Klasszikus

Kettőn áll

2009.02.19. 00:00
Ajánlom
Perényi Miklós 2008 első félévében, 60 évesen ünnepi koncertsorozatot adott Schiff Andrással. A Warner Music Hungary példás módon rögzítette és DVD-n elérhetővé tette a három hangversenyt, így azok is láthatják-hallhatják, akik nem lehettek ott a Zeneakadémián.

Magam ezek közé tartozom. Akár mentegetőzéssel is kezdhetném, elébe menvén a kérdésnek: miért nem olyan ír a kiadványról, aki ott volt. Ehelyett szeretném arra a befogadás-esztétikai alapvetésre felhívni a figyelmet, hogy aki egy (koncert-) DVD-t vagy –CD-t vesz kézbe, az nem a koncertet látja-hallja, hanem a felvételt. Így nem alkothatok véleményt a koncertekről (melyeken ott se voltam), ám a dupla DVD-ről akkor se írhatnék mást, ha történetesen jelen vagyok a felvételükön. (Csupán lábjegyzetként teszem hozzá: koncertkritika írásakor sose hallgatom meg a felvételt – ugyanezek miatt. Inkább vállalom a tévedés – (?) – lehetőségét, minthogy még nagyobb tévedésbe essem és a felvételről, ne pedig a koncertélményről számoljak be.)

Másik bevezető megjegyzésem személyes jellegű. Nem szeretem a DVD-k adta zenei élményt. Számos fontos felvétel csak DVD-n érhető el, rendszerint ezeket is kép nélkül hallgatom. Ez talán az én hibám, de számomra ritkán tesz hozzá a zenei élményhez a látvány bármit, annál gyakrabban tereli el a figyelmemet. Vannak persze olyan felvételek, melyeknél fontos a látvány: az operák esetében ez szinte magától értetődő. Vagy ott vannak a dokumentum-felvételek, nagy karmesterekről, hegedűsökről, zongoristákról. S noha ezeken gyakran keveset látunk a "titokból", mégis fontos, hogy legalább ennyit megsejthetünk belőle.

Remélem, Perényi Miklós titkát még nagyon sokáig tapasztalhatjuk meg személyesen is – mégis elvitathatatlan e DVD-k dokumentum-értéke: hogy generációk múlva is látható lesz pl. az a vonókezelés, amilyen nincs még egy a Földön. De számomra nagyjából ennyivel véget is ér az, ami miatt nézni érdemes e dupla DVD-t. Perényi olyan, amilyennek közel 40 éve ismerem: mimikája szépnek épp nem mondható (bár lénye az idők folyamán számomra megszépült: ami hajdan az átélés grimasza volt, az ma már szimpatikus ránc) – gyerekkorunkban nővéremmel gyakran figuráztuk ki az ő arcjátékát, miközben talán miatta kezdtem csellózni tanulni… – de egyetlen mozdulata sincs, ami ne a zenéről szólna, ami ne a zenéből következne. Ugyanez Schiffről nem mondható el: ha teszik, ő ennyivel "profibb", ő tudja, hogy filmezik, ő tehát most Schiff Andrást játssza, azt a Schiffet, aki nagyon figyel Perényire, aki alárendeli magát a jubiláló művésznek. És aki (a D-dúr gamba-szonátában) vibrál (!) a zongorán – gyanítom, ez is inkább szól a kamerának és az utókornak, mint Bachnak. De a lényeg az, amit hallunk.

