Klasszikus

Kezdődik az UMZF2017

2017.10.09. 09:38
Ajánlom
A CAFe Budapest részeként rendezik meg idén az Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőversenyét. Az érdeklődők október 9-én a BMC-ben követhetik végig a kamarazenei döntőt, 10-én pedig a Müpában drukkolhatnak a versenyzőknek a nagyzenekari döntőn.

A BMC és a Müpa által megrendezett, a magyar zenei élet legrangosabbjaként emlegetett verseny szervezői ebben az évben Kodály Zoltán emléke előtt tisztelegnek születésének 135. és halálának 50. évfordulója alkalmából.

A zeneszerzőktől ezért olyan pályaműveket vártak, amelyek témáját Kodály Zoltán művészete vagy személyisége ihlette.
Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőverseny

Új Magyar Zenei Fórum Zeneszerzőverseny (Fotó/Forrás: CAFe Budapest)

A kamarazenekari döntőn a pályázati felhívásra beérkezett tizenhárom mű közül a zsűri által kiválasztott négy döntős kompozíció lesz hallható. Elhangzik Balogh Máté Pseudomarsch című darabja, Horváth Bálint Exit (Körtéfa) című műve, Sándor László Kristály-madár énekel a gyöngyöző cseresznyék között című alkotása és Zámbó Jonatántól a Méditation.

A nagyzenekari döntő műsorán – amelyre a zsűri szintén négy pályaművet választott ki a beérkezett tizenhat kompozíció közül – Tornyai Péter (Chorus Sturnorum), Magda Dávid (Egy leukémiás lány emlékére), Horváth Balázs (Plunderphonic intermezzi) és Brandenburg Ádám (Prières nocturnes) művei szerepelnek. A hangversenyt a Bartók Rádió élőben közvetíti. Az eredményhirdetésre és az ünnepélyes díjkiosztóra az utolsó versenydarab elhangzását követően a helyszínen kerül sor. A rövid pályaműveket mindkét alkalommal a Hámori Máté vezette Óbudai Danubia Zenekar tolmácsolásában hallhatja a rangos szakmai zsűri és a közönség.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.
Klasszikus

Rendkívüli csodagyerekek a Virtuózok új évadában

Öt ország legjobbjai gyűltek össze a komolyzenei tehetségkutatóban. A nemzetközi műsorfolyam november 27-től látható minden péntek este 20.30-kor a Duna tévé műsorán.
Jazz/World

Elhunyt Balázs Fecó

Életének 70. évében elhunyt Balázs Fecó énekes, zenész, zeneszerző – közölte a hírt a család nevében Várkonyi Attila, a Retro Rádió műsorvezetője.
Klasszikus

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Színház

Birtoksértő magatartás miatt tett feljelentést Novák Emil és Szarka Gábor

Eljárást kezdeményezett Novák Emil, az SZFE rektorhelyettese és Szarka Gábor kancellár az egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke ellen – ezt maga Csernai Mihály osztotta meg Facebookon, hozzátéve, hogy „a dolog több szempontból pikáns”.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus gyász

Elhunyt Terényi Ede erdélyi magyar zeneszerző

Elhunyt 85 éves korában Terényi Ede Erkel Ferenc-díjas romániai magyar zeneszerző, zenetudós, aki az egyik legjátszottabb alkotónak számít az erdélyi magyar zeneszerzők között.
Klasszikus Live

Egy nap Beethovennel – Élő közvetítés a Concerto Budapesttel

Beethoven születésének 250. évfordulója alkalmából a zeneszerző művei szólalnak meg a Concerto Budapest előadásában szombaton a Zeneakadémián, a három hangversenyt online követheti a közönség.
Klasszikus hír

Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában

Idén is tíz fiatal tehetség vehette át a Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában csütörtökön, a járvány miatt online közvetített díjátadón.
Klasszikus ajánló

Rendkívüli csodagyerekek a Virtuózok új évadában

Öt ország legjobbjai gyűltek össze a komolyzenei tehetségkutatóban. A nemzetközi műsorfolyam november 27-től látható minden péntek este 20.30-kor a Duna tévé műsorán.
Klasszikus ajánló

Olasz világsztárral és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home műsora

Olasz világsztárral és adventi koncerttel folytatódik a Müpa Home közvetítéssorozat: szerdán Mario Biondi baritont, szombaton a Budafoki Dohnányi Zenekart, vasárnap az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus adventi koncertjét hallhatja a közönség.