Keller András: „A művészet a világ átörökítésének nagy lehetősége”

Kurtág György művészete és tanítása nagy hatással volt az Ön pályájára. Rajta keresztül jelent meg az életében a kortárs zene is?

Ahogy Kurtág be tudta világítani a saját zenéjét számomra, ez a perspektíva kulcsot adott más szerzők megértéséhez is – rajta keresztül magában a zenében is mélyebben el tudtam merülni. Ha egy előadó jelentős komponistával dolgozhat együtt, megértheti, megérezheti azokat a rejtett gondolatokat is, amelyek csak a papír mögött mutatják meg magukat, és testközelből ismerheti meg, hogy az alkotónak mennyire fontos mindaz, amit üzenni szeretne. Micsoda bizalom kell ahhoz, hogy az alkotó valakire rá tudja bízni a művét, amit a világra akar hagyni!

Kurtág emberi és művészi nagysága egyértelmű volt számunkra akkor is, amikor a világ még alig ismerte. A benne lakó, végtelenül mély kifejezés erejében megjelenik mindaz a zene, ami a lelkében él Gesualdótól és Palestrinától kezdve Bachon, Schuberten, Beethovenen át természetesen Bartókig. Amikor leír egy hangot, aztán egy másikat, a kettő között egy élettörténet feszül, csupán néhánnyal is képes teljes zenei univerzumot teremteni. Éppen ezért számomra furcsa, amikor valakit kortársspecialistának tartanak.

A zene története organikus, vannak leágazások, de minden alkotás őrzi korábbi korok lenyomatát, ezért sosem lehet gyökértelen. Abban az értelemben lehet valaki specialista, hogy a saját személyiségéből tovább tudja gazdagítani az adott mű történetét. Jelentős előadók hiteles előadásai szükségesek ahhoz, hogy a művek a világ számára kitárulhassanak.

Kurtág mellett kik voltak még azok a szerzők, akik nagy hatást gyakoroltak Önre?

Lehetetlen felsorolni, hiszen nemcsak a művek és a szerzők voltak nagy hatással a művészi fejlődésemre, hanem azok a zenésztársak is, akikkel együtt harcoltuk meg azok világrajöttéért. Meghatározó volt a 80-as évek elején a Ligeti György Kürttriójával való találkozás, később a Hegedűverseny és a vonósnégyesek. Ligeti zenéje, ugyanúgy, ahogy Kurtágé, végigkísérte a pályámat.

Fiatalon megismerhettem az Új Zenei Stúdió fantasztikus alkotóit, és életre szóló kapcsolatok alakultak ki Jeney Zoltánnal, Vidovszky Lászlóval és Kocsis Zoltánnal, aki Pilinszky neki ajánlott „Három egyfelvonásos opera énekesek nélkül” tervéből megírta a Kopogtatásokat, amit Tábory György rendezésében Karlsruhéban mutattunk be a 80-as évek közepén. Pályám későbbi szakaszában kerültem szoros kapcsolatba Eötvös Péterrel és Dubrovay Lászlóval, ami szintén meghatározó része az életemnek. Dubrovay nekünk dedikált 3. Magyar rapszódiáját nagy zenekarra a tavalyi Magyar Kincsek Ünnepén adtuk elő a Concertóval.

Nagy élmény volt Alfred Schnittkével együtt dolgozni a kvartettjein, szép emlékek kötnek Jörg Widmannhoz is, aki a Keller Quartetnek dedikálta a II. Vonósnégyesét, a „Korálkvartettet” (2003). Korunk legjelentősebb szerzői közül sokszor dolgoztunk együtt Thomas Adèsszel, akivel több ízben kamaráztam együtt, és szép emlékek kötnek Lara Auerbachhoz is, aki három éve volt Pannonhalmán a vendégünk. Említhetném még Gyenyiszovot vagy Toshio Hosokawát, akinek már 1988-ban bemutattuk egy fuvolaötösét a Kuhmói Fesztiválon.

