Klasszikus

„Kevés híja volt, hogy nem magam vetettem véget életemnek”

2016.04.16. 13:37
Ajánlom
Belegondoltunk már vajon abba, hogy Leonardo megfesthette volna-e a Mona Lisát vakon, vagy milyen lett volna, ha mondjuk Shakespeare minimum diszlexiával és diszgráfiával küzd? Talán hajlamosak voltunk, vagyunk ilyesfajta, túlzásnak ható asszociációkra, ha Beethoven süketségére gondolunk, ami tulajdonképpen a komponistáról alkotott kép romanticizálásához nagy mértékben hozzájárult. Ettől függetlenül persze zseni volt, és nyilván teljes értékű hallással is ugyanúgy az egyetemes zenetörténet nagy alakjává vált volna.

Az ember gyakran eljátszik a „mi lett volna, ha” gondolatával, és effajta hipotézisek gyártására a bécsi klasszikus triász harmadik alakjának élete különösen alkalmas: másféle zenét írt volna Beethoven, ha nem süketül meg? Ez már örök rejtély marad, de a válasz a fennmaradt dokumentumok ismeretében tulajdonképpen vegyes lehetne. Levelezéséből az derül ki, hogy társasági életére jobban rányomta a bélyegét a szörnyű felismerés, mint alkotói munkájára, ugyanis legkomorabb időszakában – 1801-1802 körül, amikorra datálódnak depresszív hangvételű levelei (köztük az úgynevezett heiligenstadti végrendelet) – írja meg egyik legderűsebb művét.

beethoven capitalotc com (1)

beethoven capitalotc com (1)

Ahogyan ezzel kapcsolatban Szabolcsi Bence zenetörténész fogalmaz Beethoven-könyvében: „Tehát házi hangverseny és válogatott társaság, vagy remeteség, magányos gyötrődés és öngyilkosság? Nyilván ez is, meg az is; a kettő együtt: ez Beethoven életritmusa. És ha még bármilyen kétségünk maradna: ugyanazokban a hónapokban, mikor Heiligenstadt oly halálos-kétségbeesetten látja Beethovent, készül a Második szimfónia diadalmasan viruló zenéje.” És ez

Beethoven utca

Beethoven utca

a változékonyság, hullámzás jellemzi Beethoven életén kívül zenéjét is: pianók és sforzandók, mély dráma és kitörő ujjongás váltja egymást gyakran a legrövidebb időn belül és a legváratlanabb pillanatban.

Hogy pontosan mikor kezdte el Beethoven felismerni hallásának romlását, nem tudjuk, de valamikor harminc éves kora előtt nem sokkal, tehát talán 1800-as budai hangversenye idején már jelentkezhettek a tünetek. Van olyan beethoveni beszámoló, amelyben a mester 1796-ra utal. A komponista egész életében amúgy is különböző betegségekkel küzdött: lázrohamok, hasi fájdalmak, májbetegség, sárgaság, tífusz. A 2000-es évek elején megvizsgálták Bonnban őrzött hajtincsét, amelyből kiderült, hogy szervezetének ólomtartalma a normálisnak százszorosa volt, halálát a boncjegyzőkönyv tanúsága szerint azonban májzsugorodás okozta.

Eleinte nem is gondolta komolynak a fülzúgást, valamint a halláscsökkenést. Az első levelek, amelyekben már megemlíti a bajt, barátainak: Karl Amendának és az orvos-fizikus Franz Gerhard Wegelernek szólnak. Wegelernek így ír:

„Be kell vallanom, nyomorúságos életet élek. Csaknem két éve kerülök minden társaságot, egyszerűen azért, mert lehetetlen megmondanom az embereknek: süket vagyok. Ha más volna a hivatásom, könnyebb volna, de az én hivatásomban iszonyú hátrány. Hát még ellenségeim, akik szép számra rúgnak, mit szólnának?”

Amendának pedig a következőképpen fakad ki: „Káromoltam Istent, mert teremtményeit kiszolgáltatja a véletlennek, úgy hogy sokszor a legszebb virág megsemmisül. Tudd meg, hogy legnemesebb részem: hallásom nagyon meggyöngült.” Wegelernek írott levelében bélbántalmaira vezeti vissza halláskárosodását, továbbá beszámol arról, hogy „hangszerek, énekesek magas hangjait, ha messzebb vagyok tőlük, nem hallom”. Egy másik levele bizakodóbb, melyben egy „leányzót” említ, akibe szerelmes lett, bár nem az ő „osztályából való”: ez a hölgy a tizenhét éves Giulietta Guicciardi grófnő, akinek a „Holdfény” szonáta ajánlása szól.

