Klasszikus

Kezdődik a Bach Mindenkinek Fesztivál

2022.03.08. 15:35
Ajánlom
2022-ben ismét élőben rendezik meg a Bach Mindenkinek Fesztivált, március 16. és 31. között, országszerte és a határon túl is, mintegy százötven ingyenes esemény várja a zeneszerző csodálóit.

1685. március 21-én szüketett Johann Sebastian Bach , hagyományosan az évnek ebben a szakaszában rendezik meg a Bach Mindenkinek Fesztivált, mely tavaly a pandémia miatt teljes egészében az online térbe került. Idén azonban március 16-31. között élőben várják Bach csodálóit és valamennyi zenekedvelőt, országszerte és a határokon is túl. A programok egytől egyig ingyenesek, de némelyikre előzetesen kell regisztrálni.

A koncerteken fellép többek között Hegedűs Endre zongoraművész, Rohmann Ditta csellóművész, Pálúr János és Fassang László orgonaművészek, Bábel Klára hárfaművész, Demeniv Mihály harmonikaművész, az ország legjelentősebb zenekarainak muzsikusai, valamint számos zeneművészeti oktatási intézmény tanárai és diákjai is. A Magyar Állami Operaház művészei idén is előadják a Kávékantátát, a II. János Pál pápa téri metróállomáson.

Bárki bekapcsolódhat a március 20-i közös koráléneklésbe Budapesten, a Szentháromság téren, Medveczky Ádám közreműködésével, a Nemzeti Énekkar és a Szolnoki Légierő Zenekarának közreműködésével. Ahogy Herboly Domonkos, a Nemzeti Filharmonikusok főigazgatója az eseményt bejelentő sajtótájékoztatón elmondta:

Hallgassunk sok Bachot, mert akkor talán eljuthatunk odáig, hogy a Szolnoki Légierőnek csak a zenekarára legyen szükség.

A fesztivál műsorát társművészeti programok, irodalmi estek, képzőművészeti projektek is színesítik. A Főtemplomok és orgonistáik sorozatban az ország számos jelentős templomában, így a Debreceni Református Nagytemplomban, a Pannonhalmi Bazilikában és a Tihanyi Bencés Apátságban is hallgathatunk orgonakoncerteket. A szervezők a gyerekekre is gondoltak, ők hangszersimogató foglalkozáson vehetnek részt.

A márciusi főszezonon kívül a fesztivál egész évben várja programokkal az érdeklődőket. Bár az idei év elsősorban az élő találkozásoké, a Bach Mindenkinek Fesztivál Facebook-oldalán koncertközvetítéseket is terveznek.

Bach Mindenkinek Fesztivál 2022
március 16-31.

Részletes program ide kattintva érhető el. >>>

Fejléckép forrása: Bach Mindenkinek Fesztivál

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Plusz

Egy csipetnyi Párizs Budapesten – ingyenes utcabál a Francia Intézet előtt

Anaïs Rosso francia művész, valamint Lakatos Mónika és FolkTriója is fellép július 12-én a Francia Intézet által szervezett ingyenes eseményen, ahol kulturális és gasztronómiai programokkal várják az érdeklődőket.
Könyv

Igazi művész a hamis próféták világában – új életrajzi könyv jelenik meg David Lynchről

Októberben vehetik kézbe a magyar olvasók Ian Nathan könyvét, amely részletesen mutatja be az idén januárban elhunyt filmrendező, festő, fényképész, David Lynch munkásságát és életét. A kötet a Troubadour Books gondozásában jelenik meg, Illés Róbert fordításában.
Klasszikus

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Zenés színház

Keresztes Tamás és Sodró Eliza is beugrik a nagybőgőbe – rendhagyó operettgála készül Veresegyházon!

Milyen bonviván Nagy Ervin? Vajon Sodró Elizának is délibábos a Hortobágy? A szokatlan kérdésekre a Mézesvölgyi Nyár ad majd válaszokat augusztus 13-án, érkezik ugyanis Peller Károly rendhagyó operettgálája.
Színház

A Kean nyerte az Underground Nemzetközi Színházi Fesztivál nagydíját

Az Aradi Kamaraszínház Kean című előadása fesztivál-nagydíjat nyert az Underground Nemzetközi Színházi Fesztiválon. Az Aradi Kamaraszínház tagja, Harsányi Attila színművész három előadást játszott a seregszemlén.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Ismeretlen Satie-műveket rögzítettek lemezre

Az éppen száz éve elhunyt francia zeneszerző huszonhét sosem hallott alkotása került elő könyvtárakból és magángyűjteményekből. A műveket most bárki meghallgathatja Alexandre Tharaud zongorista és Nemanja Radulović hegedűművész lemezén.
Klasszikus hír

Bach a falumúzeumban – zalai orgonán készült felvétel a barokk mester műveiből

Mátyás István orgonaművész a jelenleg a zalacsébi templomban található, hányattatott sors után megmentett hangszeren rögzítette Johann Sebastian Bach olyan műveit, amelyek kisebb méretű orgonán is játszhatók.
Klasszikus hír

Indul a 3. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny

Három kontinens 26 országából összesen 110 jelentkezés érkezett a debreceni Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek keretében ezúttal a fiatal kürt-, trombita- és harsonaművészek mérhetik össze tudásukat.
Klasszikus ajánló

Elérhetőek a jegyek az MRME koncertjeire

A Magyar Rádió Művészeti Együttesei a különleges, tiszta hangzás mellett a hazai, valamint nemzetközi karmesterek és szólisták legjobbjait hozza el, továbbá az ígéretét annak, hogy minden koncert a zene varázsát nyújtja majd a közönségnek.
Klasszikus ajánló

Kodálytól az LGT-ig: zenés időutazásra csábítja a közönséget a Danubia Zenekar

A Benczúr Kertben ad koncertet a Danubia Zenekar. Az est során a klasszikus zeneművek és a kortárs szerzemények mellett mai popslágerek is felcsendülnek majd. Az együttes karmesterével, Hámori Mátéval beszélgettünk.