Klasszikus

Két est - két műfaj

2011.09.24. 07:12
Ajánlom
Komlósi Ildikóról, a világhírű mezzoszopránról úgy tartják - nem tudni miért - hogy ritkán szerepel Magyarországon. A szeptember rácáfol erre, hiszen három alkalommal is közönség elé lép. A hónap elején a régóta nagy várakozás övezte Bartók-opera, A kékszakállú herceg vára 3D-ben látható-hallható az Operaházban, a Művészetek Palotájában a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenyén Kocsis Zoltán vezényletével Mahler dalszimfóniáját énekli, két nappal később pedig amerikai kollégájával, Marcello Giordani tenoristával ária- és duettestet ad.

"Számomra minden felkérés fontos" - mondja Komlósi Ildikó - "azonban ez a három annyira különbözik egymástól, hogy ebben rejlik a varázsa. Hogy Kocsis Zoltánnal részt vehetek a Mahler: Das Lied von der Erde előadásában, kitüntetés! Bármilyen közös munka vele, egy kurzussal ér fel. Imádok tanulni, új színeket felfedezni. Zoli pedig teljesen letisztítja, szinte csontig lebontja a zenét, hogy utána újra összerakjuk, és mindig valami fantasztikus produkció születik. A 27-i ária- és duettest magáért beszél. Egy olyan kollégával lépek fel, akivel közel három évtizede ismerjük egymást: egy istenadta hang, mindig csodálattal hallgattam."

A szicíliai születésű Marcello Giordani korunk egyik vezető tenorja a New York-i Metropolitanban. 1993-ban mutatkozott be ott a Szerelmi bájital Nemorinójaként, azóta több mint 170 előadáson alakította elsősorban az itáliai bel canto szerzői, valamint Verdi és Puccini írta szerepeket, se rendkívüli sikert aratott a világhírű dalszínház Anyegin produkciójában is, amikor első ízben Giordani énekelte orosz nyelven Lenszkij szerepét. A Covent Garden Operába Solti György meghívására érkezett. Verdi Simon Boccanegrájának Gabriele Adorno szerepében debütált Londonban, a világhírű magyar karmester utolsó ottani fellépésén.

"Akkor ismerkedtünk meg" - folytatja Komlósi Ildikó - "amikor a Scalában voltam ösztöndíjas, és Marcello ott tanult egy milánói énektanárnál. Ő már akkor tulajdonképpen 'készen volt', a hangja skálázás nélkül is kellő pozícióban szólalt meg. Azóta sokat énekeltünk együtt, legutóbb a barcelonai Liceuban Mascagni Parasztbecsületének több előadásában."

A 27-i hangverseny műsorán - a Miskolci Szimfonikus Zenekar közreműködésével, Marco Balderi vezényletével - a Parasztbecsület részletei mellett szerepel még Leoncavallo, Cilea, Verdi és Bizet operáinak több népszerű áriája és kettőse. Beszélgetésünk során szóba kerülnek a legkedvesebb szerepek és a legemlékezetesebb pillanatok: "Zeffirellivel a Scalaban találkoztam először az Aida új rendezésében. Amikor megkaptam a Carment a Veronai Arénában, hihetetlenül boldog voltam. Életemben először Bregenzben énekeltem a Bizet-operát Jérôme Savary rendezésében, nagy élmény volt, de az igazi kiteljesedést az Aréna 85 méteres színpada adta. Nagyon szeretem Carmen figuráját. Zeffirelli mindig nagyon odafigyel a kosztümökre, számomra pedig - éppen a magasságom miatt - nagyon fontosak. Carmen a közönség emlékezetében mindig telt, nagyon nőies figuraként él. A Veronai Arénában tizenhatezres nézőterével olyan távolságok vannak, ahol a termetemmel vékonynak, kicsinek tűnök, tehát a látvány rendkívül fontos. Zeffirellinek még inkább, mert ő úgy dolgozik, mintha a kamerán át nézve filmet készítene. Amikor elkészültek a jelmezek, elszállt minden félsz belőlem. Megláttam a kosztümömet, és máris nyertesnek éreztem magam. Soha olyan jó közérzettel nem énekeltem Carment, mint az Arénában. Olyan szabadságot adott, mint maga a szerep, amely éppen annak a jelképe. Carmen vad, olyan szabad és megfékezhetetlen."

