Klasszikus

Kezdődik a 35. Budapesti Bach-hét

2024.06.03. 10:25
Ajánlom
Kamp Salamon a Lutheránia Ének- és Zenekar Kossuth-díjas karnagya, az MMA rendes tagja június 3. és 9. között várja a zeneszerető közönséget a 35. Budapesti Bach-hétre. A műsor-összeállítást több aktualitás inspirálta, mindenekelőtt a hálaadás és magasztalás, hiszen alapításának 120. évfordulóját ünnepli az együttes. A zárókoncerten Luther Márton éneke is felhangzik: „Adj békét a mi időnkben, Úristen téged kérünk…”

A Bach Társaság működésének egyik alapelve, hogy a barokk zeneszerző gyakrabban hallható remekművei mellett a ritkán játszott kompozíciók is szerepeljenek hangversenyeken. 1990 óta erre kínál alkalmat a Budapesti Bach-hét a Deák téri evangélikus templomban. Kamp Salamon Kossuth-díjas karnagy a Budapesti Bach-hét alapítójaként és művészeti vezetőjeként évről évre olyan előadókat hív a rendezvénysorozatra, akik a mai kor legmagasabb szellemi és zenei színvonalán szólaltatják meg Johann Sebastian Bach muzsikáját. Kitűnő hazai művészek mellett szerepelt már az eseményen Helmuth Rilling Bach-tudós vagy Martin Petzoldt professzor, aki hosszú éveken át töltötte be a Neue Bach-Gesellschaft elnöki tisztét. Számos külföldi szólista látogatott el hozzánk az elmúlt évtizedekben, többek között Johann Sonnleitner, Zsigmondy Dénes, Jacques Ogg és Gustav Leonhardt.

„A Bach-hét szervezésében kezdettől fogva legfőbb segítségem a kiváló magyar csembalóművész, Dobozy Borbála – hangsúlyozza Kamp Salamon. – Orgonaesttel indul a rendezvénysorozat:

Virágh András Gábor, generációjának egyik legfoglalkoztatottabb zeneszerzője és orgonaművésze műsorának gerincét három prelúdium és fúga alkotja.

Az elsőként megszólaló C-dúr prelúdium és fúga keletkezéstörténete extrém módon komplikált, és a mai napig kétséget kizáróan nem tisztázott, hiszen a műnek nem kevesebb, mint hat különböző változatát ismerjük. Az a-moll prelúdium különlegessége, hogy a kezdőmotívumot végig konzekvensen megtartja, ennek következtében e típus legkoncentráltabb tétele jön létre. Bach olyan harmóniai modellbázisra építi a fúga témáját, ami gyakran előfordul a Vivaldi-koncertek ritornelljeiben – visszatérő szakaszaiban. A műsorban ezután felhangzó d-moll concerto (A. Vivaldi nyomán) című darab logikusan és szépen kapcsolódik az előzményekhez. Virágh András Gábor Orgonaestje június 3-án, hétfőn 19 órakor kezdődik a Deák téri evangélikus templomban."

20240114_Kamp_Salamon_Interju_16-130308.jpg

Kamp Salamon (Fotó/Forrás: Walter Péter / MMA)

Hosszú időn át feltételezték, hogy Bach viola da gambára írt szonátái Köthenben keletkeztek, mivel Leopold herceg kiváló amatőr gambajátékos volt. Valószínűbb azonban, hogy e művek nagy része Lipcséből való. A szonátákon kívül fontos szólószerepet szánt a hangszernek Bach négy kantátájában, a két passióban és a 6. Brandenburgi versenyben is. Kamp Salamon a június 4-i Kamaraestről elmondta: kedden 19 órától Krommer Lúcia játszik viola da gambán, és Dobozy Borbála csembalóművésznek köszönhetően megszólal a ritkán hallható Négy duett is.

„A Négy duett csembalóra a Klavierübung III. kötetében jelent meg. Formai és hangnemi elrendezése a mai napig vitatott. Értelmezésem szerint a kötetben a Duettek előtt szereplő, az Úrvacsorához tartozó Jesus Christus unser Heiland kezdetű katekizmusénekek folytatása ez a darab – szögezi le a Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya. – Különleges hangversenynek ígérkezik a szerdai Kamaraest is, amelyen fuvolaáriák hallhatók Bach kantátáiból.

