Szakítani sokféleképpen lehet, szerelemben és a munkahelyen is. Közös megegyezéssel, egymást nagyra becsülve, és lehet sms-ben, egyoldalúan, kevéssé stílusosan. Egyértelműen azt utóbbi történt, vagyis csúnya válás volt egyik legjobb vidéki szimfonikus zenekarunk tavaly nyáron kinevezett ügyvezető igazgatója és a zenekart felépítő, 30 éve a művészeti vezetői feladatokat ellátó, elismert karmester, Kovács László között.

Horváth Ádám szerdán sajtótájékoztatón elmondta, hogy nem „kirúgták” a Miskolci Szimfonikus Zenekar karnagyát, hanem csupán egy levelet kapott arról a hét elején, hogy nem fogják meghosszabbítani augusztusban a szerződését. Valami biztosan történt, mert Kovács László nem fog dolgozni és fellépni a zenekarral már februárban sem, holott nyár végéig tartana a szerződése. Szerződés felmondás vagy sértődés? Miért éri meg nem reklámozni egy zenekar fellépéseit? Kovács László karmester beszél nekünk az elmúlt fél évről.

- Január 27-én, hétfőn kapott egy papírt Miskolcon a munkahelyén. Mi áll rajta? Felmondás vagy csak egy levél, ami közli, hogy nyárig tartanak igényt a munkájára?

- Egyértelműen azonnali felmondás áll a levélben, annyi, hogy január 27-től munkajogviszonyát azonnali hatállyal megszüntetem. Ez nem az a levél volt, amiben az áll, hogy nyárig dologozhatok. Ennek már csak azét sem lenne értelme, mert arról, hogy Horváth Ádám nem kíván velem dolgozni, tavaly augusztus óta tudok. Nem értem, hogy állíthattak ilyet a sajtó nyilvánossága előtt. Nekem felmondtak, már a január 27-i héten tartott koncertet sem vezényelhetem.

- Mióta tudott arról, hogy az igazgató a következő szezont nem önnel képzeli el?

- Az első találkozáskor, miután ügyvezető igazgató lett a zenekarnál, beszéltünk arról, hogy ő nem kíván velem dolgozni, mert más a koncepciója a zenekar működését illetően. De mindig szuperlatívuszokban beszélt rólam, szavakban meghajolt a 30 év teljesítménye előtt. A koncepciójával én sem vitatkoztam, de már rövid idő után gyanakodni kezdtem.

Szeptemberben már volt egy mini fesztiválunk, ahol négy napon át mindig másféle koncertet adtnuk, megpróbáltuk bemutatni, hogy milyen sokféle stílusban játszunk. Gyerekkoncertet adtunk, táncosokkal léptünk fel, zenei előadást tartottam. Erre a koncertsorozatra valahogy nem akartak megszületni a plakátok. Mindig jött valami indok Horváth Ádámtól, hogy nincs még rá elkülönítve a pénz, aztán nem tetszett a formátuma, végül két nappal az első koncert előtt kerültek ki a plakátok az utcára, egy olyan képpel, amely semmi nem utalt arra, hogy egy szimfonikus zenekar koncertjét hirdeti, a programot pedig csak egész közelről lehetett látni. A végeredmény pedig az lett persze, hogy alig jelentek meg a koncerteken, mert későn értesült róla a közönség.

- Ez lehetett porszem a gépezetben is, nem feltétlenül szándékos terv.

- Persze, lehetett porszem a gépezetben, de aztán sorban jöttek a hasonló esetek. Ezután következett a zenekar 50 éves jubileumi koncertje, ami az én harminc éves munkám összefoglalója is volt. Rendeztünk már 40 éves és 45 éves jubileumi koncertet, ez mindig jó alkalom arra, hogy a nyugdjíba vonult zenészeinkkel, a bérletesekkel együtt ünnepeljünk, kiküldünk sok-sok meghívót, és annyira tele van a terem, hogy alig lehet kiférni a pótszékektől. Az 50 éves koncertre aztán valahogy nem akartak kimenni a meghívók. Olyannyira nem, hogy például a nyugdíjba vonult zenészeinknek meg kellett vásárolni a jegyeket, ha be akartak jutni annak a zenekarnak a koncertjére, amiért egy életen át dolgoztak. Legtöbbjük most is szóvá teszi, ha beszélünk, hogyan történhetett ez. De a társintézmények, partnerzenekarok sem kaptak meghívót, így ezt a szép kerek évszámot felemásan tudtuk megünnepelni, a 600 fős koncerteremben 200 vendég volt. Ez és a négynapos koncertsorozat nem volt jó élmény, nekem sem, de a zenekarnak sem, akiknek félig telt vagy éppen gyakorlatilag üres nézőtér előtt kellett játszaniuk, nem ezt szokták meg. És a közönségnek sem volt jó, hiszen nem tudtak eljönni olyan előadásokra, amelyek különben érdekelték volna őket. Aztán jött a kínai koncertutunk.