beethoven

beethoven

Beethoven leghíresebb levelét fivéreinek címezte, de azt soha nem adta fel postára és csak halála után került elő: ez az 1802. október 6-10. között keletkezett híres heiligenstadti végrendelet, amelynek keserű hangvételéből a testamentumokra jellemző számvetés olvasható ki, a harminckét éves zeneszerző eljut az öngyilkosság gondolatáig is:

„De mily megalázó volt aztán, ha mellettem valaki távoli furulyaszót vagy a pásztor nótázását hallotta, én pedig semmit, de semmit! Az ilyen tapasztalatok a végső kétségbeesés szélére juttattak s kevés híja volt, hogy nem magam vetettem véget életemnek. – Csak a művészet tartott vissza egyedül.”

Ezekből a részletekből is kiderül, hogy sokkal inkább az emberek véleményétől tartott, attól, hogy a társaság korábban ünnepelt ifjú zenészéről mit fognak mondani. A zeneszerzéssel azért nem volt gondja, mert tökéletes belső hallása, zenei memóriája volt, és tudta, hogy az elképzelt hangzásélményt hogyan valósítsa meg, vesse papírra. Egy tanulmány vonósnégyesei kapcsán számol be arról, hogy az erősebb hallásromlás után ritkábban komponált kvartettjeibe magas hangokat, mert azokat kevésbe hallotta, de ez inkább csak feltételezés.

További érdekességeket Beethovenről ide kattintva olvashat.

Az 1810-es évek elején már ordítanak hozzá az emberek, hogy meghallja a mester, amit mondanak, mindenféle hallókészülékekkel próbálja felerősíteni a hallását, de hiába: 1812-ben már nem lép fel zongoraművészként, V. (Esz-dúr) zongoraversenyének a szólóját rábízza tanítványára, Czernyre. Ehhez képest különös, hogy 1822-ben még maga szerette volna vezényelni a Fideliót, de a próbákon nehézségek támadtak és sikerült őt lebeszélni erről a szándékáról.

Mondhatnánk, hogy Beethoven élete szinte nyitott könyv az utókor számára, mivel süketsége révén olyan információk is fennmaradtak, amelyek más zeneszerzők esetében nem biztos, így például a személyes jellemvonásokról gyakran többet tudunk, mint amennyit másoknál, vagy mint amennyit illene. Persze a dokumentumok kapcsán kritikus énünknek is meg kell szólalnia, hiszen még írásos emlékek alapján is beleeshetünk az arany jánosi „gondolta a fene” jellegű hibába, ugyanis tudjuk, Beethoven famulusa, aki mellé szegődött jó néhány évre, Anton Schindler, hajlamos volt időnként szépíteni vagy mindenesetre valamilyen módon heroizálni hősünk életét, vagy ahogyan Kovács Sándor zenetörténész mesélte mindig óráin: Schindler volt az a figura, akinek a nevéből mindössze egyetlen betű hiányzott, hogy méltó módon leírja működését.

Beethoven Hornemann

Beethoven Hornemann

Állítólag beleírt Beethoven beszélgető füzeteibe, időnként kiszínezte a valóságot, de ezek közül a füzetek közül meg is semmisíthetett néhányat, amelyekről úgy gondolta, hogy nem feltétlenül járulnak hozzá a szerinte hiteles Beethoven-kép kialakításához. Ettől függetlenül a hátrahagyott füzetekkel neki köszönhetjük a Beethoven-hagyaték alapját: 1845-ben a Királyi Porosz Könyvtár számára eljuttatott hagyaték 136 ilyen füzetecskét tartalmazott, de Schindler feltehetően körülbelül négyszázat birtokolt belőlük. Az első Beethoven-életrajz is Schindler tollából való, szavahihetőségét zenetudományi kutatások az 1970-es években kezdték el cáfolni, hiszen már saját szerepét is próbálta meghamisítani: Beethovennél töltött öt-hat évét tizenegy-tizenkét évnek állította be.

Az egyik legmeghatóbb jelenet Beethoven süketsége kapcsán több forrásban is megmaradt, így minden bizonnyal hiteles lehet: a IX. szimfónia ősbemutatóján „tiszteletbeli karmesterként” volt jelen, azaz a valódi karmester mellett állva követte a partitúrát, és figyelte, hol tart a zene. A darab végén semmit nem hallott a mögötte ülő tömeg éljenzéséből és tapsviharából, ezért az egyik énekes szólista fordította őt közönsége felé, hogy lássa az ünneplést, amit a meglepett Beethoven lelkes meghajlásokkal fogadott.

