Tavaly ünnepeltük Bach születésének 330. évfordulóját. Különleges élményben lesz része annak, aki a két művésszel közösen hallgatja meg e remekműveket. A nagy mester mélyreható zeneköltészetére nyitott szívű közönség tiszteletadását Fülep Márk fuvolaművész és állandó kamarapartnere, a hetvenéves Gábor József Liszt-díjas zongoraművész játéka segíti, az ünneplést a kilencven éves Varga Károly szavai emelik méltó magasságba.
Az évek óta együtt játszó művészeknek ez a hangverseny egy hosszú, benső folyamat eredményeképpen jött létre, közös zenéléseik során mindenképpen fontos állomás.
Egy ilyen összkiadás jellegű előadás komoly szellemi és lelki ráhangolódás lehetőségét, alázatos befogadást, és a remekműveknek számító szonátákban megjelenő zenei magaslatok belső, érzelmi kinyilatkozásának gyakorlását kínálja fel előadóknak és hallgatóságnak egyaránt. A művészeknek a zenei felfedezőút élményeinek megtapasztalása nagyszabású erőpróbát is jelent, nem csoda, kevesek vállalkoznak ilyesmire. A másfél órányi Bach muzsika egyfajta zenei áhítat is egyben.