A Csalog Benedek vezette kamaraegyüttes összeállításának létjogosultságát igazolja az a tény, hogy a Bach korabeli lipcsei istentiszteleteken a teljes kantáták mellett olykor önálló áriák is elhangoztak

az Úrvacsora alkalmával. Június 5-én Mészáros Péter tenorista énekel, Csalog Benedek barokk fuvolán játszik, Lachegyi Anna viola da gambán, Schallinger-Foidl Artúr pedig orgonán.

Borsányi Márton Csembalóestjén két – Vivaldi nyomán készült – concerto és két szvit is szerepel június 6-án, csütörtökön 19 órától. Johann Nikolaus Forkel, Bach első biográfusa részletesen ír Vivaldi hatásáról, és megállapítja: Bachnak rendet, összefüggést, arányt kellett vinni a műveibe, és ehhez eligazításra volt szüksége. Ilyen eligazításként szolgáltak az olasz zeneszerző akkoriban újonnan megjelent concertói. A Vivaldi-művek tanulmányozásából származó legfontosabb ösztönzés formai természetű: Bach a Vivaldi-féle concerto harmóniai építkezési tervét vette át, és más műfajokban, többek között a fúgában is alkalmazta.

20240114_Kamp_Salamon_Interju_12-101614.jpg

Lutheránia Ének- és Zenekar (Fotó/Forrás: Walter Péter / MMA)

Banda Ádám június 7-i Hegedűestje egy sorozat záróalkalma, amelynek keretében a fiatal tehetséges művész megszólaltatja Bach szólóhegedűre írt három szonátáját és három partitáját. E művek a 17. század közepétől Németországban jelenlévő – Biber Jakob Walther és Johann Paul von Westhoff ünnepelt hegedűvirtuózok által képviselt – műfaj és tradíció csúcspontjai. Míg a partitákban minden tétel azonos hangnemben szólal meg, addig a szonátákban két különböző tonalitásban komponál Bach. A szélső tételek azonos, a középső, lassú tétel ettől eltérő hangnemben szerepel” – magyarázza Kamp Salamon.

Fülep Márk és Bene Róza június 8-i koncertjén elhangzik a három, fuvolára és csembalóra írt szonáta mellett az a-moll partita és az a-moll fantázia és fúga csembalóra. A h-moll szonáta fuvolára és csembalóra a h-moll zenekari szvittel együtt minden bizonnyal Bach legjelentősebb hozzájárulása a fuvolarepertoár fejlődéséhez. Az A-dúr szonáta 1736-ban, a lipcsei időszakban született, és a h-moll szonátához hasonlóan érett stílust mutat, rendkívüli technikai nehézségek elé állítva az előadót.

„A 35. Budapesti Bach-hét zárókoncertje június 9-én, vasárnap 19 órakor lesz a Lutheránia Ének- és Zenekar előadásában.

A műsor-összeállítást több aktualitás inspirálta, mindenekelőtt a hálaadás és a magasztalás, hiszen az együttes alapításának 120. évfordulóját ünnepeljük – mondja a Kossuth-díjas karnagy. – Ezzel kapcsolatban hadd fogalmazzak személyes hangon: a Lutheránia Ének- és Zenekar létét egyedül Isten kegyelmének és közelségének köszönheti. Ahogyan Pál apostol írja a korinthusiakhoz: »Én ültettem, Apollos öntözte, de a növekedést az Isten adta.« Ehhez a gondolathoz kapcsolódik az Am Abend aber desselbigen Sabbats-kantáta, amely Máté evangéliumát idézi: »Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.« Ezt az ígéretet nemcsak hisszük, hanem az évtizedek során meg is tapasztaltuk. E kantátához szépen illeszkedik a Magnificat, amely Johann Sebastian Bach életművének különleges ékköve. S hogy miért említettem az aktualitásokat? A gyülekezet közös imádságaként a zárókorál Luther Márton énekét szólaltatja meg: »Adj békét a mi időnkben, / Úristen téged kérünk / Hisz rajtad kívül más nincsen / Ki síkra szállna értünk. / Egyedül te örök Isten.«

Szerző: Tóth Ida

Forrás: MMA

További részletek az esemény Facebook-oldalán érhető el. >>>

Fejléckép: Kamp Salamon és a Lutheránia Ének- és Zenekar (fotó/forrás: Walter Péter / MMA)

