Klasszikus

Kiből lesz jó zenetanár?

2010.01.05. 00:52
Ajánlom
Főtárgyuk nemzetközileg elismert szólista-virtuózai, vagy a pedagógiai fortélyokat ismerő tanáremberek állják meg jobban a helyüket a zeneoktatásban? Átalakulófélben lévő zenei felsőoktatásunk legégetőbb kérdései ezek.

„Óvakodjunk a zenetanároktól! Különösképpen zenetanárokkal szemben kell elővigyázatosnak lenni. Sajnos túl sok a könnyelmű, érzéki természetű zeneművész. A zene olyan érzéseket támaszt, amelyek az érzékiséget ingerlik s inkább a képzeletet, mint az értelmet foglalkoztatják. Ezért van a muzsikusok között olyan sok romlott ember." (A.F. von Knigge, idézi Ormay Imre: Megbukott zenekritikák, Zeneműkiadó, 1958, 12.)

Néhány hónapja nyilvánosak a bolognai rendszerre[1] történő átállás zeneművészeti egyetemeket érintő problémái. Az intézményeket végiglátogató bizottság eredményeit a csoport vezetője, Dobszay László jelentette meg az Élet és irodalom, illetőleg a Muzsika hasábjain; az egyes intézmények bírálatát is tartalmazó teljes jelentés pedig a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság honlapjáról érhető el. A szókimondó írások keltette hullámok a Fidelio.hu fórumán csak az ünnepek miatt csitultak el, és a zenei felsőoktatásról folytatott szakmai vita is csendesen tovább csordogál.

Dobszay László cikkeiben kíméletlen pontossággal mutatott rá, hogy a szólistaképzésre berendezkedett magyarországi zeneművészeti felsőoktatás struktúrája alapvetően elhibázott. A látogatóbizottság elsősorban a repertoárbővítésben, továbbá a kamarazenei profil és a zenekari gyakorlat fejlesztésében látja a jövőt, s határozottan állást foglal a művészképzéstől elváló és nagyobb hangsúlyt kapó zenetanárképzés bevezetése ellen. Ez utóbbi véleménnyel kíván vitába bocsátkozni írásunk. Az ismert előadóművészeket felvonultató grémium[2] ugyanis látszólag nemigen vetett számot azzal, hogy az egyetemet végzett muzsikusok túlnyomó része - ha nem is fő, de legalább másodállásban - oktató-nevelő munkát végez. Magyar viszonyok között szinte nincs (és ne legyen illúziónk, nem is lesz) olyan zeneművész, aki ne tanítana. Fölösleges volna számukra a specializált képzés? Tényleg minden diplomás zenész tud tanítani? Vagy ha azonnal nem is tud, majd ráérez, belejön?

A látogatóbizottság szerint egyenesen kontraproduktív a tanári mesterség oktatása: „a pedagógiai negyven kreditbe foglalt ismeretanyag a zeneoktatásban részt vevők számára nagy részben irreleváns, fölösleges, mondvacsinált. Senki sem igazolta még, hogy a tanárok az ezerkétszáz órányi nyolc-tíz féle pedagógiaórától jobban tanítanának hazánkban, sőt inkább az ellenkezője bizonyosodott be" - írja Dobszay az ÉS hasábjain. Nem tudom, igazolták-e már, miért hasznos a kórbonctan alapjainak elsajátítása egy fül-orr-gégész számára; mindenesetre nem kis bátorságra vall a szakképzés létjogosultságának megkérdőjelezése akkor, amikor még bolti eladó is csak OKJ-végzettség birtokában lehet valakiből. S vajon melyik szülő bízná jó szívvel gyermekét olyan tanárra, akit nem képeztek ki a pedagógus-szakma fortélyaira...? S akkor nem is említettük a néhány évtizede még ismeretlen kihívásokat. Csupán néhány kulcsszó: mentálhigiéné, drogprevenció, csoportdinamika, tanulási nehézségek, differenciálás, kompetenciák.

