- Ön mint első az egyenlők között, általánosságban hogyan értékelte a történteket?

- Soós Gábor: Természetesen én is, mint a zenekar nagy része, szemlélője voltam az eseményeknek, amióta Horváth Ádám igazgató úr megválasztása után ez a sajnálatos spirál beindult. Ezért bár sokakat nyilván meglepett Kovács László karnagy úr hirtelen félreállítása, de nem mindenkit.

- Mikor szűnik vagy szűnt meg végül Kovács László munkaviszonya, a szezon végével vagy már januárban?

- SG:  Láttam a felmondólevél tértivevényét, amelyen január 22-i dátum szerepel. Mivel hétfőn, a 27-i próbára már ügyvéddel érkezett, gondolom, akkor már tudott róla.

- A munkajogi kérdésnél fontosabb, hogy nem lett volna jobb, ha lecseng a vezető karmester harmincadik szezonja, majd elbúcsúzik a közönségtől?

- SG:  Pontosan így tervezték, ezt mindenki így akarta. Nem szeretnék semmi rosszat mondani a karnagy úrról, viszont úgy gondolom, hogy megvolt a lehetősége, hogy szépen búcsúzzon. Nyáron az új igazgató szép búcsút ajánlott fel, ahogyan ezt harminc év után megérdemli, és ez nem is végleges búcsú lett volna. Azzal a fajta magatartással viszont, amit karnagy úr most képvisel ebben az ügyben, keserűvé tette a búcsút. A zenekarnak az a legfájdalmasabb, hogy nem érezzük, hogy ez a dolog valójában rólunk szólna, hanem csakis saját harca a posztjáért, pedig harminc év nem múlik el nyomtalanul.

- Tehát mindkét félen múlott, hogy nem rendezett visszavonulás, hanem egymással szembeirányított mozdonyok kikerülhetetlen összeütközése történt?

- SG: Ebből a történetből állandóan kimarad a zenekar. Ami a zenekar feje fölött történik, ahhoz a zenekarnak nincs közvetlen köze. Az az elkeserítő, hogy olyanok szólnak most bele az eseményekbe, akiknek vagy rálátásuk nincsen, vagy egyáltalán semmi közük sincs hozzá. A magyar zenei élet párját ritkító, nagyon kellemetlen jelensége, hogy elkezdik lázítani a közönséget, hogy ne jöjjenek a koncertjeinkre. A két asszony és a bölcs kádi meséje jut eszembe a helyzetről, amikor az igazi anya inkább odaadja gyermekét a másiknak, csak ne vágják ketté. Mi Kovács karnagy úrtól egy ilyen gesztust vártunk, és akkor mi is úgy tekinthettünk volna rá, mint igazi gyermeke.

- Néhány részletre rákérdeznék Kovács László vádjai közül: az egyik szerint elszabotálták a közönségszervezést az ő koncertjeire ebben a szezonban.

- SG: A trend nem most kezdődött, a Müpában tavaly csak 334 fizetős jegyet tudtunk értékesíteni. Itt, Miskolcon azért elég szűk a közönség létszáma, összesen talán ha ezer ember jár koncertre, és ugyanezek járnak színházba, egy héten jó, ha egyszer. A mostani helyzetben egy új szemléletre, megújulásra volna szükség, ami az ország többi önkormányzati fenntartású zenekaránál már általánossá vált. Ehhez áldozatokat is kell hozni. Igen, volt olyan, hogy nem voltak plakátok, de manapság már nem feltétlenül az utcai plakát a leghatékonyabb módja a közönségszervezésnek. Az igazgató úr szervezésében létrejött koncertek, mint a két újévi koncert, illetőleg a karácsonyi koncertünk, valamint a Magyar Kultúra Napján adott estünk mind teltházasok voltak, óriási sikerrel. Gyakorlatilag már az első koncert, amibe igazgató úr belenyúlt, nyereségessé tudott válni.

- Lehetett volna-e ezeket a változásokat a múlt befeketítése nélkül elindítani?

