Gyermekkorát apja Pszkovi kormányzóságban fekvő birtokán töltötte. Egész életre szóló élményt jelentettek számára a család körül élő parasztoktól és cselédektől hallott népdalok. Első zongoratanára édesanyja volt, hétévesen Liszt-darabokat játszott, emellett franciául és németül is megtanult. Érdeklődött a történelem iránt, s komolyan elmélyedt a pravoszláv egyházi zene tanulmányozásában. Fiatalkori darabjait dajkájának meséi ihlettek. Tízéves korában jelent meg nyomtatásban első szerzeménye, egy polka.
A családi hagyományt folytatva katonai pályára lépett. 1856-ban találkozott az orosz zene történetét meghatározó a "Nagyok kis köreként" is emlegetett Ötök későbbi tagjaival. A zongoravirtuóz és a társasági összejöveteleken bariton énekesként is kedvelt Muszorgszkij 1859-ben a gárdatiszti hivatás helyett állami hivatalt vállalt. Az egyre inkább az orosz népzene felé orientálódó zeneszerző belekezdett Szophoklész Oidipusz király című tragédiájának és Flaubert Salambo című regényének feldolgozásába. Az elkészült részleteket később a Szorocsinci vásár és a Borisz Godunov című operáiban használta fel. Művészi kiteljesedésének első jele az 1866-ban komponált Egy éj a kopár hegyen című, népi mondavilágot megjelenítő szimfonikus költeménye. A Gogol drámája alapján készült darab eredetileg a Szent Iván éj egy kopár hegyen címet viselte, a művet azonban Balakirev bírálatára többször átdolgozta, majd később ezt a vázlatot finomította tovább Rimszkij-Korszakov. A mű leggyakrabban utóbbi hangszerelésben csendül fel.
Muszorgszkij legmonumentálisabb és legismertebb alkotása a Borisz Godunov, amely az orosz nemzeti opera egyik csúcsának tekinthető. A középpontban a moszkvai Oroszország konfliktusai állnak Rettenetes Iván uralkodásának időszakában. A szövegkönyvet szintén a zeneszerző alkotta, Puskin azonos című drámája alapján. Az opera viszontagságos úton jutott el a sikerig:előbb elutasították, majd átdolgoztatták a szerzővel a darabot, többek között ekkor kerültek a műbe a főbb női szerepek. Az 1874-es premier után néhány évvel mégis levették a műsorról, mert a kortársak a hangszerelést túl haladónak, merész újításait szakmai hibának minősítették. A szerző halála után Rimszkij-Korszakov átdolgozta az operát, de az 1940-es években Sosztakovics is újragondolta a művet a Bolsoj Színház felkérésére. Az eredeti változatot csak az 1930-as években állították ismét színpadra, ma általában ezt játsszák világszerte. Az opera címszerepében Fjodor Saljapin és Jurij Nyesztyerenko is világhírű lett. Magyarországon a Muszorgszkij eredeti szándékához hű Boriszt csak 2010-ben adták elő.
A Borisz Godunov mellett másik legismertebb műve az Egy kiállítás képei című zongoraciklusa, amelyet elhunyt festő barátja, Viktor Hartmann emlékkiállítása ihletett 1874-ben. A művet többször is meghangszerelték, legnépszerűbb a Ravel-féle változat lett, majd száz évvel később az angol Emerson, Lake and Palmer trió is, nagy sikerrel dolgozta fel.
Az Ötök legkiemelkedőbb alakjának és a modern zenei realizmus egyik első nagy alakjának tartott Muszorgszkij elsősorban a vokális zene terén alkotott maradandót. A Borisz Godunovot mindmáig a legjelentősebb kelet-európai zenedrámai alkotásnak tartják. Művészetéből a zenekritikusok elsősorban azt emelik ki, hogy "beszélni" tudott a nép, a szenvedő tömegek és a gyermekek nyelvén egyaránt. Több dalciklust is írt: Gyermekszoba, Napfény nélkül, A halál dalai és táncai.
Muszorgszkij édesanyja, majd unokahúga halála után a magány elől az alkoholba menekült, idegbetegsége rosszabbra fordult. Állapota 1875-ben átmenetileg javult, így belekezdett a történelmi alapokon nyugvó Hovanscsina című operába és a Gogol novelláján alapuló Szorocsinci vásár című vígoperába, de befejezni egyiket sem tudta. A Szorocsinci vásár 1917-ben Kjui zenéjével kiegészítve került színre, a Hovanscsinát Rimszkij-Korszakov egészítette ki és hangszerelte. Az előjáték Hajnal a Moszkva folyó felett címmel gyakran önállóan is felhangzik.
Muszorgszkijt élete végén barátai is elhagyták, utolsó éveit egyik távoli rokonánál töltötte. Próbálkozott zongoratanítással, énekesek kíséretével, de egészségi állapota annyira megromlott, hogy 1880 nyarán a szentpétervári katonai kórházba került. Ebben az időszakban készült Repin ismert portréja, amely az egzaltált, őrült zsenit ábrázolja és ezeket napokat örökítette meg Zsoldos Péter Portré négy ülésben című regénye is. Az orosz zene egyik legnagyobb alakja 42 évesen, 1881. március 28-án halt meg.
hírlevél