A látogatóbizottság által felvetett legfontosabb probléma - mely szerint a tanárképzésre szánt kreditmennyiség, és az azokkal mért munkaórák száma aránytalanul magas a hangszeres órákra és a gyakorlásra fordítandó időhöz képest - ehhez képest könnyedén orvosolható. Az egyes kurzusokhoz rendelt kreditmennyiséget ugyanis nem Brüsszelben vagy Bolognában, hanem az adott tanszéken, karon határozhatják meg. Negyven kredit megfeleltethető 10 négykredites, de 5 nyolckredites tanegységnek is, függően attól, hogy sok vagy kevés kurzust kíván a szakgazda a hallgatók órarendjébe illeszteni...[3]

Ám a tanulmány tovább megy, és a szakmódszertani kurzusok hasznát is megkérdőjelezi: „A hallgatókkal való beszélgetésből kiderült, hogy ők is feleslegesnek tartják ezen órák nagy részét („púp a hátunkon" - mondták), s az ezeket ellátókat inkább a gyenge tanárok között tartják számon (mintegy élő cáfolatául annak, amit azok tanítanak)." Nem arra kell-e inkább következtetni a hallgatók szavaiból, hogy a gyenge oktatók helyére tárgyukban kompetens tanárokat illene keresni? Ezt a tanulságot a hangszeres és zeneelméleti tárgyak kapcsán egyébiránt a látogatóbizottság meglehetős határozottsággal levonta. S míg a jelentések pontosan diagnosztizálják, milyen kompetenciákra volna szüksége egy magyar hangszeres muzsikusnak, keveset foglalkoznak azzal, hogy az alapfokon ill. középfokon oktató művésztanárnak pontosan milyen ismeretekkel és képességekkel kellene rendelkeznie. Valljuk be, a Dobszayék által féltve védendőnek tartott zenetörténeti és zeneelméleti tudásanyag - az ősközösségi társadalmak zenéjének ismerete, vagy a Bach-korálok harmonizációja - sem kamatoztatható közvetlenül egy hangszertanár napi rutinja során.

Dobszay tanárképzés elleni kirohanásának csattanójaként régi vesszőparipáját ismétli meg: „A pedagógiai tudományok másfél évtizede tapasztalt önző előrenyomulása akart most hatalmas és biztos hídfőállást magának az egyetemeken. Gyakorlatilag azt az egyetemes pozíciót akarják betölteni - nagyjából ugyanolyan agresszíven és ugyanolyan stílusban -, melyet korábban a marxizmus-leninizmus tanszékek birtokoltak." Dobszay arányokat érintő csúsztatását szerencsére nem itt kell helyreigazítanunk, azt ugyanis már szóvá tette az ELTE Pedagógia-Pszichológia Karának - egyébként épp művészetpedagógiával foglalkozó - professzora az ÉS hasábjain publikált nyílt levelében (2009. november 16., 16. oldal).

Mi a tanárképzés körüli vita ki nem mondott tétje? A Magyar Zenei Tanács által szervezett fórumok tanúsága szerint nem másról van szó, mint a Zeneakadémiát fájdalmasan érintő lépéskényszerről. Míg az előírt kreditmennnyiség tartalommal való megtöltése során az egykori kihelyezett főiskolai tagozatok a  vidéki tudományegyetemekbe olvadva könnyen támaszkodhatnak az ott régóta működő, a tanárképzésben tevékenyen részt vevő pedagógiai-pszichológiai karokra; a Liszt Akadémiának egyedül kellett volna hasonlóan hatékony oktatási programmal előállnia. S kellene továbbra is, ugyanis a dolgok jelen állása szerint a Zeneakadémia Zenepedagógiai Tanszékének tanári mesterképzését nem akkreditálták... Tegyük hozzá, a zenepedagógia (ami a neveléstudomány és a muzikológia határterülete) távolról sem azonos a zenetanároknak átadandó gyakorlatorientált pedagógiai, pszichológiai és szakdidaktikai ismeretekkel. Adódik tehát a kérdés: vajon rendelkeznek-e a tanárképzéssel megbízott intézet oktatói azzal a pszichológiai és pedagógiai végzettséggel, referenciákkal, mint a tudományegyetemek megfelelő karain? Van-e vajon hajlandóságuk, kapacitásuk és kompetenciájuk olyan, a zenepedagógia speciális kutatási területeitől idegen kurzusokat tartani mint pl. „pedagógiai értékelés", „tananyagstrukturálás és -elemzés", vagy „a hegedűtanítás módszertana"? A fejlemények alapján úgy tűnik, könnyebb a tanári mesterképzés létjogosultságát megkérdőjelezni, mint a szükséges oktatási struktúrát kialakítani.