- Mokány Johanna: Nem kellene ezt a múltat befeketíteni, amit Kovács Lászlóval csináltunk, ezt a harminc évet. Voltak benne nagyon szép pillanatok is. Kovács László is elmondta annak idején, hogy olyan ez, mint egy házasság, harminc éve élünk együtt, ismerjük a másik minden mozdulatát, szokását. Tényleg tudjuk, hogy valami újat kell hozni az életünkbe. Végül is szépen el lehetett volna válni egymástól.

- Kovács László szerint az újévi koncertet Horváth Ádám ügyvezető igazgató előrehozta a kínai turné idejére, adtak egy szimfonikus koncertet az itthon maradt zenekari tagokkal, miközben Kovács Lászlónak pedig azt hányta a szemére, hogy miért állítja a kisegítőkkel felálló turnézó zenekarra, hogy az az egész együttes.

- MJ: Én is Kínában voltam akkor, de vagy negyven kolléga itthon maradt. Mindkét zenekar nagyjából ugyanannyi kisegítővel működött. Igazán nem bánom, hogy mire hazajöttünk, lezajlott az újévi koncert, mert ez a turné nekünk nagyon fárasztó volt, tele utazással, többen meg is betegedtek, és jó érzés volt, hogy nem egy nehéz ünnepi koncertre érünk haza. 

- Hamar Zsolt írásos nyilatkozata („...számomra a mostanra kialakult helyzet mindössze arra ad egyelőre felhatalmazást, hogy az intézmény igazgatójával megkezdjem a tárgyalásokat.") is bizonyos mértékű óvatosságot tükröz.

- MJ: Nyilván nem akar egy zűrzavaros helyzetbe jönni, úgy szeretné, ha rendben és tisztán mennének a dolgok, de ez teljesen elfogadható számunkra. Horváth Ádám maximálisan pozitívan állt hozzá Kovács Lászlóhoz, nagyon szép átadás-átvételt akart megvalósítani, de Kovács László ezt nem fogadta el. 

- Egy másik részlet jogilag egyértelmű, inkább morálisan vet fel kétségeket: az új karmesterről szavazhatnak a zenekari tagok, de ez nem kötelező erejű, mert a döntés egyedül az igazgató hatásköre. Mégsem volt titkos szavazás az új karmester-jelölt, Hamar Zsolt személyéről. Miért?

- SG: Valóban meg lehet támadni ezt azzal, hogy mennyire volt demokratikus, de itt több furcsaság is történt. Mivel senki sem tudta előre, hogy mi lesz a január 17-i társulati ülésen a téma, ezért különösnek éreztem, hogy a szakszervezet képviselői rögtön az elején reklamálták, hogy nem lesz titkos szavazás, amit pedig többen kértek. Valójában senki sem tudta, hogy lesz egyáltalán szavazás. Szerintem azon a társulati ülésen a legmeglepőbb a karnagy úr obszcén gesztusa volt, ez egy konkrét beintés volt, de nem zenei értelemben, és ettől kezdve parttalanná és méltatlanná vált az egész. Alpolgármester úr is, aki jelen volt, és Horváth Ádám igazgató úr inkább már csak gyorsítani szerették volna az eseményeket a nyílt szavazással.

- Valóban megtörtént-e ezen az ominózus január 17-i társulati ülésen, hogy Kovács László csöngetett, és nem jöhettek be a zenekari tagok? A legilletékesebb ebben a zenekar ügyelője.

- Krajnik Ágoston: A karnagy úr csöngetett, igen. Én meg mondtam, hogy Ádám azt mondta, hogy várjuk meg, míg bejön, és utána menjünk fel, de senkinek nem lett megtiltva, hogy felmenjen. Csak annyit mondtam, hogy az én dolgom csengetni, de nem én csengettem. Aki akart, felment, aki nem, nem, rájuk volt bízva. De hát ez már a dolgok végkifejlete, amint Ön is tudja. Végül is nem érinti jól a zenekart, hogy ilyen híresztelésekben meg hírekben szerepel. 

