnak.

A 27 éves német énekesnő, a 22 éves brit gordonka-/barokkcselló-művész és a 29 éves magyar orgonista a 10 000 euróval járó első díjon túl fellépési lehetőségekkel tért haza. A három kategória további dobogósai: Ilpo Laspas és Lukas Stollhof (orgona), Margot Oitzinger és Jens Hamann (ének), Davit Mekonyan és Toru Yamamoto (cselló). A különdíjat két csellista, Arne-Christian Pelz, Jolanta Kowalska, valamint az énekesek között győztes Marie Friederike Schöder kapta.

Karosi Bálint 1979-ben született Budapesten. Zenei tanulmányait a XII. kerületi zeneiskolában kezdte zongora, orgona és klarinét szakon, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Gimnázium után felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneakadémiára., ahol 1997 és 2004 között Pálúr János orgona-, és Kovács Béla klarinétosztályába járt. Tanult a genfi Conservatoire "Virtuosité" osztályában (tanárai: Lionel Rogg - orgona, Thomas Friedli - klarinét), illetve James David Christie orgonaművésznél az Ohio állambeli Oberlin Conservatoryban. Klarinétosként és orgonistaként is több nemzetközi versenyen ért el kiváló eredményeket. Számos koncertet adott itthon, Európában és a tengerentúlon, szerepelt rangos neves nemzetközi fesztiválokon. Koncerttevékenysége mellet aktív a komponálás területén is.

A Johann Sebastian Bach-versenyt 1950 óta, kétévente, mindig változó kategóriákban rendezik meg. 2010-ben a zongora, a hegedű és a csembaló kerül sorra.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Ők kapták a legmagasabb állami kitüntetéseket 2025-ben

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából a művészeti és a tudományos élet legrangosabb elismeréseit, Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint Magyar Érdemrend kitüntetéseket adott át Sulyok Tamás köztársasági elnök.
Klasszikus

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Vizuál

Megszűnik az Indafotó

A szolgáltató közlése szerint március 31-én éjfélkor 13 641 979 fotót törölnek véglegesen. A felhasználók a platform megszűnéséig azonban letölthetik az ott tárolt képeiket.
Zenés színház

Elhunyt Németh József operaénekes

A Liszt-díjas, érdemes művészt március 15-én, életének nyolcvanharmadik évében érte a halál. A Magyar Állami Operaház és a Szegedi Nemzeti Színház is megemlékezett a neves baritonról.
Vizuál

Mártonffy Zoltán: „A nézőszám számomra nem mérvadó mértékegysége a sikernek”

„Engem sosem vonzott, hogy a kamera előtt legyek, engem az fogott meg, ami mögötte van” – fogalmazott Mártonffy Zoltán, a Minden Rendben producere, akivel egyebek közt arról beszélgettünk, miért fogtak bele nagyjátékfilmek gyártásába.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Az inspiráló Bartók: Bartók és a csend

Bartók inspirációs ereje vitathatatlan: Amerikától Ázsiáig, határokon és műfajokon átívelve, generációk óta kiapadhatatlan ihletforrásként ösztönzi alkotásra a művészeket. De vajon ő maga miből merített ihletet?
Klasszikus ajánló

Először rendezik meg a Rolla János Zenei Napokat az Óbudai Társaskörben

A háromnapos eseményt hagyományteremtő céllal rendezi meg az Óbudai Társaskör a 2023-ban elhunyt Kossuth-díjas hegedűművész tiszteletére. A záróestén Kelemen Barnabás, Kokas Katalin és Fenyő László ad kamarakoncertet.
Klasszikus ajánló

A szélességi körök visszhangjai – spanyol vonósnégyes kalauzol az európai és amerikai zene világában

A Cuarteto Matrice programja északról dél felé haladva navigál keresztül a 20. századi Európán és Amerikán. A spanyol kvartett a hiánypótló MERITA – európai kamarazenei együttműködés keretében érkezik Magyarországra, és ad koncertet a BMC-ben, április 7-én.
Klasszikus gyász

Elhunyt Sofia Gubaidulina zeneszerző

Napjaink egyik legjelentősebb orosz zeneszerzőjét, aki élete utolsó évtizedeit Németországban töltötte, kilencvenhárom éves korában, március 13-án érte a halál.
Klasszikus ajánló

Végh Sándor egykori tanítványa tart kamarazene kurzust a Concerto Mesteriskola keretében

A kamarazenei élet egy újabb kiválósága, Arvid Engegård tart ingyenes, nyilvános, angol nyelvű mesterkurzust március 17-én, a zenekar Páva utcai székházában.