Komlósi Ildikót nem köti állandó szerződés egyetlen színházhoz sem, ugyanakkor fáradhatatlanul járja a világot és sűrű meghívásainak eleget téve egyik után a másik földrész legnagyobb operaházaiban lép fel, a legkülönbözőbb szerepekben. Jelentős - 20. századi műveket sem nélkülöző - repertoárjának minden darabja egyaránt fontos számára.

"Mindig az a szerep áll hozzám a legközelebb, amelyet éppen éneklek. Ami pedig az átállást illeti, hát elképzelhetetlen, hogy Mascagni néhány bevezető taktusa után, miközben a színpadra lépek, mire megszólalok, ne váljak valóban Santuzzává. Nem mindig könnyű, de ugyanakkor muszáj, hogy ne csak a kedvenc szerepeket énekeljem. Fontos új feldolgozásokkal, új szemléletekkel, új karmesterekkel, rendezőkkel dolgozni. Frissen tart és gazdagodik a szerep, azzal együtt én is. Ez a megújulásunk forrása. Kezdettől fogva nagy repertoárra és sokoldalúságra törekedtem. Hogy az utóbbi években nagy dalciklusok interpretálására is felkértek, mint Mahler Das Lied von der Erdéje (Dal a Földről - a szerző) vagy a Kindertotenlieder (Gyermekgyászdalok - a szerző), sőt Mozarttól Ravelig egy sor más szerző darabjaira, számomra nagyon fontos. Ezt ki kellett harcolni, és állandóan bizonyítani kell. Sosem szégyelltem bevallani, ha valami nem ment egészen úgy, ahogyan elképzeltem, de utána kemény munkával próbáltam korrigálni az esetleges hibákat. Nem könnyű a pályánk és az életünk. Itt van a családom, és bizony egyes pillanatokban nem szívesen pakolom be a bőröndöt. De ha folytatni akarom, akkor menni kell. És ha csinálni akarom, akkor száz százalékig kell csinálni. Kell lennie több ilyen 'száz százaléknak', ami természetesen nagyon fárasztó, de anélkül nem megy. Azonban ha sokat áldozunk, sokat is ad ez a pálya. A szeptember 25-i hangverseny a Nemzeti Filharmonikusokkal és két napra rá a 27-i ária- és duettest is nagyon fárasztó lesz, de a program gyönyörű, és az ember bízik, hogy mindig a legjobb formáját tudja hozni."

Komlósi Ildikó búcsúzóul elmondta, hogy a nyár első hónapjában Aida-produkciót énekelt a masadai fesztiválon, majd a müncheni - szintén Aida - előadások után hosszabb pihenőt engedélyezett magának. Hét év óta most először fordult elő, hogy nem vállalt fellépéseket egyetlen fesztiválon sem. Néha az embernek tudnia kell, hogy mi igazán fontos az életében. Férje és tizennégy éves fia sokat hiányolta, az utóbbi években annyit utazott, dolgozott, énekelt. Most elhatározta, hogy néhány hónapig együtt lesz kamasz gyermekével, szabadon, a nap huszonnégy órájából huszonnégyet. Egyébként mint minden fiatalt, őt is vonzzák a különféle technikai újdonságok, nagy élvezettel vesz részt a Kékszakállú 3D-s produkciójának előkészületeiben. Október hónapban egy újszülöttel gyarapodik a tágabb család, úgyhogy a külföldi koncertek és előadások közt fennmaradó idő az övé és a készülő új Wagner-szerepeké lesz, amelyek közül a Tannhäuser Vénuszaként a budapesti Operaház közönsége is hallhatja Komlósi Ildikót 2012 februárjában.

