Klasszikus

Kiemelkedő életművek és emberi teljesítmények – Átadták a Cziffra Fesztivál díjait

2021.06.10. 11:45
Ajánlom
Idén rekordszámú pályázat érkezett. A díjakra a Cziffra Fesztivál felhívása szerint művészeket, kulturális szakembereket lehetett jelölni; a döntést végül a jelölési időszak lezárultával az öttagú szakmai zsűri hozta meg.

Az ünnepélyes díjátadóra a Cziffra György-emlékév június 9-i koncertjén került sor a MOMkult színháztermében. Balázs János Kossuth-díjas zongoraművész kezdeményezésére 2017 óta minden évben – idén ötödik alkalommal – kerülnek átadásra a Cziffra Fesztivál díjai, amelyek célja, hogy a pályájuk elején járó tehetségeket, valamint a legnagyobb kulturális értékeket felmutató életműveket, emberi teljesítményeket mind erkölcsi elismeréssel, mind anyagi hozzájárulással honorálják.

A 2021. évi díjakat három kategóriában adta át a szakmai zsűri elnöke, Dr. Vigh Andrea hárfaművész, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Rektora, Liszt-díjas, Érdemes Művész és Balázs János zongoraművész. A zsűri tagja volt rajtuk kívül Hambuch Gerda, a MOM Kulturális Központ igazgatója; Keller András Kossuth-díjas hegedűművész, a Concerto Budapest zeneigazgatója és Devich Márton, a Bartók Rádió csatornaigazgatója és a Magyar Rádió Művészeti Együtteseinek ügyvezető igazgatója.

A Cziffra Fesztivál Életműdíja

évente 2 személynek ítélhető oda, életkori megkötés nélkül. A díjak zeneművész, pedagógus vagy kulturális szervező, kulturális szakember érdemeit hivatottak elismerni. Az Életműdíj személyenként bruttó 500.000 Ft pénzjutalommal, a Cziffra György Fesztivál emlékplakettjével és oklevelével jár.

A díjat kapták:

Dráfi Kálmán zongoraművész

Konrád György brácsaművész

bertahajnalka_20210609_cziffra2021nyitoest-7-113506.jpg

Konrád György brácsaművész Életműdíjat vesz át (Fotó/Forrás: Berta Hajnalka / Cziffra Fesztivál)

A Cziffra Fesztivál Tehetség-díja

Évente 2 zeneművésznek ítélhető oda 32 éves korig, kimagasló egyéni teljesítményért. A Tehetség-díj személyenként bruttó 1.000.000 Ft pénzjutalommal, a Cziffra György Fesztivál emlékplakettjével és oklevelével jár.

A díjat kapták:

Balogh Ádám zongoraművész

Sárközy Lajos hegedűművész, prímás

bertahajnalka_20210609_cziffra2021nyitoest-91-113507.jpg

Sárközy Lajos hegedűművész, prímás Tehetség-díjat vesz át (Fotó/Forrás: Berta Hajnalka / Cziffra Fesztivál)

A Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség-díja

Évente 2 személynek ítélhető oda 18 éves korig a főváros X. és XIII. kerületi önkormányzatának támogatásával. Az Ifjú Tehetség-díj személyenként bruttó 300.000 Ft pénzjutalommal és elismerő oklevéllel jár.

A díjat kapták:

A XIII. kerület díjazottja: Tichiti Emma Barka (cselló)

A X. kerület megosztott díjazottjai: Bakos Evelin (cselló) és Szegvári Roland (kürt)

bertahajnalka_20210609_cziffra2021nyitoest-12-113506.jpg

Balázs János a Cziffra Fesztivál június 9-i koncertjén (Fotó/Forrás: Berta Hajnalka / Cziffra Fesztivál)

Balogh Ádám 1997-ben született Pécsett. Tizenhárom éves korában a Budapesti Fesztiválzenekarral debütálhatott, azóta fellépett már a Berlini Konzerthaus zenekarával, a Nemzeti Filharmonikusokkal, a Pannon Filharmonikusokkal Európa, Ázsia és Amerika koncerttermeiben is. Számos nemzetközi verseny nyertese, a 2019-es Bartók Világverseny második díjasa. 2017-ben Junior Príma Díjjal, 2019-ben Fischer Annie-ösztöndíjjal jutalmazták. 2018-ban felvételt nyert Arie Vardi osztályába Hannoverbe, jelenleg ott folytatja tanulmányait.

