Klasszikus

Kezdődik a Salzburgi Húsvéti Fesztivál

2012.03.31. 15:10
Megosztom
Bizet Carmenjével, Magdalena Kozenával a címszerepben kezdődik a rendezvény.

A Berlini Filharmonikusok és vezetőjük, Sir Simon Rattle ugyan tavaly búcsút mondott a fesztiválnak, de a Carment 2013-ban is megismétlik, valószínűleg a Drezdai Staatskapelle közreműködésével. Ugyanakkor biztosan új korszak kezdődik - erősítette meg az új művészeti vezető, Christian Thielemann karmester. Az új korszakot jelzi, hogy a rangos fesztivál jegyeinek árát 6,5 százalékkal csökkentik. Korábban előfordult, hogy a legdrágább jegyért 490 eurót is elkértek, ezt a közönség számára elriasztó helyzetet mindenképpen meg kell szüntetni - fogalmazott egybehangzóan Peter Alward intendáns és Christian Thielemann.

Thielemann 2013-ra meghívta a drezdai első vendégkarmestert, Myung-Whun Chung-ot. A program megemlékezik a két 2013-as ünnepeltről, a 200 éve született Richard Wagnerről és Giuseppe Verdiről. Bemutatják Weber operáját, A bűvös vadászt, és játsszák majd egyebek között Mahler I. (Titán) szimfóniáját, Brahms Német Requiemjét, fellép Jevgenyij Kisszin és Yefim Bronfman, továbbá terveznek egy Hans Werner Henze-világpremiert is.

Berlioz: Fantasztikus szimfónia - részlet, km.: Berlini Filharmonikusok, vez.: Sir Simon Rattle

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Színház

Esztergályos Cecília és Frajt Edit főszereplésével készül a Macskajáték az Újszínházban

Az Újszínház a 2026/2027-es színházi évad premierjeinek sorában Örkény István Macskajáték című tragikomédiáját mutatja be elsőként, Vass György rendezésében. Az ikonikus színdarab premierjét október 16-án tartják.
Színház

Alföldi Róbert és Stohl András először egy színpadon – Furcsa pár a Centrál Színházban

Neil Simon Tony-díjas klasszikusa, a Furcsa pár friss fordításban, Puskás Tamás rendezésében látható a Centrál Színházban. A nyári bemutatót követően a kőszínházi premiert szeptember 18-án tartják.
Vizuál

Dőltünk a röhögéstől, aztán jöttek a könnyek – beszámoló a CineFest első két napjáról

A CineFesten egy szerb–horvát vígjátéktól abszurd thrilleren át egy megrázó mexikói drámáig jutottunk, miközben Für Anikó olyan alakítást nyújtott, ami után nehéz volt megszólalni. Beszámolónk a szeptember 12-ig tartó szemle első két napjáról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Az önismeret útvesztőiben – gondolatok a 7. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről

Nyolcvan fiatal énekművész gyűlt össze Budapesten szeptember első hetében, hogy megmérkőzzenek a mostanra nemzetközi hírnévre szert tett énekversenyen, amelyet a Zeneakadémia szervezett, a nemzetközi zsűrit pedig legendás szopránunk, Marton Éva vezette.
Klasszikus ajánló

Hubay Jenő dalait adják elő a Zeneakadémia fiatal énekesei

Szeptember 12-én délelőtt a Liszt Múzeum matinékoncert-sorozata keretében a Régi Zeneakadémián hallhat a közönség egy csokorra valót a neves hegedűművész kompozícióiból.
Klasszikus ajánló

Beethoven és Richard Strauss áll a Concerto Budapest évadának középpontjában

Tematikus fesztiválokkal, világhírű szólistákkal, sokszínű és sűrű koncertprogrammal várja a közönséget a Concerto Budapest 2026/2027-es szezonja. A fókuszban a kétszáz esztendeje elhunyt Ludwig van Beethoven áll.
Klasszikus hír

Daniils Pogoriless kapta a Fidelio különdíját a Marton Éva Nemzetközi Énekversenyen

A különdíjakat a Magyar Állami Operaházban szeptember 6-án este tartott gálán adták át. A verseny győztese az orosz Valentina Pravdina, második helyezettje a koreai Kim Seokjun lett, a harmadik pedig az örmény Arpi Sinanyan. Marton Éva különdíját a grúz Tata Razmadze kapta.
Klasszikus lapszemle

Schiff András: „Úgy vélem, hogy a művészet és a társadalom, a politika nem különválaszthatók”

Zeneakadémiai duplakoncertje alkalmából Schiff András az intézménynek nyilatkozott műsorszerkesztésről, hangszeréről és a közönséghez való viszonyáról, illetve sajtótájékoztatón válaszolt az újságírók kérdéseire.