- Itt is problémák merültek fel?

- Évek óta szerveztük ezt az utat, hogy tényleg nagyvárosokban, komoly koncerttermekben léphessünk fel, és megmutathassuk magunkat méltó körülmények között. Egy ilyen koncertkörút nagyon nagy szó, büszkék voltunk rá. Horváth Ádám itt már nyíltan is kifejezte nemtetszését, a szerződést átvizsgálva valamiféle felelőtlen vállalkozásnak beállítva az utazást. Elhangzott olyan érv is, hogy a zenekartagoknak nem lehet kötelezni erre az útra, mert külföldi munkavállalásra nem kötelezhetőek, ami szakmai nonszensz egy szimfonikus zenekar esetében. Ebben a hangulatban több zenekari tag inkább visszalépett a turnétól. A kínai út egyébként nagyszerűen sikerült, fontos koncerteket adtunk, nagy sikerünk volt, csak éppen szinte semmi nem jelent meg róla a sajtóban, gyakorlatilag titokban folyt le.

Horváth Ádám többször jelezte, hogy nem szeretné, ha beszélnék erről a sajtónak. Nem jelent meg róla sajtóhír, senki nem foglalkozott azzal, hogy beszámoljon róla. Lett volna olyan sajtóorgánum, amelyik szerette volna, ha pár képpel és néhány sorral beszámolok a helyszínekről, ezek inkább kis színes cikkek lettek volna, hogy a zenekar a Nagy Falnál jár, fénykép arról, hogy ebben a koncertteremben fogunk játszani, ez kaptuk ma vacsorára és a többi. Írtam egy e-mailt Horváth Ádámnak, hogy küldhetek-e ilyen híreket, de nem válaszolt. Küldtem egy sms-t is, hogy mehetne-e a beszámoló, erre sem kaptam válszt. Ez nekem is rosszul esett, évekig dolgoztuk rajta, végre eljutottunk oda, öregbítjük a magyar kultúra, Miskolc város jó hírét, és a közönségünk, az érdeklődők nem tudnak meg róla semmit. Ez persze nemcsak nekem, hanem a zenekarnak sem jó. Hasonló turnékkal itthon minden fórumon büszkélkednek a zenekarok.

- Jelezte ezeket a problémákat?

- Így utólag azt mondhatom, hogy elég gyanútlan voltam, de jeleztem a feletteseimnek az észrevételeimet. Választ soha nem kaptam rá. Igaz, közben kicserélődött a zenekar körül szinte mindenki. Szinte az első naptól, hogy Horváth Ádám belépett a zenekar életébe, amúgy is megszűnt minden lényegi kommunikáció köztem és a vezetés között. A döntések zárt ajtók mögött születtek, semmire nem volt rátekintésem, megszűnt az a koordinátori szerepem, ami addig volt. Amikor Ádám megjelent, egy igazgatóhelyettest is hozott magával. Azt mondta, hogy ő nem tud mindig itt lenni, majd a helyettese segít az ügyekeben. Hozott egy külső pénzügyi tanácsadót, aki végső soron úgy vezette a zenekar pénzügyeit, hogy mindenki úgy tudta a zenekarnál, hogy semmilyen felelősséggel nem tartozik a döntésekért, nem kellett semmit aláírnia, hiszen külsős tanácsadó volt. A művészeti főtitkárunk mellé végül felvett egy másik művészeti titkárt, így már ketten voltak. A mai napon már a régi operatív csapatból senki sem dolgozik a zenekarnál, a régi emberek ezeket nehezen viselték, és elmentek vagy nem jöttek vissza a szülés után. A gazdasági vezetés, a közönségszervező is felállt, így nem is nagyon juthatott hozzám információ.

- Mi történt januárban?