Sárközy Lajos Budapesten született egy hét generációs zenészcsalád sarjaként. Ötévesen kezdett hegedülni tanulni Édesapjától, tizenhárom éves korában felvételt nyert a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályába. A klasszikus zenei alapok elsajátítása után az éttermi hungarikumnak számító „cigányzene” művelését, tovább éltetését tűzte ki céljául, mindemellett számos alkalommal kérik fel klasszikus művek előadására is. Klasszikus zenei képzettsége és az autentikus, apáról fiúra szálló cigányzenei képzettsége egyaránt kiemelkedő, egyedülálló technikával ötvözi a két stílust. Jelenlegi zenekarával a 100 éves Étterem állandó fellépőiként az eltűnőben lévő, évszázados zenei kultúrát igyekszik ápolni. Célja, hogy a cigányzenét külföldön és itthon minél szélesebb körben népszerűsítse. Díjai, elismerései: 2002, 2009 – Zathureczky Ede Hegedűverseny, I. díj; 2005 – Telemann Nemzetközi Hegedűverseny, I. díj; 2006 – Radics Gábor Jazzhegedű Tehetségkutató Verseny, I. díj; 2013 – Lavotta János nemzetközi prímásverseny, I. díj; 2013 – MTVA különdíj; 2014 – Junior Prima Díj; 2015 – Magyar Művészeti Akadémia különdíj.

bertahajnalka_20210609_cziffra2021nyitoest-11-113506.jpg

Dráfi Kálmán zongoraművész Életműdíjat vesz át (Fotó/Forrás: Berta Hajnalka / Cziffra Fesztivál)

Dráfi Kálmán DLA, habilitált egyetemi tanár. A Zeneakadémia elvégzése mellett a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban és Fischer Annie-nál folytatta tanulmányait, DLA fokozatát 2002-ben szerezte meg. Az Országos Filharmónia ösztöndíjasa, majd szólistája volt 1975-től két évtizeden át. Valamennyi jelentős magyarországi szimfonikus zenekarral fellépett, Európa-szerte nagy sikerrel koncertezett, játszott többek között a Leningrádi és a Bostoni Filharmonikusokkal. 1977-től folyamatosan tanít a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. 2011. július 1-től a Billentyűs és Ütőhangszerek Tanszéke megbízott vezetője, 2012. július 1-től kinevezett tanszékvezetője volt. Tanítványai sorra nyerik a hazai és nemzetközi versenyeket. Díjai, elismerései: 1971 – Liszt–Bartók Nemzetközi Zongoraverseny, különdíj; 1976 – Liszt–Bartók Nemzetközi Zongoraverseny, legjobb Bartókinterpretáció különdíja; 2012 – Liszt Ferenc-díj.

Konrád György brácsaművész. Neve 1959-től összeforrt a Tátrai Vonósnégyesével, de mellette az összes vezető magyar szimfonikus zenekarban töltött be jelentős funkciót. Konrád György 1951–1976 között a Székesfővárosi Zenekar, majd utódja, a Magyar Állami Hangversenyzenekar brácsa szólamának vezetője. 1976-tól a Magyar Állami Operaház zenekarának, 1980-tól a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának szólamvezetője. 1959-től a Tátrai Vonósnégyes tagja: a világhírű kvartettel fellépett a világ szinte minden jelentősebb zenei központjában, fesztiválján, lemezfelvételek tucatjait készítette. Zenekari pályáját 1976-tól a Magyar Állami Operaház szólóbrácsásaként, 1980-tól a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarában folytatta. Alapító tagja a Budapesti Fesztiválzenekarnak. 1983-tól sok éven át a Zeneakadémia főiskolai tanára, ahol brácsát és kamarazenét tanított. A Tátrai Vonósnégyes mellett más kamaraegyüttesekkel is játszott, 90. életévén túl is koncertezett. Művészi munkáját 1979-ben Pro Urbe Aranyéremmel ismerték el, kétszer kapott Bartók–Pásztory díjat, Érdemes és Kiváló Művész. 1994-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével tüntették ki, 2006-ban Weiner Leó-díjat kapott. Korábbi interjúnk itt olvasható:

Bakos Evelin 2013 óta a Kroó György Zeneiskola növendéke, tanára Gere Júlia. Gordonka tanulmányai kezdetétől kiemelkedően teljesít, motivált, a zene iránt elhivatott muzsikus. A Banda Ede Csellóversenyen 2017-ben arany minősítést kapott. Több éve tagja a zeneiskola csellóegyüttesének és barokk kamarazenekarának. A Kroó György Ifjúsági Vonószenekar munkáját szólamvezetőként segíti. 2018-ban részt vett a zeneiskola Visegrádi Négyek projektjében cseh, lengyel, magyar, szlovák partnerekkel, valamint a Kroó Szimfonikus és Ifjúsági Zenekar koncertkörútján Szlovákiában. 2021-ben felvételt nyert a Szent István Király Zeneművészeti Szakgimnázium cselló tanszakára.

bertahajnalka_20210609_cziffra2021nyitoest-51-114000.jpg

Bakos Evelin a Tehetség-díj átvétele után (Fotó/Forrás: Berta Hajnalka / Cziffra Fesztivál)

Szegvári Roland hangszeres tanulmányait 2013-ban kürt tanszakon kezdte a Kroó György Zeneiskolában. Főtárgy tanára Kristóf Ádám Zsolt. A Kroó Szimfonikus Zenekar és Fúvósegyüttes tagja. 2019-ben a XIII. Országos Kürtverseny budapesti elődöntőjében ezüst minősítést kapott.  2019-ben a Kroó Zeneiskola Erasmus+ programjának ösztöndíjasaként Krakkóban mesterkurzusokon vett részt, fellépett a Krakkói Zeneakadémián, valamint Magyarország Krakkói Főkonzulátusán. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Bartók Béla Zeneművészeti és Hangszerészképző Gyakorló Szakgimnáziumban folytatja, a hangszeres képzés mellett zeneszerzői ambíciói is vannak.