Schiff és Perényi sokat játszott már együtt, Beethoven-szonátáik összkiadásának igen jó a visszhangja. Itt is eljátsszák a három utolsó szonátát, és talán tényleg ezeken érezhető leginkább a közös múlt, a befektetett munka. Igaz ez akkor is, ha az A-dúr szonáta első tételének kidolgozásában a zongorista eltéved. Van ilyen, annyi baj legyen. Van persze, ami nem tetszik: az A-dúr szonáta cselló-szárnyalását a zongora nem tudja visszaadni, és az első tétel kidolgozásában keveslem a zongora bal kezét; a záró tétel elején viszont épp sokallom. De ezek apróságok, ezektől még igen jók ezek a Beethovenek. Jónak mondható az összjáték továbbá a romantikus repertoárban, mindenekelőtt a Chopin-szonátában és a Mendelssohnban – noha ennek lassú tételében is jelentkezik az a hiba, mely talán a legjobban zavar mindhárom hangverseny felvételén: hogy Schiff nem mer egyszerű lenni. Egy variációs tétel elején ugyanúgy gyorsít-lassít, mint mikor belejön. És amikor a téma utoljára még egyszer előjön, az akkor ütne igazán, ha olyan egyszerű lenne, mint egy dalocska. De nem. Holott Perényi – és a darab – logikája mást alig-alig visel el. A Brahms-szonáta is elfogadható, csak kevés a tér, nagy a sietség. Nem a tempó gyors, hanem mintha nem mindig férnének bele – ettől az egész idegesnek hat, de ez nem feltétlenül áll ellentétben a darab logikájával. És érdekes a Janáček. De itt már többször kiderül, mennyire mást gondol Perényi, mint Schiff – másképp hangsúlyoz, másképp kezel egy-egy visszatérő ritmikai motívumot. Ha megnézzük a kottát, kiderül: neki van igaza. És itt jön elő megint, hogy felvételt (kiadványt) elemzünk-e vagy hangversenyt. Mert egy hangversenyen érdekesnek mondható a második tétel elejének érces, cimbalmos zongorahangja; de ha többször hallgatjuk, más – misztikusabb – színt szívesebben hallanánk.

A kiadvány legsilányabb anyaga a három Bach-gambaszonáta. Nem az a baj, Schiff itt is "billeget" (vagyis gyorsít-lassít). Nem is csupán az, hogy Perényi nem – és ettől alig-alig vannak együtt, többször drukkolni kell, hogy egyszerre érjenek a végére (különösen a g-moll szonátában). Az igazi baj az, hogy Schiff játéka tökéletesen következetlen: hol köti, hol nem köti a dallamot, bal keze hol legátózik, máskor ugyanazt kikopogja. Legátózásnak pedig nemigen van helye – különösen az eredetileg két fuvolára és basszus continuóra írott anyagban, ahol a bal kéznek bizony kontinuálnia kellene, mást meg nem. Illetve hát lehet nem autentikus módon is nagyszerűt alakítani, de a következetlenség bármilyen koordinátarendszerben kitűnik. A zongorista játéka a második koncerten még Perényit is megzavarja: itt a csellista siet. Értem persze a műsorszerkesztés koncepcióját: kezdetnek egy Bach, a végére egy érett Beethoven, közte meg valami romantikus és valami modernebb. De Bach akkor is többet érdemel ennél, marketingfogásnál.

A három koncert – vagyis a DVD anyaga – összességében szépen reprezentálja a gordonka-zongora kamarairodalmát, ezen belül is azt, ami Perényit és Schiffet igazán érdekli –, de ha nem a koncertre vagyunk kíváncsiak (eső után köpönyeg), hanem a DVD-re, egyáltalán nem biztos, hogy ebben a "mindent bele"-sorrendben kell hallgatnunk. És ha inkább a "szerzők sorrendjében" játsszuk le a zenéket, kiderül: nem arról van szó, hogy egyik koncerten jobb, másikon gyengébb formában zenéltek Perényiék, hiszen az egyik gyenge Bach után egy jól sikerült Mendelssohn, a másik után pedig a kiadvány egyik erőssége, Chopin g-moll szonátája következik, és mindegyik koncert színvonalasan előadott Beethoven-szonátával zárul.

Az a gyanú ébred bennem: nem arról van-e szó, hogy Schiff bizonyos művekkel többet, másokkal kevesebbet dolgozik? A Chopint nem lehet körülbelül játszani, mert iszonyú nehéz. A Mendelssohnban is sok a hang, sűrű a kotta. De mi indokolja ezeket a helyenként dilettáns Bachokat – attól a zongoristától, akinek régebben oly remekbe szabott lemezeit és koncertjeit hallhattuk Bach műveiből? Aki hol Glenn Gould-os tántoríthatatlan Bach-játékával, hol pedig a schiffes, mégsem zavaró tempóingadozásaival (pl. Kétszólamú invenciók) vívta ki oly sokak elismerését?