Pedig vannak bíztató példák is. A néhai tanárképző főiskolák például az ELTE tanárképzési szerkezetébe integrált ének-zenetanári képzése évek óta zökkenőmentesen működik a művészeti oktatás autonómiájának magasfokú biztosítása mellett. A vidéki zeneművészeti egyetemeken kidolgozott - és akkreditált! - tanári mesterképzések a szakfelelősök beszámolói alapján hasonló mintát követnek majd: a tanárképzés általános részét tehát a leendő történelem- vagy fizikatanárokkal hallgathatják majd a zenetanár-palánták, míg a szakdidaktikai modulok - ideértve természetesen az iskolai gyakorlatot - a megfelelő zenei tanszékek irányítása alá kerülnek. Kérdés persze, miért nem lehetett az alig féltucatnyi intézmény erőforrásait egyesítve, egyetlen központi tanegységhálót kialakítani a zeneművészeti egyetemek tanári mesterképzései számára?

De - kissé kitekintve a kottaállvány mögül - említhetnénk a régi rendszerű, osztatlan szerkezetben tovább működő  jogi, orvosi, sőt műszaki képzéseket is. Vajon miért nem lehetett hasonló különleges státuszt kiharcolni a zeneművészeti egyetemek részére? Meglehet, azért, mert valójában nem is lett volna rá szükség. Amint a sokat szidott kreditrendszer sikeres működtetése is csupán némi kreativitáson múlik, a meglepően rugalmas Bologna-szisztéma lehetőségeit is jobban ki lehetett volna használni, és például a Németországban és Ausztriában megvalósított 4+2-es rendszert bevezetni. Elég lett volna a Dobszay-bizottság által körvonalazott repertoárismerettel, kamarazenei és zenekari profillal, valamint a tanárképzési modullal megerősített, alapfokú zenetanári képesítést adó négyéves főiskolai képzést megreformálni és elnevezni alapképzésnek, a korábban kiegészítő tagozatnak hívott két évet pedig megtenni az előadóművészi pályára felkészítő mesterképzésnek? Ha ilyen módon a képzés első szakaszában juthattak volna a hallgatók a kevésbé tehetségesek számára is használható diplomához, talán nem adna okot elkeseredettségre, hogy a mesterképzési szakaszt csak a tanulmányaikat megkezdők harmada végezheti el.

Igaz, a Zeneakadémia az általunk felvázolt esetben sem úszta volna meg a falak rekonstrukciójánál is fontosabb átalakításokat. Ám nem csak a zeneművészeti felsőoktatás szorulna alapos újjáépítésre. A Polifónia 2009. májusi különszámában megjelent alap- és középfokú intézmények problémáit soroló tanulmányok arra figyelmeztetnek, hogy az alap- és középfokú művészetoktatási intézmények színvonalas működéséhez égetően szükség van megfelelően képzett, új kompetenciákkal és módszertani repertoárral rendelkező tanárokra. A magyarországi zeneművészeti oktatás - és nem utolsó sorban a közgazdaságilag is értelmezhető zeneszerető közönség biztosításának - hosszútávú kulcsa tehát a felelősségteljesen megújított zenetanárképzés. Talán még nincs túl késő...

Egyetért? Vitatkozna? Szóljon hozzá!

A szerző az Ifjú Zenebarátok Magyarországi Szervezetének (JMH) munkatársaként az Edu-Art Magyarországi Művészetoktatási Intézményháló adatbázisszerkezetének kialakításakor szembesült azzal, mekkora és milyen mértékben széttagolt a magyar művészetoktatási rendszer. Az ELTÉn és az egykori LFZE-BTI-n folyó tanárképzést a cikkírónak bölcsész- és zeneművészeti tanulmányai párhuzamos végzése során volt alkalma belülről megismerni, tanári szakdolgozatát pedig a művészeti szakközépiskolák pedagógiai problémáiból írta.