- A felmondás előtt voltak még érdekes momentumok. Közel három évtizede rendezünk újévi koncerteket január elején, aminek a rendje, a hagyományai kialakultak, rendkívül népszerűek  és amit most a kínai turné miatt kicsit későbbre tettünk. Ádám a megkérdezésem nélkül egy héttel korábbra hozta ezt a koncertet, amelyen én lettem volna a karmester, és az itthon maradt 27 zenész mellé vendégzenészeket hívott meg. Így január negyedikén megtartotta az újévi koncertet úgy, hogy mi még Ázsiában léptünk fel. A művészeti vezető tudta nélkül szerkesztett újévi koncertműsor nem korrekt munkahelyi viselkedés, beleavatkozik a művészeti vezető jogkörébe, egy ügyvezető igazgató ilyet nem tehet. Én korábban nyilatkoztam arról, minden tiltás ellenére mégis egy újságnak, hogy január negyedikén a zenekar a legfontosabb kínai koncertjét adjuk Sanghajban. Erre kaptam tőle egy levelet, hogy nem mondhatom, hogy ez a 75 tagú Miskolci Szimfonikus Zenekar, mert 20 vendégzenész is játszik benne, és a nyilatkozattal okozott anyagi kár engem terhel. Én nem értettem, miért baj ez, de persze akkor még nem tudtam, hogy január negyedikére ő is egy koncertet szervez itthon. Az a szép benne, hogy ő sem úgy hirdette az újévi koncertet, hogy az itthon maradt 27 zenekari tag és a kisegítők koncertje, tehát ezen az alapon ő is megszegte a saját szabályait.

Úgy éreztem, hogy minden produkciót, amihez közöm van, megpróbál eljelentékteleníteni, az események nem kapják meg a szükséges beharangozást és így tovább, hogy annál nagyobb legyen a kontraszt, amikor távozom, és a propagandagépezet beindul. Nem is az a baj, hogy engem bánt-e ez - hiszen én Miskolcon harminc éve bizonyítom, hogy koncertjeink telt házak előtt zajlanak -, de a zenekarnak rossz üres nézőtér előtt játszani, és közönségünket bántjuk meg azzal, hogy lemaradnak fontos eseményekről. Lehetne még sorolni a furcsábbnál furcsább eseteket, de így jutottunk el a felmondásig.

- Ez hogyan történt?

- Január 17-re Ádám összehívott egy társulati gyűlést, amire engem nem hívtak meg. Azért persze értesültem róla, és úgy gondoltam, elmegyek, hiszen a társulati gyűlésen minden társulati tag részt vehet, pláne a művészeti vezető. Dióhéjban: itt Horváth Ádám bejelentette, hogy Hamar Zsoltot fogja javasolni művészeti vezetőnek és őt is nemsokára behívja, hogy Zsolt elmondhassa, hogyan képzeli el a zenekar vezetését a jövőben. Ekkor Ádám megkért engem, hogy hagyjam el a termet, mert Hamar Zsolt csak akkor hajlandó beszélni, ha én nem vagyok a teremben. Érthetetlen volt a helyzet számomra, hiszen én Zsolttal két nappal előtte beszéltem személyesen. Akkor elmondta, bár érdekelné az állás, tiszteli annyira személyemet, illetve az elmúlt harminc év munkáját, hogy semmit nem tenne ezek ellen. Én pedig világosan kimondtam, önszántamból nem akarom a zenekart elhagyni. Mivel akkor barátilag váltunk el, egy ideig nem is értettem, miért kellene kimennem. De Horváth Ádám 20 perces győzködésének hatására - miközben én többször hangsúlyoztam: szerepem passzív hallgató szerepére korlátozódik - mégis kimentem a teremből. Megalázó volt, de érthetetlen is. Ma sem értem, miért volt erre szükség, túl azon, hogy a regnáló művészeti vezetőt kirakni a társulati ülésről elég aggályos is.

10 nap elteltével, január 27-én, mielőtt beléphettem volna a próbaterembe, hogy a következő koncertem első próbáját elkezdjem, a lépcsőházban, egy sötét lépcsőfordulóban találkoztam a gazdasági vezetőnkkel, aki átadott egy papírlapot, hogy ezt Horváth Ádám utasítására át kell adnia nekem. A fényre kiérve elkezdtem olvasni az A4-es lapot és láttam, hogy azonnali hatállyal megszüntetik a munkajogviszonyomat, karmesteri feladataim elvégzésére mást kérnek fel.

Bementem az irodámba, végiggondoltam, mi minden történt az elmúlt hónapokban, és az elmúlt harminc évben. Úgy döntöttem, hogy ez az utolsó alkalom, hogy elbúcsúzhatok a zenekartól, ezért lementem és megnyomtam a próbára hívó csengőt. A zenekar reflexszerűen elindult a próbaterembe, bár többen kint maradtak a büfében. Lementem utánuk is, hogy jöjjenek, mert el szeretnék búcsúzni tőlük és a zenekartól, de azt mondták, hogy meg kell várniuk Horváth Ádámot, addig nem jöhetnek a terembe. De a zenekar nagy többségétől azért el tudtam búcsúzni négy-öt mondattal, viszont a közönségre ez már nem érvényes, mivel már az ezen a héten tartott koncertet sem én vezénylem.