Ma úgy tudjuk, hogy teljesen sohasem veszítette el a hallását, hiszen azt még élete utolsó éveiben is próbálta javítani különleges segédeszközeivel, olyanokkal, mint a Bonni Beethoven Múzeumban is látható fültölcsérek. Dr. Köves Péter belgyógyász szakorvos Beethoven fülbetegségét elemezve arról ír, hogy minden bizonnyal cochlearis otosclerosisról lehetett szó nála, amelynek értelmében a kengyel a környezethez csontosodva rögzül, megszűnik mozogni, így a hangrezgéseket nem tudja átvenni és rögzíteni a belső fülbe. A Dél-Kaliforniai Egyetem kutatói nemrég pedig arra az eredményre jutottak, hogy Beethoven hallásának romlása genetikai eredetű lehetett, amiért a Nox3 nevű gén felel: ez játszik szerepet annak meghatározásában, hogy valaki fogékony-e az erős zajok okozta halláskárosodásra.

Bármi is az igazság, Beethoven ezzel a fogyatékosságával is olyan életművet hagyott hátra, amely határozott irányt adott a zenetörténet további alakulásának.

Programkereső

Legolvasottabb

Könyv

„Esterházy Péter túl fogja élni a könyveket” - Kemény István köszöntője az Esterházy Péter és Gitta Könyvtár megnyitóján

Az Evangélikus Országos Gyűjtemény legújabb ékessége, a mintegy 12 ezer kötetet számláló új könyvtár január 24-től látogatható előzetes regisztráció után. Az avató ünnepségen személyes hangú beszédet mondott Kemény István író is, aki elsőként a Fidelio olvasóival osztotta meg írását.
Klasszikus

A megérinthető zene - Megnyílt a Magyar Zene Háza

Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Magyar Zene Háza. A zenei beavató intézmény koncertekkel, interaktív kiállítással, zenei kreatív térrel és zenepedagógiai foglakozásokkal várja a nagyközönséget. 
Vizuál

Ingyenes animációs filmekkel készül a Nemzeti Filmintézet a magyar kultúra napjára

Az ünnepi válogatásban olyan legendás alkotások is szerepelnek, mint Dargay Attila Lúdas Matyija, de különleges rövidfilmek is láthatóak lesznek a FILMIO kínálatában.
Színház

Tragikusan fiatalon elhunyt Mokány Csaba színművész

Negyvenhárom éves korában elhunyt Mokány Csaba füleki származású színész, rendező adta hírül a Komáromi Jókai Színház facebook oldala. "Isten veled, Csabi! Emléked megőrizzük!" - búcsúznak tőle kollégái.
Klasszikus

Főszerepben a Barenboim-család

A világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim és hegedűművész fia, Michael ad koncertet január 26-án a Müpában. A műsoron Mozart-szonáták szerepelnek.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Minden művészet a káoszból épül fel” – Beszélgetés a Chaos String Quartet tagjaival

Második helyezést ért el a tavaly ősszel tartott Bartók Világversenyen, és a Fidelio különdíjával is gazdagodott a bécsi központú, de különböző nemzetiségű fiatalokból álló Chaos String Quartet. A vonósnégyes két hegedűse, Susanne Schäffer és Kruchió Eszter mesélt együttesükről, a versenyen szerzett élményekről és arról, hogy milyen különleges helyszíneken léptek már fel.
Klasszikus ajánló

Főszerepben a Barenboim-család

A világhírű zongoraművész-karmester, Daniel Barenboim és hegedűművész fia, Michael ad koncertet január 26-án a Müpában. A műsoron Mozart-szonáták szerepelnek.
Klasszikus hír

A kóruséneklés legnagyobbjait díjazta a KÓTA a magyar kultúra napján

A Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége tizennégy kategóriában díjazta azokat a karnagyokat, tanárokat és zongorakísérőket, akik munkájukkal segítik a hazai kóruséletet.
Klasszikus hír

A megérinthető zene - Megnyílt a Magyar Zene Háza

Tíz éves tartalmi és műszaki tervezés, majd építkezés után nyílt meg szombaton a Magyar Zene Háza. A zenei beavató intézmény koncertekkel, interaktív kiállítással, zenei kreatív térrel és zenepedagógiai foglakozásokkal várja a nagyközönséget. 
Klasszikus interjú

Otthon a zenében – Ismerd meg Borsos Kata hegedűművésznőt!

Ki gondolná, hogy a finom vonású, fiatal hegedűművésznő idejét a doktori képzés és három gyermek tölti ki? A Zeneakadémia fiatal tehetségeit bemutató portrésorozatunk első részében Borsos Katával ismerkedhet meg a közönség, akinek DLA zárókoncertjére január 25-én kerül sor a Solti Teremben.