Az idén ötödik alkalommal megrendezésre kerülő fesztiválon orgonaművészekkel, kórusokkal és régizenei együttesekkel együtt ünnepelhetik az első pécsi zenekari mise 300. évfordulóját az érdeklődők, akik mindeközben még az egyházzene múltjához, jelenéhez és műfajaihoz is közelebb kerülhetnek.
A fesztivál nyolc napja alatt fellép a Bazilika Mozart Kórusa és Zenekara, a Schola Cantorum Budapestinensis, a Mátyás Templom Kórusa és Zenekara, a Hírës Pannónia, a Tantus Peregrinus Énekegyüttes és a Szent Efrém Férfikar, akik június 29-én a fesztivál keretében tartják a Bizánci mozaikok II. című lemezük bemutató koncertjét. A Ferences templomban június 27-én mutatják be Békési-Marton Csaba zeneszerző-lantművész Passió című művét, a Püspöki Palota kertjében fellépő Pécs Jazz Band pedig Harry Pottertől a Jézus Krisztus szupersztárig - improvizációk filmzenékre című rendhagyó koncertjére várja a közönséget.
A Szent Mór Iskolaközpontban Béres György, a Gregorián Társaság vezetője tart a gregorián ősi lejegyzéséről és a tökéletes együttgondolkodást igénylő előadásmódról tart majd előadást, de kiállítások tekintetében sem lesz hiány: a Cella Septichora Látogató Központban Mészáros Gergely szobrászművész Tisztíts meg engem című tárlata lesz látható. A fesztiválon továbbá mindennap szól majd orgonamuzsika is, ezek helyszínei a Belvárosi templom, a zsinagóga, a székesegyház, a Lyceum templom és a Zsolnay-mauzóleum lesznek, de naponta egyszer toronyzene is felcsendül a pécsi bazilika tetején. A fesztivál műsoráról erre a linkre kattintva találhat részletes információt.