[1] Az alap-, mester- és doktori képzésre oszló, alapértelmezésben 3+2+3 éves szisztémához igazodva jelenleg két képzést: alkotóművészetet és előadóművészetet oktatnak zenei egyetemeinken, s maguk a főtárgyak ún. szakirányként találták meg a helyüket. [vissza]

[2] A bizottság tagjai: Dobszay László elnök, Nicholas Clapton, Csalog Gábor, Dolinszky Miklós, Erőd Iván, Hadady László, Hamar Zsolt, Huszár Lajos, Komlós Katalin, Matuz István, Rácz Zoltán, Rohmann Imre és Rolla János. [vissza]

[3] Általános tapasztalat a felsőoktatásban, hogy a különböző tanszékek, karok és egyetemek által a kurzusokhoz rendelt kreditértékek egyáltalán nem azonos nehézségű tanegységeket takarnak. A kreditértékek „kreatív" hozzárendelésével lehetett ugyanis legegyszerűbben megtartani a kreditrendszer előtt kialakult, jól működő képzési struktúrákat. Az egyes tárgyak gondosan meghatározott előfeltételeivel pedig azt lehet megakadályozni, hogy a hallgatók jelentősen eltérjenek az optimális tanulmányi tervtől. [vissza]

Megosztás

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Tánc

Elhunyt Fenyves Márk mozdulatművész

A táncos-koreográfus, a magyar mozdulatművészet jelenkori képviselőinek egyike 45 évesen tragikusan fiatalon távozott. Úttörő munkásságával és az Orkesztika Alapítvánnyal élő örökséget hagyott maga után.
Zenés színház

Decemberig nem lesz opera az Operában, de azért vannak jó híreink is

Szeptemberben Billy Elliotot játszanak az Erkel Színházban, a társulat vidéken, Székelyföldön, New Yorkban turnézik. Kihirdették a 2019/20-as évadot. Alighanem az Erkel Színház is be fog zárni két évre. Mutatunk néhány fotót az Eiffel Műhelyház és az Ybl-palota felújításáról is.
Jazz/World

Elhunyt Aretha Franklin

76 éves korában elhunyt Aretha Franklin, a soul legendás királynője, akinél nyolc éve állapítottak meg rákot.
Tánc

Nyomtatott spicc-cipő hozhat megváltást a balerinák számára

Hadar Neeman 3D-s nyomtatással készít személyre szabott spicc-cipőket a fájdalom csökkentése érdekében.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus magazin

Így telt Vásáry Tamás 85. születésnapja

A torta egy zongorát mintázott, számtalan zenerajongó köszöntötte, este pedig a Fővárosi Nagycirkusz is meglátogatta. Vásáry Tamás augusztus 11-én ünnepelte a 85. születésnapját.
Klasszikus kotta

Ez a francia zenekar iPad-re cseréli a nyomtatott kottákat

Az Orchestre National d’Île-de-France a következő évadtól elfelejtheti a nyomtatott kottákat, 120 muzsikusuk ugyanis iPad-eket kap. De nem ők az egyetlen zenekar, akik lépést tartanak a technológiával.
Klasszikus bencze máté

Bencze Mátéért szurkolhatunk a Fiatal Zenészek Eurovíziós Versenyén

A Virtuózokban megismert fiatal szaxofonos augusztus 18-án, a verseny elődöntőjében elsőként áll színpadra Edinburghben.
Klasszikus ajánló

Fáy Miklós: „Nem a zenekar, nem a komponista, hanem maga a szimfónia a főszereplő"

Fáy Miklós hónapról hónapra programokat, könyveket, lemezeket ajánl nyomtatott magazinunk Menjél már című rovatában. Az augusztusi szám tartalmából.
Klasszikus kulissza

Előkerült még egy hangfelvétel, amelyen Rahmanyinov játszik Rahmanyinovot

A Szimfonikus táncok című művének zenekari próbái idején a zeneszerző a zongorához ült, hogy demonstrálja, hogyan képzeli a darabot. Ennek a felvétele jelent most meg.