Klasszikus

Kelemen Barnabás a Kocsis Zoltánnal közös munkáról mesélt

2017.03.17. 17:03
Ajánlom
A hegedűművész a januárban, a BMC gondozásában megjelent Hommage à Fritz Kreisler című lemezfelvételről beszélt.

Felejthetetlen élmény volt a lemezfelvétel"

– árulta el Kelemen Barnabás, hozzátéve: különleges mérföldköve ez életének. Kitért arra is: a visszajelzések alapján tudja, hogy Kocsis Zoltán az utolsó pillanatáig hallgatta az összevágott anyagot, és élete egyik legjobb lemezfelvételeként jellemezte a négynapos közös munkát. Az albumot 2016 augusztusában rögzítették, Kocsis Zoltán vágya volt, hogy a felvétel még a nyár folyamán elkészüljön.

A lemezen szereplő 21 Kreisler-mű különlegessége, hogy a szerző 12 nép dallamait dolgozta fel hegedűre és zongorára. Kreisler átírta többek között Csajkovszkij oroszos témáját, de megszólal indián és arab-spanyol zene is, magyar cigánymuzsika, szláv tánc Dvorákon keresztül, Couperin stílusában XIII. Lajos-korabeli dal, valamint az amerikai hangulatú musicalvilág is megjelenik.

Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás a stúdióban

Kocsis Zoltán és Kelemen Barnabás a stúdióban (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea)

Mint azt Kelemen Barnabás elmondta, a lemez tartalmának egyharmadát 15 éven keresztül játszották Kocsis Zoltánnal, a művek kétharmadát pedig tavaly tavasztól kezdve mintegy fél alatt tanulták meg. Kiemelte:

nem titok, hogy szinte mindegyik darabot Kocsis Zoltán ötlete nyomán választották ki,

bár a Marche miniature viennoise (Kis bécsi induló) címűt a kisfia miatt rögzítették és végül mindkettőjük kedvence lett. A másik kiemelten kedvelt darabjuk a Gypsy Caprice, amelyet a Fesztiválakadémián tavaly már előadtak, majd a veszprémi Auer Hegedűfesztiválon is bemutattak.

A Hommage a Fritz Kreisler című album mellékleteként Kocsis Zoltán tanulmánya olvasható Világhódító kedély címmel Fritz Kreisler művészetéről. Hogy hogyan nyilatkozott Kocsis Zoltán a lemez kapcsán, az kiderül korábbi cikkünkből

Kapcsolódó

"A Te kezedben gyémánttá váltak” – hommage à Kreisler, in memoriam Kocsis

A BMC gondozásában jelent meg az Hommage à Fritz Kreisler című lemez, amelyen Kocsis Zoltán utoljára lehetett Kelemen Barnabás zongorista partnere.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Hozzátok térek vissza, mert ide tartozom – beszélgetés Hámori Gabriellával

Hámori Gabriella rengeteget forgatott a színház mellett, kipróbálta, milyen kergetni az amerikai álmot, és színpadi játékában is keresi a filmes jelenlétet. Az Örkény Színház Jászai-díjas színművészével készítettünk interjút.
Vizuál

Átadták a 20. Verzió Filmfesztivál díjait

A jubileumi szemlén idén öt kategóriában versenyeztek a filmek. A Nemzetközi versenyben két díjat is osztottak. A fesztivál a nyertes filmekkel a mozikban november 29-ig, online pedig december 10-ig folytatódik.
Vizuál

Hayao Miyazaki új filmjével kezdődik a 21. Anilogue Animációs Filmfesztivál

A hatnapos budapesti szemlén a közönség a legújabb szórakoztató, illetve művészi animációs alkotások legjavát láthatja. A szervezők emellett kisiskolásoknak és kiskamaszoknak szóló versenyprogrammal is várják a családokat.
Vizuál

Rangos németországi fesztiválon díjazták az Elfogy a levegő című magyar filmet 

Moldovai Katalin első mozifilm rendezése, az Elfogy a levegő kapta az ifjúsági zsűri díját a 72. alkalommal megrendezett Mannheim-Heidelberg Nemzetközi Filmfesztiválon.
Vizuál

Ismét hazánkban láthatóak a holokausztot túlélő Bokor Miklós festményei

November 30-án, a Nemes Galériában nyílik meg a Reflexiók című tárlat, ahol hosszú évtizedek után láthatjuk ismét Magyarországon a 2019-ben elhunyt művész munkáit.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

A zenéhez lelkileg kell kapcsolódni – beszélgetés Lantos István zongoraművésszel

A Liszt Ferenc Társaság jubileumi ünneplése Lantos István örökös tiszteletbeli elnök zongorajátékával vette kezdetét november 25-én a Régi Zeneakadémián. A Kossuth-díjas zongoraművészt, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagját a közelmúltban a nemzet művészének választották.
Klasszikus ajánló

Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János a Magyar Hospice Alapítványért

A Méltóság hangja című est bevételét a Budapest Hospice Ház egy betegszobájának éves fenntartására ajánlják fel a legendás művészek: Miklósa Erika, Halász Judit, Kovács Kati és Balázs János.
Klasszikus ajánló

Szokolay Sándor emléke előtt tisztelegnek Sopronban

December 8-án gyertyagyújtással, kiállítással és hangversennyel idézik meg a tíz évvel ezelőtt elhunyt Kossuth-díjas zeneszerző alakját a soproni Liszt Ferenc Kulturális Központban. 
Klasszikus magazin

Zene a lakatlan szigeten

Nemrég azt a kérdést tettük fel olvasóinknak, milyen zenét vinnének magukkal egy lakatlan szigetre. Az izgalmas és változatos válaszokat olvasva persze mi is elgondolkodtunk, és összeállítottuk a magunk lakatlansziget-playlistjét.
Klasszikus ajánló

Világsztárok a Zeneakadémián – 6 érv, amiért ott a helyünk november 29-én

Ha klasszikus zene, akkor koncert; ha koncert, akkor a legjobb hangversenyterem és szólisták. Mutatjuk, miért érdemes november 29-én, szerdán este a Zeneakadémia Nagytermébe menni.