Klasszikus

Ki lesz Esterházy Péter társdíjasa?

2011.10.10. 12:30
Ajánlom
Az AEGON Művészeti Díj az egyetlen olyan művészeti elismerés hazánkban, amelyhez társdíj is kapcsolódik. Az idei Társdíjas nevét október 18-án hozzák nyilvánosságra.

Hetedik alkalommal adta át a szakmai zsűri az AEGON Művészeti Díjat, melyet idén Esterházy Péter kapott Esti című könyvéért. Most tehát rajta a sor, hogy megnevezze jelöltjét az AEGON Művészeti Társdíjra. Az AEGON Magyarország Zrt. ugyanis egyszerre két, összefonódó művészeti elismerést hozott létre 2006-ban: a nettó hárommillió forinttal járó AEGON Művészeti Díjat, valamint a hozzá kapcsolódó, nettó kétmillió forintos AEGON Művészeti Társdíjat. A cél az volt, hogy az alapító társaság ezzel is elismerje és támogassa a kortárs magyar művészeket, s a díjjal is felhívja a figyelmet jelentős kortárs művészekre.

Az eddigi AEGON Művészeti Díjjal és Társdíjjal elismert művészek: 

2006: Spiró György (a Fogság című regényéért), a társdíjas Jeney Zoltán zeneszerző volt

2007: Rakovszky Zsuzsa költő, író (Visszaút az időben című verseskötetéért), aki Vojnich Erzsébet festőművészt jelölte az AEGON Művészeti Társdíjra

2008: Térey János költő (Asztalizene című verses színművéért), a társdíjas Kovalik Balázs rendező volt

2009: Jónás Tamás költő (Önkéntes vak című kötetéért), ő Juhász Gábor zeneszerző-gitárost jelölte a társdíjra

2010: Csaplár Vilmos író (Hitler lánya című regényéért), jelöltje az AEGON Művészeti Társdíjra Pálfi György filmrendező volt

Az ünnepélyes átadásra november 10-én, este hétkor kerül sor a Katona József Színházban, az Irodalmi-zenei párbeszéd című esten, ahol az idei két AEGON-díjas művésszel találkozhat a közönség. A műsorvezető Szikszai Rémusz lesz, zenél: Barcza Horváth József (nagybőbő), Borbély Mihály (fúvós hangszerek), Dés András (ütőhangszerek) és Dresch Mihály (fúvós hangszerek).

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Bolyki György elmondta: nem lesz tizenegyedik Kaposfest

Tíz év után búcsúzik a Kaposfest, ahogy azt a társalapító igazgatótól megtudtuk. Bolyki György távozik a Liszt Ferenc Kamarazenekar éléről is, pedig tovább tervezett maradni. Eközben hangsúlyozza: nagyon büszke mindkettőre. Elsőként a Fideliónak beszélt a változásokról.
Klasszikus

Elhunyt Ujházy László zenei szakember

A Magyar Zenetudományi és Zenekritikai Társaság alapító tagja volt. Halálhíréről a Magyar Narancs számolt be.
Színház

Schell Judit negyvenes férfiakkal néz farkasszemet a Tháliában

Valló Péter először rendez bohózatot: a Legszebb férfikor magyarországi ősbemutatóját december 14-én tartják a Thália nagyszínpadán.
Klasszikus

Beethovent, ahogy kevesen – Jevgenyij Kiszin koncertjéről

Jevgenyij Kiszin az ötvenhez közelítve is csodagyerek maradt. Nem Beethoven-játékosként ismerjük, de olyan órákat okozott a Müpában, amilyent csak a legnagyobbak tudnak.
Klasszikus

A Kertész házaspár tiszteletére alapított díjban részesült Váradi Gyula

Idén első alkalommal adták át a Kertész Imre és Kertész Magda emlékére alapított díjat, amelyet a Virtuózok felfedezettje, Váradi Gyula vehetett át.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus kritika

Beethovent, ahogy kevesen – Jevgenyij Kiszin koncertjéről

Jevgenyij Kiszin az ötvenhez közelítve is csodagyerek maradt. Nem Beethoven-játékosként ismerjük, de olyan órákat okozott a Müpában, amilyent csak a legnagyobbak tudnak.
Klasszikus ajánló

Koncertsorozatot rendeznek a Nemzeti Múzeum alapítására emlékezve

1802. november 25-én gróf Széchényi Ferenc engedélyért fordult I. Ferenc császárhoz, hogy tudományos gyűjteményét a nemzetnek ajándékozhassa. Az uralkodó hozzájárulását adta, így ezt a dátumot tekintjük a Magyar Nemzeti Múzeum alapítási évének.
Klasszikus ajánló

Komolyzene szól a budapesti szórakozóhelyeken

A zene éjszakáján, november 16-án este hat órától éjfélig nyolc frekventált szórakozóhelyen hallhatunk ingyenes komolyzenei koncerteket. A fellépők között találjuk a Budapesti Fesztiválzenekar zenészeit és Fischer Annie-ösztöndíjas muzsikusokat is.
Klasszikus interjú

Bolyki György elmondta: nem lesz tizenegyedik Kaposfest

Tíz év után búcsúzik a Kaposfest, ahogy azt a társalapító igazgatótól megtudtuk. Bolyki György távozik a Liszt Ferenc Kamarazenekar éléről is, pedig tovább tervezett maradni. Eközben hangsúlyozza: nagyon büszke mindkettőre. Elsőként a Fideliónak beszélt a változásokról.
Klasszikus hír