Ez hatalmas megtiszteltetés és nagyon jólesik, de őszintén megvallom, örök lelkiismeretfurdalásom van, hogy nem tudtunk mindegyikkel foglalkozni, mert lehetetlen volt ennyi művet műsorra tűzni.

A Keller Quartet 1989-ben (Fotó/Forrás: Felvégi Andrea / Concerto Budapest)

...vagy lemezre venni – hiszen számos jelentős, nemzetközi hírű lemezfelvételük készült az évtizedek alatt. Ezek közül melyikre emlékszik legszívesebben?

Az évek alatt nyolc alkalommal nyertük el a kvartettemmel vagy szólóban a világ egyik legfontosabb hanglemezdíját, a Deutschen Schallplattenpreist, amelynek éves fődíját két ízben sikerült megkapni Bartók- és Kurtág-felvételekkel (1994 és ’95). Nagyon büszke vagyok a Kurtág Kafka Fragmente című albumra is, amely a 2000-es évek közepén készült, és Juliane Banse szoprán opera-énekesnővel vettünk fel az ECM kiadásában. Azonkívül, hogy a legnagyobb díjakat elnyerte, Kurtág György is nagyon büszke erre a felvételre. Emellett kiemelném még a Keller Quartet tíz évvel későbbi Ligeti-kvartettlemezét, ami ugyanolyan nagy sikereket ért el, mint a korábbi felvételeink.

Mit mondana annak, aki idegenkedik a kortárs zenétől, miért érdemes elmerülnie benne?

A művészet a világ átörökítésének nagy lehetősége. Az emberiség ösztöne a fajunk fenntartása, de nemcsak fizikai értelemben kellene fennmaradni, hanem szellemileg is, legfőképp lelkileg. Abban látok nagy problémát, hogy maga az információ mint mindent betöltő hatalom, elhiteti az emberrel, hogy fontos, miközben legtöbbször csak a felületen marad, és elzár bennünket attól, hogy mélyebbre lássunk. Az információ sajnos manipulálja az emberiséget, és valódi élmények elől zárja el az utat. Fontos, hogy találhassunk utat, teret a szemlélődésre, elmélyülésre. A kortárs zene ritkán alkalmas arra, hogy felületes élményt adjon, viszont mivel absztrakt, valid információt ad a mai világról. Többet tudhatunk meg általa a jelenről, csak magasabb rendű formában. Minél több művészet tölti be a világot, annál kevesebb szemét tudja a helyét betölteni. Aki művészetet csinál, valamilyen módon a világ alkotójává szeretne válni, képviseli az isteni rendet.

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó befogadóvá váljon?

Nyitottság és érzékenység. Ha úgy hallgatok meg valamit, hogy rögtön el akarom bírálni, el se jut hozzám.

Előadóként egyszerűbb a dolog, mert először is meg kell próbálnom lejátszani a hangokat. Ahhoz viszont sok gyakorlás, vér, verejték kell. Közben az ember elkezdi megérteni a művet, és már egészen mást hall benne, mint elsőre. A zenében hangközökről van szó, és a közöttük létrejövő terekről, feszültségekről, kapcsolatokról, oldásokról, ami túlmutat a kottán – miközben az előadó természetesen annak is meg akar felelni – ez nagy ellentmondás.

Amikor egy zseniális alkotó, mint Vidovszky László, ma próbált, Notturno bis című darabjában olyan világmesélő teret hoz létre, amiben minden hang egy önálló történet, ahogy ezek egymásra épülnek, egy közös, egyedi történetet alakítanak ki – ami aztán persze minden előadáson továbbalakul majd.

Keller András A hallgatás napján (Fotó/Forrás: Felvégi andrea / Concerto Budapest)

Mit tegyen, aki nyitott a mai zene iránt, de ismeretlen számára annak – sokszor ráadásul nagyon változatos – nyelvezete? Hogyan lehet segíteni a közönséget, hogy utat találjon ezekhez a művekhez?

Sokszor mondják a kortárs zenére, hogy nem szép, miközben a szépség mindenki számára mást jelent. Azt is kifogásolják, hogy nem elég fülbemászó, miközben ez nem értékmérő: ma sok olyan fülbemászó zenét ismerünk, amelyek rendkívül gyengék. Szeretettel kell hallgatni a műveket és kerülni az ítélkezést, a többi jön magától.