Komlósi Ildikó és Marcello Giordani áriaestje

2011. szeptember 27. 19:30

Művészetek Palotája - Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem

Km.: Miskolci Szimfonikus Zenekar
Vez.: Marco Balderi

Verdi: A szicíliai vecsernye - nyitány; Luisa Miller - Rodolfo áriája (Quando le sere al placido); A végzet hatalma - nyitány; Aida - Radames románca (Celeste Aida); Amneris és Radames duettje (Gia i sacerdoti)
Ciléa: Adriana Lecouvreur - A Hercegné áriája (O vagabonda)
Mascagni: Parasztbecsület - Intermezzo
Leoncavallo: Bajazzók - Canio áriája (Vesti la giubba)
Mascagni: Parasztbecsület - Santuzza áriája (Voi lo sapete o mamma); Parasztbecsület - Santuzza és Turiddu duettje (No, no, Turiddu, rimani rimani ancora)
Bizet: Carmen - nyitány; Carmen - Carmen áriája, Habanera (L'amour est un oiseau rebelle); Carmen - Don José áriája, Virágária (La fleur que tu m'avais jetée); Carmen - Carmen áriája, Seguidilla (Prés des remparts de Séville); Carmen -Carmen és Don José kettőse (C'est toi? C'est moi!)

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Online elérhető művészeti filmek a napfényes Itáliáról

Online elérhető A művészet templomai című népszerű ismeretterjesztő sorozat, első körben hat film, köztük a firenzei Uffizi képtárat, Róma bazilikáit, a milánói Scala történetét, Leonardo és Raffaello életpályáját bemutató alkotások nézhetők.
Színház

Kováts Adél: „Nem csak a járványt kell túlélnünk”

Kováts Adél Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, a Radnóti Színház igazgatója a napirendben hisz, megpróbál nem egész nap dolgozni, ugyanakkor élvezi is a home office előnyeit. Tudja, hogy a járványt követően szemléletet kell váltanunk, de most a legfontosabbnak a szolidaritást tartja.
Vizuál

Ki a legdrágább kortárs magyar festő? Itt vannak a rangsorok!

A Top10 élő magyar művész rangsora a 2019 aukciós eredmények alapján: Lakner László, Nádler Istán, Reigl Judit.
Plusz

Fesztiválozhatunk idén nyáron? – Hazai körkép a koronavírus árnyékában

Nem lesznek tavaszi fesztiválok Budapesten és vidéken. Lemondták a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált. De mi van a nyári programokkal? Ennek jártunk most utána!
Könyv

Milyen olvasmányokat ajánl Szabó T. Anna a karanténos napokra?

Folytatódik Nyáry Krisztián online beszélgetés-sorozata. Az irodalomtörténész április 3-án 16 órától Szabó T. Annát kérdezi arról, hogy mivel tölti a karanténos napokat és milyen olvasmányokat ajánl.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus Hangszertár

Gyakran ismételt kérdések a hárfáról – Razvaljajeva Anasztázia válaszol

Új sorozatunkban, amelynek címe: Hangszertár, zenekari művészeket és szólistákat kértünk arra, mutassák be szakmájuk legfontosabb eszközét. Razvaljajeva Anasztázia a klasszikus zenei színtér egyik legizgalmasabb hangszerese. Egyértelmű volt, hogy ha hárfáról van szó, hozzá kell fordulnunk.
Klasszikus hír

A Zeneakadémia tanárai péntek esténként a remény dallamát játsszák erkélykoncerten

A párizsi és a lyoni Conservatoire közös felhívása nyomán először április 3-án, majd minden pénteken este 7-kor Marc-Antoine Charpentier Te Deumának jól ismert prelúdiuma szólal meg. A Zeneakadémia örömmel fogadta a felkérést: minden héten más oktatója játssza a dallamot erkélykoncerten.
Klasszikus interjú

Ha ennek vége, első dolgom találkozni a zenekarommal

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar alapító karmestere azt mondja, hozott a járványhelyzet jót is a rossz mellett. De vannak dolgok, amelyek ne maradjanak így. Például, hogy nem találkozhat a zenekarával.
Klasszikus gyász

Elhunyt Peskó Zoltán világhírű magyar karmester

83 évesen, hosszas betegség után március 31-én elhunyt Peskó Zoltán - tájékoztatta lapunkat a művész családja.
Klasszikus koronavírus

Autókból zenélnek a MÁV Szimfonikusok

Zenészek vezetik a naponta útnak muzsikáló indított autókat.