Klasszikus

Katasztrofális helyzetben a fesztiválok?

2005.05.23. 00:00
Ajánlom
Két évvel ezelőtt még 2,8 milliárd forint állami támogatásban részesültek a fesztiválok, az idén már csak 750 millió forintot kapnak a Nemzeti Kulturális Alapprogramtól. Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke 2005-öt a fesztiválok szempontjából katasztrofális évnek nevezte, szerinte a jövőben csupán az erős összefogás és a konszenzus mentheti meg a rendezvényeket attól, hogy ne kelljen csökkenteni programjaikat.

Magyarországon évente több mint 1500 fesztivált rendeznek. Egyesek sokallják ezt a számot, Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke, viszont úgy véli, az ország kulturális stratégiájának egyik legfontosabb elemei lehetnének ezek az események, mint az európai államok nagy többségében. A fesztiválok Márta szerint, nemcsak a kultúra közvetítés lényeges eszközei, hanem hatásuk van az idegenforgalomra, a település és régiófejlesztésre és nem mellékesen a résztvevők számára meghatározó közösségi élményt is adnak. (A fesztiváloknak tavaly több mint hat milliós volt a látogatottsága.) A Gazdasági Minisztérium 2004-es felmérése szerint, amely a fesztiválok turisztikai hatásait vizsgálta, a rendezvények többsége az államháztartás számára nyereséges és pótlólagos bevételt hoz. Ehhez képest a fesztiválok többsége az idén valószínűleg jóval kevesebb pénzből gazdálkodhat, mint korábban. Amíg 2003-ban 2,8 milliárd forint jutott a fesztiválokra, tavaly már csak 1,3 milliárd forint állami támogatásban részesültek. Idén pedig, mivel az eredetileg a gazdasági és a kulturális tárcánál elkülönített egy-egy milliárd forintot elvonták, ezért mindössze a Nemzeti Kulturális Alapprogramnál rendelkezésre álló 750 millió forint osztható szét. Az elvonással kapcsolatban Márta István megjegyezte, hogy ezzel gyakorlatilag az állam bolondot csinált a fesztiválokból és végképp tervezhetetlenné tette őket. A fesztiválszövetség elnöke hozzátette, a kulturális fesztiválok többsége nem tud önfenntartó lenni, ezért az államnak be kell segíteni a költségek finanszírozásába. A legnagyobb problémát az jelenti, hogy a támogatások nagy része teljesen esetleges és nem tervezhető.(Ezzel szemben például a prágai fesztiválok 2006-os kiadványai már most olvashatók több európai országban, sőt Jerevánban is !) Márta István szerint nálunk most is későn írták ki a pályázatokat. A gazdasági és kulturális tárca tavaly szeptemberben együttesen hirdette meg az úgynevezett regisztrációs pályázatot, amelyre az 50 millió forintnál nagyobb költségvetésű fesztiválok jelentkezhettek. A pályázat beadási határideje 2004. október 31-én ugyan lejárt, ám az eredményt a mai napig sem hozták hivatalosan nyilvánosságra.

A Magyar Fesztivál Szövetség a Nemzeti Kulturális Alapprogram vezetőinek már többször felvetette, hogy szükség lenne egy önálló a szakkollégiumra, amely a fesztiválok támogatását finanszírozná, de eddig a szervezet részéről nem érkezett válasz a kezdeményezésre. Márta István azt sem tartja helyes módszernek, hogy elaprózódnak a pályázati pénzek. Sokszor a pályázatok kiírása nincs összehangolva, hiszen például a Regionális Idegenforgalmi Bizottság nemrégiben jelentetett meg egy pályázatot , ahová a rendezvények is jelentkezhetnek, de ott működési költségre nem lehet pályázni csak beruházásra (hídépítés, szálloda felújítás, szúnyogirtás stb.) A különböző tárcák által kiírt pályázatok elszámolásának összehangolatlansága miatt hónapokig tarthat egy-egy fesztivál lezárása. Márta István hangsúlyozta az Áfa-törvény módosítása miatt, vagyis, hogy nem tudják visszaigényelni az általános forgalmi adót tavaly a fesztiválok 500-600 millió forintot buktak.

