Klasszikus

Kelet és Nyugat találkozása törvényszerű

2015.02.02. 15:55
Ajánlom
Oroszország Franciaországgal, az irodalom a zenével, a fantázia a varázslattal találkozik a Pannon Filharmonikusok hangversenyén február 5-én Pécsett, a Kodály Központban, február 6-án pedig Budapesten, a Művészetek Palotájában.

A koncert műsorának mindhárom orosz származású zeneszerzője kapcsolatba került a korabeli nyugat kulturális termékeivel, miközben a századforduló Franciaországa a keleti kultúrcikkekért lelkesedett, így a két zenei világ találkozása törvényszerű volt.

Csajkovszkij visszatérő vendége volt Párizsnak. A vihar című zenekari fantáziáját is egy európai útja során komponálta, mindössze két hét alatt. Shakespeare munkásságával az Ötök néven ismert zeneszerző-csoportosulás vezetője, Balakirev hatására került kapcsolatba. A vihar megzenésítésének ötletét pedig Sztanszlov, korabeli orosz zeneszerző, elismert kritikus és kultúraszervező adta. Shakespeare műveinek érvényessége nem ismer sem földrajzi, sem korszak-, sem műfaji határokat. A drámaíró mondandója ihlette zeneművek többsége a 19 . században született, köztük Csajkovszkij A vihar című kompozíciója is, mely zenei eszközökkel játssza újra a dráma tartalmi esszenciáját.

Sokan Stravinsky, a századforduló zeneszerzője szellemi otthonának is Párizst, a korabeli Európa kultúrközpontját tartják, hiszen első sikerei a francia városhoz kötik a komponistát. Petruska című művét is Párizsban mutatták be 1911-ben. A mű ugyanakkor egyike Stravinsky azon alkotásainak, amely zenéjét és témaválasztását illetően leginkább támaszkodik az orosz hagyományokra. Az egy ősi keleti mesét feldolgozó Petruskában a szerző modernista korszakának csaknem teljes zenei eszköztára felvonul. A Pannon Filharmonikusok a darab 1947-ben - a szerző által - átdolgozott változatát játssza.

Sosztakovics I. gordonkaversenye is mutat keleties vonásokat. A tipikus Sosztakovics-mű magán hordja a zeneszerző szokásos stílusjegyeit, például a hangokba kódolt monogramot, valamint az idézés jelenségét, mely során más komponisták műveinek motívumait, témáit eleveníti fel. Az I. gordonkaversenyt áthatják az életrajzi elemek, Sosztakovics e versenyművet Msztyiszlav Rosztropovics csellistának írta és ajánlotta, aki tanítványa és barátja is volt egyben. A csellista mindössze négy nap alatt memorizálta a műfaj egyik legkomplexebb darabjának tartott alkotást.

Különös egybeesés, hogy a Pannon Filharmonikusok koncertjén közreműködő szólista, Szergej Szlovacsevszkij korábban többek között épp a darab ihletője, Rosztropovics tanítványaként tökéletesítette hangszeres tudását. A hangversenyen Cristian Mandeal vezényli az együttest.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Plusz

Létünk legizgalmasabb momentuma a felfedezés – Interjú Novák Péterrel

Javában tart a Partitúra zenei, művészeti road show új szériájának forgatása. Novák Péterrel rendező tapasztalatairól, forgatásokról, témaválasztásról mesélt, és arról is, hogy lehet-e kultúra nélkül élni.
Vizuál

Színes, szélesvásznú életműdíjak a magyar film ünnepén

Megszámlálhatatlan filmben és televíziós alkotásban játszottak az 5. Magyar Filmhét életműdíjasai: Andorai Péter, Bánsági Ildikó, Bodrogi Gyula, Koncz Gábor és Venczel Vera. A díjátadóval megkezdődött a filmhét, hét kategóriában összesen 203 filmet vetítenek a Corvin moziban.
Jazz/World

Alinda Chagallról és tüdőkapacitásáról is kérdezte Horgas Esztert

Folytatódik a heti rendszerességgel jelentkező portréinterjú széria, melyben Veiszer Alinda kérdezi a Zsidó Művészeti Napok művészeit. Horgas Eszter fuvolaművésszel arra is kitértek, mennyire kemény fizikai munkát jelent a fuvola, és hogy jönnek ehhez a gumimatracok.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Elhunyt Martin Böttcher, Németország egyik legsikeresebb filmkomponistája

A Winnetou-filmek legendás zeneszerzőjét kilencvenegy éves korában, szombatra virradóra érte a halál a schleswig-holsteini Rendsburgban.
Klasszikus ajánló

Ez a csellóirodalom egyik legszebb versenyműve

Dvořák egyik legszebb művével, a h-moll gordonkaversennyel búcsúzik a Müpa közönségétől a Pannon Filharmonikusok ebben az évadban.
Klasszikus magazin

Chaplin, az elfeledett zeneszerző zseni

Legtöbb filmjéhez maga komponált zenét, pedig nem tudott kottát olvasni. Egy időben sehova nem ment a hegedűje nélkül, és zeneszerzőként Oscar-díjat is nyert. Chaplin kevéssé ismert arca a muzsikusé.
Klasszikus hír

Kínába vitte Balázs János Bartók III. zongoraversenyét

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar nyitotta a Csiangszui Nemzetközi Zenei Fesztivál programját a kínai Nankingban Balázs János zongoraművész közreműködésével, Hamar Zsolt vezényletével.
Klasszikus london

Fischer Ádám is fellép a Royal Albert Hallban

A holdra szállás 50., Viktória királynő születésének 200., a Proms megalapítója, Henry Wood születésének 150. évfordulójára emlékezik a BBC Proms rendezvénysorozata, amelyen idén először környezetvédelemmel kapcsolatos zeneműveket is műsorra tűztek.