Sajnos az eseményekre hamar rátelepedett a politikai is, pedig ez nem politikai kérdés. Ez mindössze vezetői magatartás, hozzáállás kérdése, és ez az ügy, valamint a kírúgásom nagyon megnehezíti az utódom dolgát és a zenekar működését, emberileg és szakmailag is.

Horváth Ádám cáfolta a kedden megjelent sajtóhíreket, amelyek szerint engem „kirúgtak” állásomból, és hangsúlyozta, csak annyi történt, hogy levélben jelezték a Miskolci Szimfonikus Zenekar jelenlegi művészeti vezetőjének, nem fogják meghosszabbítani augusztusban lejáró szerződését.

Horváth Ádám állítása szöges ellentétben áll a történtekkel és az általam elmondottakkal, számomra ez az állítás az utóbbi fél év tragikus megkoronázása. Minden állításom büntetőjogi felelősségét vállalom.

Azt meg, hogy kettőnk közül ki hazudik, döntse el az olvasó.

A karmesterváltás a zenekar szemével

A történtekről megkérdeztük a zenekar egyik tagját is, aki kérte, ne nevezzük nevén a cikkben.

Mi január 17-én a zenekari ülésen értesültünk róla, hogy Horváth Ádám Hamar Zsoltot kívánja művészeti vezetőnek Kovács László helyett. Korábban egy újságcikkben olvastuk egy kijelentését, ami erre utalt, de ilyen irányú kérdéseinkre nem érkezett válasz, hivatalosan semmilyen információnk nem volt az ülés napjáig. Később Horváth Ádám elmondta, hogy elmozdítja Kovács Lászlót, ez az ő vezetői döntése, erről nem fog vitát nyitni, szavazást tartani.

A szokásjog szerint a zenekartagok a művészeti vezető megbízásának lejártakor titkos szavazást tartanak, és amennyiben kétharmados többséggel a régi művészeti vezetőt újraválasztják, jelzik ezt az ügyvezetőnek. Neki nem kötelező megfogadni ezt az eredményt, lehet más a döntése, ez csak a zenekar látható véleménye a folyamatban. Ez most elmaradt.

Horváth Ádám elmondta, hogy Hamar Zsoltot szeretné művészeti vezetőnek. Felvetette valaki, hogy miért nem írunk ki pályázatot, ha így alakult, de Hamar Zsolt személye megint csak Horváth Ádám ügyvezetői döntése. Ezután nyílt szavazással kellett döntenünk, hogy egyetértünk-e Hamar Zsolt kinevezésével. A szakszervezet kérte, hogy legalább titkos szavazással dönthessünk erről a kérdésről, mert a kialakult helyzetben a nyílt szavazás nem lesz hiteles. Erre nem került sor, nyílt szavazással végül, ha jól emlékszem, 60 igen és 5 tartózkodás mellett szavazta meg a zenekar az új művészeti vezetőt.

Zenészként nem volt kellemes, hogy Kovács László koncertjeit nem vagy csak alig hirdették, így félig üres nézőtér előtt kellett játszani, hogy az évad elején tartott négynapos fesztiválunkra csak két nappal a koncert előtt jelent meg a plakát és így tovább. A kínai turné körüli hallgatást is rosszul éltük meg, hasonló fellépések során mindenki szívesen számol be a történtekről, elég a Pannon Filharmonikusok európai turnéjára gondolni.

Azt sejtettük, hogy Horváth Ádám és Kovács László nem fog együttműködni a jövőben, mert már tavaly augusztus 27-én a zenei próbára bejött Ádám az új gazdasági tanácsadójával, és a kínai koncertturnéval kapcsolatban a zenekar előtt pellengérre állították a karnagyot, ízekre szedve a turnészerződést. Egészen addig sorolták a kifogásaikat, amíg az egyik zenekartag fel nem állt, és meg nem kérdezte, hogy biztosan próbán és a zenekar előtt szükséges ennek a beszélgetésnek lezajlani, mert a zenészeknek ez nagyon kellemetlen. Ezek után kimehettünk a teremből.

Mi úgy tudjuk, felmondtak Kovács Lászlónak, már az eheti koncertjén sem ő lesz a karmester. A zenekaron belül némaság van most, a zenészek nem mernek beszélni egymással sem.

Még nem látjuk, hogyan alakul majd a jövő, úgy tudjuk, hogy Hamar Zsoltnak nem lesz ideje sok időt tölteni a városban, ha elvállalja a felkérést, és egy fiatal betanító-karmester is fog velünk dolgozni, de az ő személyéről sem tudunk még biztosat.