- Az a nyilatkozat, amelyet csak név nélkül mert adni a Fideliónak egy zenekari tag (akinek ellenőriztük a valódiságát), nem külső híresztelés volt.

- Mokány Johanna: Valamiért azok a kollégák, akik Kovács László mellett nyilatkoznak, nem merik vállalni a nevüket. Nem tudom, mitől félnek, mert az Ádámmal való kapcsolatunk őszinteségre és bizalomra épül. Senkinek nincs semmi félnivalója, senkit nem bántott. Senkinek semmi baja nem lehet vele, mert nagyon megértő minden szempontból, ezért nem értem, hogy kik gerjesztik ezeket a dolgokat. A mi célunk, hogy zenéljünk, nem szeretnénk, ha ezt néhányan pártvonalon próbálnák meglovagolni.

- Félreértése lenne a történetnek, hogy önkormányzati intézmény lévén politikusok érdekei és politikaiak szerepet játszottak volna?

- MJ: Szerintem abszolút kizárható a politikai szempont. A zenében nincs politika. Felháborító, hogy emberek így próbálják ezt manipulálni, és ez nagyon megvisel bennünket. Mi teljes nyugalmat szeretnénk.

- Egyáltalán kinek lehetett jó, hogy ez a válás így történt?   

- MJ: Valóban senkinek nem volt ez így jó, de szükséges lépés volt. Engem Kovács László karnagy hozzáállása lepett meg. Nem tudta elfogadni a helyzetet, hogy jön egy másik karmester egy új koncepcióval, és mást szeretne csinálni. A zenekarral közölték, hogy lesz ez a társulati ülés, ahol Hamar Zsolt elmondja majd a koncepcióját, és végül a társulat nagy része mellette volt, hasonlóan ahhoz, ahogy Horváth Ádám mellett szavaztunk annak idején. Tudtuk, hogy ezzel egy teljesen új dolog fog elkezdődni az életünkben, és bizonyos változásokra szükség lesz. Egy új karmesterrel kell elképzelnünk a jövőt, hogy megmutassuk, mennyi jó zenészünk van, akik sokkal többre vágynak. 

- Egyetért azzal, hogy ahelyett, hogy Hamar karnagy érkezését előkészítették volna, elaknásították az útját?

- Soós Gábor: Az  útját nem ez a társulati ülés vagy ez a szavazás aknásította el, ha egyáltalán valami, hanem azok a gesztusok és az olyan kommunikáció, hogy előkerültek névtelen zenészek és újságcikkek, meg a közösségi oldalak posztjai; ezek a legrosszabbat teszik a Miskolci Szimfonikus Zenekarnak.

- Hogyan lehet ebből kilábalni?

- SG: A zenekar részéről ebbe mi nem szeretnénk tovább belefolyni. Még egyszer hangsúlyozom, hogy Kovács karnagy úr tevékenységére olyan szeretettel fogunk visszaemlékezni, amilyen szeretettel ő dolgozott velünk. Sajnálatos, ami az elmúlt félév során történt, de minden változás áldozatokkal jár. Mi azóta is koncertezünk, nagy sikerünk volt majdnem telt ház előtt január 30-án, tehát nem pártolt el tőlünk a közönség, pedig ez a legkevésbé kelendő bérletsorozatunk koncertje volt.

- Már ezt is az újévi koncert karmestere, Hámori Máté vezényelte?

- SG: Nem, ezt Erdélyi Dániel vezényelte. Nekünk a legfontosabb a közönség, hogy minél többen eljöjjenek a koncertjeinkre, és ott döntsék el, hogy mi történik Miskolcon, mert nagyon fájónak érezzük, hogy a Miskolc és a hazugság szavak egy cikk címében együtt szerepeltek. Ebben a városban nagyon jó dolgok történnek, a kultúra nagyon szépen gyarapodik, valóban építi a várost. Ha már mindenki ellőtte a puskaporát ebben a csatározásban, akkor később vissza fogjuk várni Kovács karnagy urat, mint az utóbbi harminc évben mindig.