Klasszikus

Kétszeres hajrá a Fideliónak!

2011.09.30. 08:30
Ajánlom
Két csapatot is indít a Fidelio a 36. SPAR Budapest Maratonon. A Fidelio futók között indult Márkus Gábor ügyvezető igazgató és Zsoldos Dávid alapító tulajdonos is.

A Fidelio két csapatának tagjai lelkes Fidelio-olvasók, futóbolond rajongók, zenészek, ismerősök és barátok közül kerültek ki. A nem mindennapi kihívásban a cég vezetősége is részt vesz: Márkus Gábor és Zsoldos Dávid mindketten 8,7 km lefutásával veszik ki a részüket maratoni 42 kilométeres távból október 2-án. A buzdításra szurkolói részleg is alakult: az Alkotmány utca - Kossuth tér sarkán felállított színpadon a Liszt Ferenc Kamarazenekar, majd a Zuglói Filharmónia tagjaiból alakult vonósnégyes népszerű muzsikával lelkesíti a futókat.

A Fidelio már évek óta részt vesz a versenyen, mint ahogyan a Liszt Ferenc Kamarazenekar csellistája, Rózsa Richárd is. A fiatal muzsikus érdeklődésünkre elárulta, ő futás közben a csendet kedveli és szívfájdalma, hogy az idei Budapest Maratonon nem indul, de az mindenképpen kárpótolja, hogy zenésztársaival rendhagyó koncertet adnak majd a futam ideje alatt. Az egyelőre számára is nagy kérdés, hogy a futók hogyan fogadják a maratoni komolyzenélést, de Rózsa Richárd bízik benne, hogy többek között Mozart muzsikája üdítően hat majd az indulókra.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Kilép a POSZT-ot szervező cégből a Magyar Színházi Társaság

A szervezet azt sérelmezi, hogy nem tudják megfelelően gyakorolni tulajdonosi és ellenőrzési jogukat. FRISSÍTÉS: Karsai György kilép a POSZT Tanácsadó Testületéből.
Klasszikus

Nem vagyok kétlaki - Interjú Selmeczi Györggyel 

Kisorosziban Selmeczi György, Orbán György, Vajda János és Csemiczky Miklós zeneszerzők fogadták a Partitúra stábját. Miklósa Erika és Batta András a kamerák előtt pillanthatott be a kortárs magyar zeneszerzés Négyek-nek is nevezett csoportja semmihez sem hasonlítható alkotói miliőjébe.
Zenés színház

Olyan ez, mint egy jókedvű sütés-főzés

Opera és festői nyáreste Szentendrén – 100 százalék élmény! Megadja a kulturális nyár alaphangját a június 29-ei szentendrei Operagála.
Klasszikus

Alig egy hónap, és kezdődik Érdi Tamás nyári fesztiválja

Ötödik alkalommal rendezik meg a Klassz a pARTon! fesztivált. Idén negyven koncertet, összesen 62 programot látogathatunk a hazai vízpartokon.
Klasszikus

Így gyakorolj! – Tabea Zimmermann brácsaművész tanácsai

A hazánkban is gyakran megforduló brácsaművész, Várjon Dénes zenészpartnere a Strad hasábjain hat pontban szedte össze tanácsait a fiatal (vonós)hangszereseknek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Alexander Pereira távozik a milánói Scalából

Az osztrák szakembernek már 2014-es érkezése is nagy viharokat kavart, távozásában egy meghiúsult szponzori szerződés játszhatott közre. Guiseppe Sala, Milánó polgármestere és a Scala Alapítvány elnöke közölte kedden az operaház felügyelőtanácsának három órás tanácskozását követően, hogy nem hosszabbítják meg az intendáns szerződését. 
Klasszikus ajánló

Balázs János ingyenes koncertet ad a Zeneakadémia előtt

Balázs János ad ingyenes zongorakoncertet szombaton a romantikus zeneirodalom legismertebb alkotóinak műveiből a Zeneakadémia előtti téren, ahol erre az estére komponált videóinstallációkat is láthatnak az érdeklődők.
Klasszikus lemez

John Williams albumot készített Anne-Sophie Mutterrel

A világ egyik legnépszerűbb zeneszerzője és a német hegedűművész albumán természetesen örökzöld filmklasszikusok zenéi hallhatók.
Klasszikus bécs

Te is vezényelheted a Bécsi Filharmonikusokat a Budapesten!

A bécsi Zene Háza virtuális karmesterének segítségével a világ egyik legjobb zenekarának élére állhatsz július 2-4. között Budapesten.
Klasszikus hír

André Rieu hangszerekkel segített egy fogyatékkal élőkből álló zenekaron

A holland hegedűművész a reggeli hírekben olvasta, hogy egy tolvaj meglovasította a rézfúvós zenekar hangszereit, úgy döntött, hogy segít.