A Magyar Fesztivál Szövetség a helyzet megoldására párbeszédet kezdeményez az érintett tárcákkal a társadalmi szervezetek bevonásával. Márta 2005-öt a fesztiválok szempontjából katasztrofális évnek nevezte és a szövetség elnöke szerint a jövőben csupán az erős összefogás és a konszenzus mentheti meg a rendezvényeket attól, hogy ne kelljen csökkenteni programjaikat, tartani tudják a minőséget, illetve az esetlegesen fellépő likviditási nehézségek miatt ne kelljen radikálisan árat emelniük. De elsősorban a kultúrával és a turisztikával foglalkozó politikai döntéshozóknak kellene végre komolyan venni ezt az ágazatot. Mint Európa legtöbb nemzete - mondta Márta István.

Bizonytalan anyagi helyzetben a Művészetek Völgye

Információnk szerint Magyarország és Közép-Kelet Európa egyik legnagyobb összművészeti fesztiválja, a 17. Művészetek Völgye újfent nehéz anyagi helyzetbe került. A július 29-től augusztus 7-ig tervezett kulturális rendezvénysorozat, az egyáltalában nem, illetve a későn kiírt és még el nem bírált pályázatok miatt óriási kockázatot vállal fel az idén is, hisz ameddig nem látják biztosítottnak a legalább hetven százalékos állami forrás meglétét, addig a szponzorokkal, a fellépő művészekkel és az infrastruktúrát biztosító vállalkozókkal való szerződéseket nem lehet biztonsággal megkötni..

Az öt kis bakonyaljai faluban lebonyolított, háromezer kétszáz művészt foglalkoztató, kétszázezer látogatót vonzó fesztivál állami támogatásának évenkénti bizonytalansága azért is érthetetlen, mert a Gazdasági Minisztérium 2004. októberi felmérése szerint az államháztartás szempontjából nyereséges a nonprofit, teljes egészében közszolgálati fesztivál, hisz az évenkénti állami támogatás két-háromszorosa "termelődik vissza" adó és egyéb pótlólagos bevétel formájában.

Jelenleg nem feltétlenül a minőség, hanem az egyes fesztiválszervezők lobbyereje határozza meg, hogy egy-egy fesztivál mennyi támogatást kap - nyilatkozta lapunk kérdésére Bozóki András kulturális miniszter. A magyarországi fesztiválok száma folyamatosan növekszik, ma már minden magára valamit adó város, kistérség rendez fesztivált. Az erre fordítható állami pénzek viszont nem növekedtek ilyen mértékben. Képtelenség a fesztiválok igényeit kielégíteni, de nem is biztos, hogy az adófizetők pénzéből kell minden fesztivált finanszírozni. Ez egy olyan többfunkciójú tevékenység, amelybe egy-egy projektre a legkülönbözőbb cégek támogatását is meg lehet nyerni. Ebben kell ügyesnek lennie a fesztivál szervezőnek, nem csak abban, hogy a sajtót megmozdítsa a kulturális tárca jogos vagy jogtalan kritikájára. A Nemzeti Kulturális Alap átalakítása során külön kuratórium foglalkozik majd az úgynevezett nagyrendezvények, fesztiválok támogatásával. A miniszteri keret sem most, sem a jövőben nem lesz alkalmas a fesztiválok finanszírozására - véli a atárca vezetője.

Programkereső

Legnépszerűbb

Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Tánc

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.
Könyv

„Az irodalmi életrajzok poposítása tudatos volt, a reflektorfénybe kerülés nem” – Interjú Nyáry Krisztiánnal

A virtuális és a valódi közösségi terekről, a papíralapú könyv mai napig tartó létjogosultságáról és az egy éve nyitott Magvető Caféról is kérdeztük a KULT50 magazin hasábjain Nyáry Krisztiánt, a Líra kreatív igazgatóját.
Jazz/World

A királynő varázsol - Ikonikus pillanatok Aretha Franklin pályájáról

Az augusztus 16-án rákban elhunyt soul királynő személye már életében kultikussá vált, amiről rengeteg videofelvétel is tanúskodik. Ezekből az emlékekből szemezgettünk.
Tánc

Vági Bence cirkuszrendezését dicsérik Skóciában

A hét ukrán artistát felvonultató My Land című produkció az Edingburh Fringe Fesztivál közönségét már meggyőzte.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.