Klasszikus

Kiírták a pályázatot a Szolnokon

2015.03.30. 13:13
Ajánlom
Pályázatot írt ki a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. vezetői munkaköreinek betöltésére a város önkormányzata, a nyertesek megbízatása május 29-től négy évre szól. Ignácz Ervin és Patkós Imre jelenlegi ügyvezetők pályáznak.

A kft. alapító okirata szerinti kettős ügyvezetés bevált, erre tekintettel két személy csak együtt pályázhat a vezetői munkakörök betöltésére - mondta Szolnok polgármestere. Szalay Ferenc hozzátette: amennyiben bármelyik pályázó nem felel meg a pályázati kiírásban és a jogszabályban meghatározott feltételeknek, úgy mindkét pályázó munkája érvénytelen.

A kft. két kiemelt minősítésű előadó-művészeti szervezetet működtet, a Szolnoki Szimfonikus Zenekart és a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórust, az elmúlt időszakban mindkét szervezet jelentős szakmai sikereket ért el. Különösen az újévi tánckoncertek és a Parti-túra nyári hangversenyei, valamint a kamarakórus sok hírességet felvonultató koncertjei jelzik, hogy a két szervezet folyamatosan képes a megújulásra. Az idén ötven éves zenekar már a nemzeti minősítésre pályázik, a kamarakórus az egyetlen profi női kamarakórusként az országban számos nívós koncerten lép fel. Mindkét szervezet jelentős szerepet játszik a Szolnoki Szigligeti Színház zenés produkcióiban is.

A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma honlapján történő közzétételétől számított 30 napon belül lehet benyújtani az önkormányzathoz. A közgyűlés várhatóan májusban dönt a leendő ügyvezetők személyéről. Ignácz Ervin elmondta: Patkós Imrével újra pályáznak a kft. ügyvezetői pozícióira. "A zenekar és a kamarakórus nagyon jól felépített struktúra szerint működik, komoly tartalékaink vannak, világpremierre, koncerttúrákra készülünk, hogy a szolnokiakat a világ minden táján megismerhessék" - számolt be a tervekről.

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Szabó István filmje nyitja a ma kezdődő Magyar Mozgókép Szemlét

A szombatig tartó rendezvényen 59, Magyar Filmdíjra jelölt művet, valamint számos versenyen kívüli filmet vetítenek a Corvin moziban.
Vizuál

Szabó István nem veszi át életműdíját

Az Oscar- és Kossuth-díjas rendező kitüntetését a közelmúltban többen kritizálták Szabó István ügynökmúltja miatt.
Klasszikus

A lipcsei kántor, aki mindannyiunkat összeköt – Jön a Bach Bridges fesztivál

Bach és Beethoven lesz a főszereplője az idei Bach Bridges Fesztiválnak március 31. és április 3. között a Budapest Music Centerben. A két korszakalkotó zseni munkássága a jelenkor perspektívájából és a nyugatitól eltérő esztétika fénytörésében is megmutatkozik a fesztivál változatos programjában.
Klasszikus

A mi Kodályunk – Zenés ismeretterjesztő film a mozikban

Március 6-a Kodály Zoltán, a világhírű zeneszerző és népzenekutató halálának évfordulója. A 20. század korszakalkotó zenetudósa előtt tisztelegve, március 11-től érkezik a mozikba A mi Kodályunk című rendhagyó dokumentumfilm, amely Kodály kevéssé ismert fiatalkorát dolgozza fel két kimagaslóan tehetséges ifjú muzsikus szemszögéből, egy 1910-es szerzői estet állítva középpontba.
Színház

Három alkotás szerzői kaptak idén Kortárs Magyar Dráma-díjat

Székely Csaba, Schwechtje Mihály, valamint Hajdu Szabolcs és Török-Illyés Orsolya szövegét díjazták a Radnóti Zsuzsa által alapított elismeréssel.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Fiatal lengyel ugrik be a koronavírus miatt Olaszországban ragadt zongoraművész helyett

Piotr Pawlak nyitja meg a március 1-én induló Chopin Fesztivált az Óbudai Társaskörben, miután Alberto Nosé a koronavírus-járvány olaszországi terjedése miatt nem tud eljönni Budapestre.
Klasszikus ajánló

A Ránki-család koncertjével várja fiatalok jelentkezését a kőszegi Altalena Nyári Akadémia

Augusztus elején rendezik meg Kőszegen a BMFest Altalena Nyári Akadémiáját, amelyre 14-32 év közötti fiatal zenészek jelentkezését várják. Vendégei között a Ránki-család, Fejérvári Zoltán, Bősze Ádám, a Berecz-család és Dukay Barnabás.
Klasszikus ajánló

Országos programot indít az ifjúsági kóruséneklésért a KÓTA

Országos programsorozat indult Hangról hangra... az ifjúsági kóruséneklésért címmel az idén 50 éves Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége (KÓTA) szervezésében.