A programszerkesztéssel is lehet a hallgatót segíteni?

A körülöttem lévő kollegák már évtizedek óta tudják, rengeteget vacakolok a programokkal. Nem mindegy, mit és hogyan illesztünk össze. Ha bármely két zene találkozik, létrejöhet egy olyan dimenzió, amelyet még nem ismerünk. A téma régóta foglalkoztat:

és az új zene a régi tükrében sokkal inkább meg tudta mutatni a saját értékeit. Ezt a szerkesztési módot most már sokan követik, aminek nagyon örülök.

A Hallgatás Napján a kortárs szerzők művei egymással lépnek majd párbeszédbe, illetve a 20. század elejéről is elhangzanak művek. Úgy szerkesztettem a fesztivál programját, hogy minden koncertnek önálló íve van, de aki az egész napon velünk marad, sokkal nagyobb élményt kaphat.

Szofija Gubajdulina (Fotó/Forrás: Peter Fischl / Concerto Budapest)

Meséljen a fesztivál középpontjában álló Szofija Gubajdulinához fűződő kapcsolatáról, és hogy miben látja az ő zenéjének a különlegességét!

Szofija Gubajdulinával több alkalommal is hosszabban tudtunk együtt dolgozni külföldön, sőt az első pannonhalmi Arcus Temporum Fesztiválra 2005-ben én hívtam meg, ahol az időívekben Bach volt a szerzőtársa. Az első pillanattól kezdve nagyon bensőséges és alkotó kapcsolatban tudtunk együtt zenélni. A kifejezés erejét illetően nagyon hasonlít Kurtágra. Rendkívül expresszív és mélyen hívő zeneszerző. Az a csodálatos tulajdonsága is hasonlított rá, hogy

Az adott művész személyiségéből indult ki, ezen keresztülvezetve kívánta hallani a darabját. Bizonyos szempontból valódi alkotótársává válhat ilyen módon az előadó az élő szerzőnek. A Hallgatás Napján összesen három koncertet szentelünk neki, például előadjuk Hét szó című alkotását, amely Krisztus utolsó hét szavára épül. Olyan mély fájdalom jelenik meg a műben, amit nem tudunk szavakkal kifejezni.

A fesztivál hat koncertjéből az egyiket Sári József emlékének szentelik. Vele milyen kapcsolata volt?

Kevés időnk volt együtt dolgozni, de maradandó emlék, amikor a nyolcvanas évek elején visszajött Németországból, és megkeresett mint fiatal hegedűművészt egy nagyon szép dalciklusával, a Fragmentével amit Pászthy Juliával bemutattunk Budapesten, és később külföldön is játszottuk.

Van még a programnak olyan pontja, amit szívesen kiemelne?

Örülök, hogy több ősbemutatót tudunk megvalósítani, például Dinyés Dániel Hegedűversenyét a szerző vezényletével és Bujtor Balázs szólójával hallhatja majd a közönség. Balogh Máténak is eljátsszuk egy új művét a Szendereg a robogást, Klenyán Csaba közreműködésével, szintén a komponista vezényletével. Lesz még egy Csapó Gyula- és egy Alessio Elia-ősbemutató, és műsoron szerepel egy fiatal komponista, Szegvári Roland két darabja is. Én Madarász Iván nagyon ritkán hallható Orfenüzosz című darabját dirigálom majd, és műsorra kerül Vidovszky László említett, Notturno bis című darabja.

Klasszikus művek is rendszeresen megjelennek a Hallgatás napján. Most a „régi” zenét a 20. század első felének két nagy szerzője képviseli: Webern Langsamer Satzát a Keller Quartettel játssszuk, Schönberg egyik fő művét, a Pierrot Lunaire-t pedig Maria Husmann közreműködésével adjuk elő – aki a februári Kurtág-ősbemutatón, az új opera főszerepét is énekli majd a Müpában.

Fejléckép: Keller András (fotó/forrás: Éder Vera / Concerto Budapest)