Klasszikus

Kihirdették az UMZF 2009 zeneszerzőverseny eredményét

2009.01.13. 00:00
Ajánlom
Hat fődíj és hét különdíj talált gazdára a verseny hétfő esti döntő-gálakoncertjén, amelyre a Művészetek Palotájában került sor.

Dinyés Dániel, Dargay Marcell, Sáry Bánk, Bella Máté, Zombola Péter, Varga Judit, Horváth Balázs

A kétfordulós verseny során októberben döntőbe jutott kamaraműveket az UMZE Kamaraegyüttes, a nagyzenekari darabokat a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar adta elő. A műveket elbíráló zsűri tagjai Jeney Zoltán (elnök), Batta András, Hamar Zsolt, Soproni József, valamint a zenekarokat vezénylő Rácz Zoltán és Keller András voltak.

A zsűri döntése értelmében a kamarakategória győztese Bella Máté Chuang Tzu’s Dream című munkája lett. Második díjat nyert Dinyés Dániel Játékok haladóknak – 9-99 című műve, míg a harmadik díjat Sáry Bánk Mégis című darabjának ítélte a zsűri. A nagyzenekari kategóriában Varga Judit Le Temps retrouvé-ja bizonyult a legjobbnak. Második helyezést ért el Horváth Balázs Borrowed Ideas című munkája, míg a zsűri harmadik helyre sorolta Zombola Péter Symphony No. 1/b című darabaját.

Az Oktatási és Kulturális Minisztérium, valamint az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda által felajánlott fődíjak mellett az ünnepélyes eredményhirdetésen gazdára találtak a különdíjak is, amelyek száma – a verseny megszületését, valamint tradícióvá tételének szándékát övező szimpátiának köszönhetően – az eredeti versenykiírásban foglalt három helyett összesen hétre emelkedett.

Önálló zeneakadémiai estet ajánlott fel a "Konzi" zenekarának közreműködésével a két intézmény (a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem valamint a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium) vezetője (dr. Batta András rektor és Kovács Brigitta igazgató) Bella Máténak.

Kortárs magyar szerzők felvételeiből álló CD-gyűjteményt adott át a Magyar Zeneszerzők Egyesületének nevében Hollós Máté Dinyés Dánielnek és Zombola Péternek.

Az Óbudai Danubia Zenekar Héja Domonkos vezényletével előadja az I. helyezett szimfonikus művet, Varga Judit nyertes darabját a 2009/2010-es évadban a Művészetek Palotájában.

Az UMZE Kamaraegyüttes darabot rendel attól a versenyzőtől, akire az együttes zenészei szavaztak: Dinyés Dánieltől.

Ugyanezen elv alapján a Magyar Telekom Szimfonikus Zenekar is darabot rendel Zombola Pétertől.

A Pannon Filharmonikusok – Pécs részvételi lehetőséget kínált egy exkluzív, meghívásos nemzetközi zeneszerzőversenyre Bella Máténak.

A Budapest Music Center CD-t ad ki a döntő-gálahangversenyről, amelyből minden döntős résztvevőnek 50 darabot ajándékoz, promóciós célú felhasználásra.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Átadták az idei Golden Globe-díjakat

Magyar idő szerint hétfő hajnalban átadták az idei Arany Glóbuszokat. A virtuális gálán magyar filmért is izgulhattunk, hiszen Vanessa Kirbyt jelölték a legjobb színésznő díjára a Mundruczó Kornél filmjében nyújtott alakításáért.
Klasszikus

A Concerto Budapest idén online rendezi meg nagyszabású Mozart-napját

Idén sem maradunk igazi Mozart ünnep nélkül, hiszen március 7-én a Concerto Budapest Keller András művészeti vezetésével, világhírű magyar és külföldi szólistákkal ismét megrendezi, immáron negyedik alkalommal az egyedülálló Mozart-napot.
Jazz/World

Rózsák között ébredt egy szakállas bácsi

És nem is csak rózsákból állt az ágya, hanem mindenféle virágból. Lenyűgöző klip készült Pátkai Rozina új dalához.
Színház

Schiller klasszikusával érkezik a Radnóti Színház új stream-előadása

Új online bemutatóra készül a Radnóti Színház, Friedrich Schiller örök érvényű Don Carlosát Sándor Júlia és Nagy Péter István átiratában ismerheti meg a közönség.
Színház

Egyre több premier marad el, nem kockáztatnak a színházak

A járványhelyzet folyamatos kihívás elé állítja a kulturális intézményeket és produkciós irodákat, nem elég, hogy csak az online térben közvetíthetik előadásaikat, a próbák és a streamelt bemutatók is el-elmaradoznak az egészségügyi kockázat miatt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

„Közös nyelven zenélünk” – Újjáalakult a Kelemen Kvartett

Két éve ideiglenesen feloszlott, most újjáalakult az elmúlt évtized legsikeresebb kamarazenei együttese. A két alapító, Kelemen Barnabás és Kokas Katalin Vashti Mimosa Hunter csellóművésszel és Jonian Ilias Kadesha hegedűművésszel a Bartók Tavasz fesztiválon mutatkoznak be. Nem akármilyen vállalással: két koncerten Bartók hat vonósnégyesét adják elő.
Klasszikus hír

Bartók nevét viseli a Müpa új fesztiválja

Online zajlik a Bartók Tavasz Művészeti Hetek április 2. és 18. között. Nemcsak a Müpából, hanem Európa neves hangversenytermeiből is közvetítenek koncerteket, amelyeket a közönség ingyenesen láthat a képernyőkön. Mutatjuk, milyen programok lesznek.
Klasszikus ajánló

Csajkovszkij legnépszerűbb zongoraversenyével lép fel Farkas Gábor

Farkas Gábor zongoraművész közreműködésével ad online hangversenyt a Nemzeti Filharmonikus Zenekar Nánási Henrik vezényletével csütörtökön a Zeneakadémiáról.
Klasszikus online közvetítés

Feledkezzünk bele a klasszikus zene dallamaiba!

A Filharmónia Magyarország novemberben nyitotta meg virtuális koncerttermét, így a vírushelyzethez alkalmazkodva folytatják missziójukat és népszerűsítik a klasszikus zenét. Az élő közvetítések a Filharmónia közösségi oldalain követhetőek. Márciusban közel húsz koncerten hallhatja a közönség hazánk legkiválóbb zenekarait, művészeit.
Klasszikus hír

Az Emmi szerint pártpolitikai csatározás a 100 Tagú Cigányzenekar költözési ügye

Kásler Miklós pártpolitikai csatározásnak nevezte, hogy a 100 Tagú Cigányzenekarnak költöznie kell a VII. kerületből, a VII. kerületi vezetés viszont állítja, hogy találtak helyet a zenekarnak.