Tichiti Emma Barka 2003-ban született Budapesten. Zenei tanulmányait hatéves korában a budapesti Fischer Annie Zeneiskolában kezdte Fekete Anita tanítványaként. 2018 óta a Weiner Leó Zeneiskolában folytatja cselló tanulmányait Kemény Krisztina vezetésével, valamint melléktanszakon Szegedi Enikőnél zongorázik a Fischer Annie Zeneiskolában. 2018-ban részt vett Prof. Elisabeth Pfefferkorn bécsi mesterkurzusán. Versenyeredményi: 2020 – V. Danubia Talents Nemzetközi Zenei verseny, III. díj; 2017 – VII. Banda Ede Csellóverseny, I. díj; 2015 – XIV. Friss Antal Országos Csellóverseny, területi válogató, I. díj; 2014 – V. Banda Ede Csellóverseny, I. díj.

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Kapcsolódó

Én vagyok az igazmondó a zenekarban

Konrád Györgynek kilencvennégy évesen már nem kell kertelnie. Örökifjú, máig kezébe fogja a brácsát, a hegedűt, és olyan egyszerűséggel beszél a zenéről, hogy öröm hallgatni. A zene mellett egy másik szenvedélye is megmaradt egy életen át, a sport. Mellesleg a hosszú élet titkát is elárulta.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Mégsem mutatja be a Pesti Színház Székely Csaba társadalmi megosztottságról szóló darabját

Sokan várták már nagy izgalommal a Pesti Színház őszre meghirdetett premierjét, amiben Székely Csaba legújabb darabját, a Kalandfilmet mutatták volna be, Kincses Réka rendezésében. CIKKÜNK FRISSÜLT!
Színház

Jelentős színházi társulatok szűnhetnek meg

A kulturális kormányzat nyilvánosságra hozta az előadó-művészeti szervezetek támogatására vonatkozó döntését. Több, a működési támogatások csökkentése miatt eleve nehéz helyzetbe került, akár évtizedes sikeres múlttal és figyelemre méltó jelennel rendelkező, közfeladatot ellátó társulat egyáltalán nem kap támogatást.
Zenés színház

VeszprémFest 2023: jön Alvaro Soler, Mariza, Anna Netrebko, Joss Stone, Norah Jones és Rost Andrea

2023-ban 20 éves a VeszprémFest. A kétévtizedes prémium zenei fesztivál július 12. és 16. között a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program kiemelt zenei rendezvényeként fennállásának egyik legváltozatosabb programjával ünnepel.
Színház

„Vállalom, hogy éltem, és azt, hogy majd meghalok ” – 110 éve született Gobbi Hilda

A legendás színésznő pályája során olyan emlékezetes szerepeket játszott el, mint a Csongor és Tünde Mirigyje, vagy a Hamlet Gertrúdja, az igazi népszerűséget azonban a Szabó család című rádiós családregény Szabó nénije hozta meg számára. 
Tánc

„Könnyeken átívelő nevetés” – interjú Boris Eifmannal

Ritka és egyedülálló balett érkezik Budapestre június 10-től: a világhírű koreográfus, Boris Eifman 2019-es premierje, A Pygmalion-hatás. A művészt arról kérdeztük, mi a kötődése a komikumhoz, a groteszkhez, és milyen lesz a 21. század táncnyelve.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus beszámoló

Száz év hét napban – a BMC Ligeti Fesztiválján jártunk

A Ligeti György születésének századik évfordulója alkalmából rendezett eseménysorozat csúcspontja a Budapest Music Centerben rendezett egyhetes fesztivál volt. Négy, igencsak különböző típusú koncerten jártunk
Klasszikus ajánló

Pénteken indul a Haydneum – Magyar Régizenei Központ nyár eleji fesztiválja a budapesti Egyetemi templomban

2023. június 9. és 17. között rendezi meg második Egyházzenei Fesztiválját a Haydneum – Magyar Régizenei Központ Budapesten, az Egyetemi templomban.
Klasszikus hír

Vajda Gergely zeneszerzőként és karmesterként is bemutatkozik Párizsban

A nemzetközileg keresett karmester-zeneszerző ismét együtt dolgozik a francia Ars Novával, illetve egy hárfafesztivál műsorán is szerepel egy alkotása.
Klasszikus gyász

Elhunyt Kaija Saariaho

A világhírű finn zeneszerzőt, akinek a Metropolitan Opera is játszotta darabját, hetvenéves korában érte a halál – tette közzé családja a közösségi médiában.
Klasszikus ajánló

Július 14. és 23. között ismét várja a zenerajongókat a Fesztivál Akadémia Budapest

Idén is érdemes lesz tíz napon át Budapesten nyaralni, akár az itt lakóknak is – mondta el Kokas Katalin hegedűművész. Egész napos programok, különleges helyszínek és persze sztárfellépők koncertjei várják a közönséget.