A Janáčekben ismét az egyszerűséggel van baj. A mű címe: Mese. De hol itt az "egyszer volt, hol nem volt" – hol vannak a folyamatok, hol a misztikus hang? Hol a zsongás az elején? Az előadás egyszerre túl bonyolult – pl. az osztinátónak írott ritmusok a zongorán nem mernek egyformák lenni, olykor nem mernek hallatszani sem, szemben a csellóval – és túl konkrét, pl. a színekben. Ez ennél sokkal izgalmasabb zene. És rossz a frazeálás, pl. a második tételben: Schiff magyarosan hangsúlyoz, vagyis a dallam első hangja a súlyos nála – holott a kottában nem itt van a hagsúly.

Mindezt nagyban feledteti Perényi hasonlíthatatlan játéka. Erről sokkal nehezebb részleteket írni, kiemelni ezt vagy azt. És igazságtalan is, mert ha azt mondom, micsoda jobb kéz, ez szinte dehonesztáló egyrészt a balra nézve, mely szintén nem mindennapi; de mindez dehonesztáló Perényire, a zenészre. Hiszen legyen szó bármelyik kézről, a zenész agy, zenei akarat és tudás áll mögötte. Hogy aztán ez olyan technikai tökély által válik zenei megnyilvánulássá, amilyen senki másnak sincs, az nemcsak adottság: az szinte 60 év munka. Nem hiszem, hogy ma kevesebb, mint negyven éve. Perényi nem gondolja, hogy ő már eljutott egy szintre, ahol meg lehet állni, ahol a Bach-nehézségű szerzők nem adnak gondolkodni- és elmélyülnivalót (valójában alighanem többet adnak, mint pl. a meglehetősen érdektelen, bár tökéletesen kivitelezett Bartók-rapszódia).

Perényinek minden hang, minden dallam, minden zenei mondat fontos, ráadásul anyanyelvi szinten beszéli a zene nyelvét, barokktól a 21. századig. Ezért nem fordulhat nála elő, hogy szétszedjen olyat, ami egybe tartozik, hogy megtörjön egy dallam- vagy egy indulatmenetet. Vannak a DVD-n persze egészen kivételes pillanatok: a Brahms-szonáta indítása, a Beethoven A-dúr legeleje, a melléktéma trillái – de megint igazságtalan vagyok, ha tovább sorolom. Perényi – önmagához képest – igazán a három Bach-mű egy-egy pillanatában nyújt kevesebbet, mint amennyit szokott, különösen a D-dúr gambaszonátában. A kiadvány egésze mégis megmutatja nekünk azt a Perényit, akit oly régóta ismerünk, akit annyira tisztelünk – és akinek messze nem született annyi felvétele, amennyit (az emberiség) érdemelt volna.

Még egyszer tehát: le a kalappal a Warner és a Zeneakadémia előtt, hogy bele mert vágni egy ilyen vállalkozásba, nem hivatkozott nehéz gazdasági helyzetre, így – bár a hiányzó Perényi-lemezek okozta óriási űrt betölteni nem lehet – megörökített legalább ennyit. Hogy a dupla DVD mégsem üti meg a várt mércét, annak az az oka, hogy ez nem Perényi, hanem Perényi és Schiff felvétele. Reméljük, sok-sok lemezen hallhatjuk (és legyen: láthatjuk) még korunk legnagyobb gordonkaművészét, és hogy ehhez nem kell újabb kerek évfordulóra várnunk.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Zenés színház

Spontán, közös énekléssel zárult a miskolci operafesztivál

Dupla gálakoncerttel, utcabállal, remek hangulatban ért véget tegnap este a 18. Bartók Plusz. A friss Kossuth-díjas Sümegi Eszter még meg is énekeltette a Miskolci Nemzeti Színház közönségét.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.