„Bach hitt a teremtett világ tökéletességében” – interjú Kamp Salamonnal

Kapcsolódó

„Bach hitt a teremtett világ tökéletességében” – interjú Kamp Salamonnal

A Lutheránia Ének- és Zenekar karnagya, Kamp Salamon Kossuth-díjas karmester, egyetemi tanár, a MMA rendes tagja tanítványságról, a látható és láthatatlan világról, valamint az isteni harmóniáról mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Könyv

Ezekért a kötetekért mindenképp érdemes lesz ellátogatni a 95. Ünnepi Könyvhétre

Június 13. és 16. között rendezik meg a 95. Ünnepi Könyvhetet Budapesten a Vörösmarty tér és a Duna-korzó területén. A magyar irodalmi élet egyik legrangosabb eseményére készülve kiválogattunk néhány különösen izgalmas kötetet.
Színház

Egyeztetést követelnek a budapesti művészszínházak

Máté Gábor, Mácsai Pál, Kováts Adél, Barda Beáta és Benkő Nóra is aláírta azt az Országos Színházi Találkozó szervezőinek, a Kulturális és Innovációs Minisztériumnak és a szakmai közvéleménynek szóló nyílt levelet, amelyben azt sérelmezik, hogy a re:oszton nem lesz lehetőségük tárgyalni az új Kulturális Törvényről.
Klasszikus

Átadták a Simándy Énekverseny díjait

Június 3. és 8. között rendezték meg a XII. Simándy József Nemzetközi Énekversenyt, a korábbi évektől eltérően Budapesten, az Eiffel Műhelyházban. A nagy hazai zenei intézmények vezetőiből álló zsűri öt kategóriában hirdetett győzteseket.
Színház

Vidnyánszky Attila: Vecsei H. Miklós a saját elképzeléseit is megvalósíthatja a Nemzeti társulati tagjaként

A Nemzeti Színház oldalán megjelent interjúban ismertette a következő évaddal kapcsolatos terveket Vidnyánszky Attila. Az intézmény vezérigazgatója saját Marx-rendezésének tervéről is beszélt.
Plusz

Lemondott Csák János miniszter

A politikus azzal indokolta döntését, hogy itt az idő átadni a stafétát a fiatalabbaknak. Egy interjúban arról beszélt, elégedett az elmúlt két év során elért eredményeivel. A kulturális és innovációs tárca vezetését Hankó Balázs vette át.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Holokauszt-emlékkoncertet ad a Metrum Ensemble

A kamaraegyüttes a holokauszt nyolcvanadik évfordulója alkalmából szervezett emlékév keretében lép fel a Rumbach zsinagógában. A műsoron szereplő művek közül több is az első alkalommal hangzik el Magyarországon.
Klasszikus ajánló

Koncerttel zárul az Eötvös Alapítvány mesterkurzusa

A hallgatók koncertjével ér véget június 15-én a BMC-ben az Eötvös Péter Kortárs Zenei Alapítvány Eötvös 80 című mesterkurzusa, amelynek tervezésében a márciusban elhunyt zeneszerző is részt vett még.
Klasszikus ajánló

Tizennegyedik születésnapját ünnepli az Anima Musicae Kamarazenekar

Páratlanul tartalmas és színes évaddal a háta mögött készül évadzáró születésnapi koncertjére a Zene Lelkéről elnevezett kamarazenekar. A hagyományokhoz híven idén is június 20-án, az Óbudai Társaskörben ünnepli e felejthetetlen napot az együttes.
Klasszikus hír

Átadták a Simándy Énekverseny díjait

Június 3. és 8. között rendezték meg a XII. Simándy József Nemzetközi Énekversenyt, a korábbi évektől eltérően Budapesten, az Eiffel Műhelyházban. A nagy hazai zenei intézmények vezetőiből álló zsűri öt kategóriában hirdetett győzteseket.
Klasszikus hír

Hat magyar versenyző jutott a Marton Éva Nemzetközi Énekverseny élő fordulóiba

Nyolcvannégy fiatal énekes vehet részt szeptember elején a 6. Marton Éva Nemzetközi Énekverseny élő fordulóin a Zeneakadémián. A továbbjutók közé dél-afrikai, ausztrál, koreai, thaiföldi és amerikai versenyzők is bekerültek.