Amikor megtudtam, hogy Bertolazzi milyen darabokat választott erre a koncertre – Beethoven: 21. (Op. 53., C-Dúr) 'Waldstein' szonáta; Liszt: Dante-szonáta (s. 161); és a h-moll szonáta (S. 178) – a délelőtti időpont nem tűnt a legideálisabbnak, és ezt más, külső tényezők is hamar egyértelművé tették már az első szonáta kezdő akkordjainak megszólalása után, ugyanis a Terror Háza Múzeum szombat délelőtti zenei beállása folyamatosan beleszólt a fiatal zongorista játékába. Akik megtapasztaltak már hasonlót, a fejüket foghatják most, és
nyilván azokat is kirázza a hideg, akik tudják, milyen nyugalom és csönd szükséges ahhoz, hogy ilyen komplex műveket valódi odafigyeléssel hallgathasson az ember.
Giovanni Bertolazzi zongorakoncertje a Régi Zeneakadémián (Fotó/Forrás: Szöllősi Mátyás)
Igen, eleinte kifejezetten zavaró volt – főleg az éneklő, lírai Beethoven-szonáta első tétele közben – a néha dübörgő, néhol valamiféle dallamra mégiscsak emlékeztető zaj, de mivel Bertolazzit érezhetően még ez a bosszantó körülmény sem volt képes kizökkenteni egy pillanatra sem, lassan a hallgatóság is megtanult elvonatkoztatni, és másként figyelni a zongorajátékra.
A Waldstein tökéletes „fölvezetés” volt. A könnyedség és letisztultság – mintha időnként nem is instrumentális zenét hallgatnánk, s amit egyértelműen sikerült megmutatnia Bertolazzinak – folyamatosan oldott minden, nem a zenei anyagból származó feszültséget, talán épp azért, hogy a két Liszt-szonátára már igazán képesek legyünk koncentrálni, arra a (kettős) pokoljárásra, amelynek egyszerre lehettünk megfigyelői és elszenvedői is. Bertolazzi játékával együtt mi is egyre elmélyültebbé válhattunk a koncert során; mintha a fiatal zongoristát a Liszt-verseny utáni visszatérés mellett, és a zeneszerzőhöz nagyon is kötődő helyszín varázslatán túl, pont a körülményekből fakadó plusz kihívás ösztönözte volna a leginkább arra, hogy a lehető legösszeszedettebb és -kifejezőbb legyen, és azt hiszem, a hallgatók számára mindig különleges élmény, mikor az előadó érezhetően egyre inkább átéli a zenélést, élvezi a játékot.
Giovanni Bertolazzi zongorakoncertje a Régi Zeneakadémián (Fotó/Forrás: Szöllősi Mátyás)
A h-moll-szonáta kötelező darab a Liszt-versenyen, és a legtöbb zongoristát már egészen fiatalon ez a nagyon is ellentmondásos mű foglalkoztatja talán a leginkább, mégis megdöbbentő, s így volt ez a tavalyi versenyen is, hogy akár tizenéves versenyzők is milyen érett, kiforrott előadásra képesek. A szeptemberi megmérettetés óta ugyan csak egyetlen díjazottat, a magyar Kovács Gergelyt hallhattam élőben játszani – teszem hozzá, remekül zongorázott –, ám egészen biztos vagyok abban, hogy az olasz Bertolazzi
azok közé tartozik, akiket nemhogy kényelmessé tett volna a siker, hanem arra ösztönzött, hogy még többet gyakoroljanak, még koncentráltabbak és árnyaltabbak legyenek.
Esetében semmi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy mindkét Liszt-szonáta igazán kidolgozott volt, és különösen tetszett, hogy a h-moll-szonáta középső részébe (tételébe) sűrűsödött a lényeg; abban rejlett, mintha abból származott volna interpretációjának lényege.
Giovanni Bertolazzi zongorakoncertje a Régi Zeneakadémián (Fotó/Forrás: Szöllősi Mátyás)
Giovanni Bertolazzi tízévesen kezdett zongorázni, tehát viszonylag későn. Saját bevallása szerint is csak az elmúlt öt-hat évben fektetett igazán komoly energiát a gyakorlásba, tizennyolc éves kora után vált számára egyértelművé, hogy ez az ő útja. Ezt tudva pedig még elképesztőbb az, amit a Liszt-versenyen, és ezen a koncerten is mutatott. Bertolazzi nem egy tipikus sztár-alkat, ezt a jelenlévők megérezhették már a tavalyi versenyen, illetve február 26-án is,
nem különcködéseivel vagy a hivalkodó játékával hívja föl magára a figyelmet, hanem kifejezetten azoknak lehet majd kedvence, akik a következetességet, az analitikus szemléletet kedvelik.
Giovanni Bertolazzi zongorakoncertje a Régi Zeneakadémián (Fotó/Forrás: Szöllősi Mátyás)
A koncert zárásaként két ráadást is adott Bertolazzi. Elsőként Franz Von Vecsey Valse Triste című darabját játszotta, természetesen Cziffra György zongoraátiratában (egyúttal persze neki is ajánlva), majd zárásként Manuel de Falla spanyol zeneszerző Danza Ritual del Fuego című, igazán különleges darabját hallhatta a Régi Zeneakadémia Kamaratermének közönsége.
Fejléckép: Giovanni Bertolazzi a a Régi Zeneakadémia koncertjén (fotó: Szöllősi Mátyás)
hírlevél
