Klasszikus

Kilakoltatás előtt a zenei könyvtár

2006.06.27. 00:00
Ajánlom
A Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnázium 166 éves könyvtárának július 31-ig el kell hagynia az V. kerület Semmelweis utca 21-ben levő bérelt lakást - közölte hétfőn az MTI-vel Kovács Brigitta, a szakközépiskola és gimnázium igazgatónője.

Azt is elmondta, hogy a nagy hírű, XIX. századi intézmény a Semmelweis utca 12-ben volt, ahol most a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Tanárképzője működik. A Zenede alapítói között volt Liszt Ferenc, aki 1840-ben alapítványt tett "egy Pesten felállítandó Nemzeti Conservatorium" javára. A szemben levő lakóházban a szakközépiskola 1959. június 1. óta bérelt az önkormányzattól egy 140 négyzetméteres lakást, és oda telepítette be a könyv- és kottatárat a régi zenedei polcokkal és bútorokkal együtt. Az önkormányzat 2003-ban eladta a bérleti jogot egy magánembernek, aki most fölmondott a nagy hagyományú intézménynek.

Kovács Brigitta hangsúlyozta, hogy nem egy egyszerű önkormányzati iskola könyvtáráról van szó, hanem olyan 166 éves intézményről, amely 40-45 ezer zenei könyvet és kottát, 5-6 ezer LP-lemezt és 1200-1300 CD-t őriz, csaknem 400 diák és 100 tanár használja folyamatosan. A fiatalok itt meghallgathatják a zenei anyaghoz tartozó lemezt és tanulmányozhatják a kottákat, mert egy tanulónak évente 50-60 ezer forintjába kerülne, ha azokat meg kellene vásárolnia.

Hodozsó Gyula könyvtárvezető megmutatott az MTI-nek olyan, az 1840-es évekből származó jegyzőkönyveket, amelyeket a jogelőd, a Hangászegyleti Zenede közgyűléseiről készítettek, valamint leltárkönyveket, és az eredeti katalógus-számokkal ellátott, faragott díszítésű könyvszekrényeket. Az igazgatónő arra emlékeztetett, hogy ezt a könyvtárat használta a magyar zenei élet szinte valamennyi kiválósága, köztük Lajtha László, Ferencsik János, Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Frankl Péter, Fischer Iván, Pauk György, Kelemen Barnabás, az Amadinda vezetője, Rácz Zoltán és az ütőegyüttes több tagja, valamint Presser Gábor.

Kovács Brigitta elmondta, hogy a szakközépiskola mint gyakorló iskola a Zeneakadémiához tartozik. Egy önkormányzati vagy alapítványi iskolának van eltartója, de itt az a helyzet, hogy "állami gondozott tart el állami gondozottat." A zenei könyvtár helyzetének megoldásáról közölte, hogy próbáltak keresni a környéken hasonló nagyságú lakást - hiszen ez lenne az optimális megoldás -, de a bérleti díjak megfizethetetlenek. Így nem maradt más választásuk, mint beköltözni a konzervatórium amúgy is szűkös Nagymező utcai épületébe. Ez a legrosszabb megoldás, hiszen így a földszinten a zeneoktatástól kell elvenni három tantermet, összesen 70 négyzetméter területet, amely így is csak fele akkora, mint a jelenlegi alapterület és ide az eredeti, értékes bútorzat nem fér be. Mivel magas helyiségekről van szó, galériát terveznek és akkor talán elfér a könyvtár.

Igazi gondjuk, hogy egyenlőre nincs rá 48 millió forintjuk, ráadásul a költözködés is legalább egymillióba fog kerülni, mert a hét méter hosszú, múzeumi könyvszekrényeket csak úgy tudják elvinni, ha azokat az ablakon keresztül leengedik. A zenei szakközépiskola és gimnázium költségeit tovább növeli, hogy speciális tárlódobozokat kell bérelniük a könyveknek, amíg a konzervatórium termei el nem készülnek a könyvtár számára. Abban reménykednek, hogy a kulturális kormányzat, magánemberek és mecénások segítenek abban, hogy megoldódjon a könyvtár átmeneti gondja akár úgy, hogy új bérleménybe költözik, akár a konzervatóriumban alakítanak ki helyet a régi zenei könyvtárnak - tette hozzá Kovács Brigitta.

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Díjakkal ismerte el művészei munkáját az Operaház

A 2017/18-es évad zárásaként a Csillagóra Gálaesten az intézmény legrangosabb kitüntetéseit adták át, először jutalmazva Balett- és Énekkari Kamaraművészt is.
Klasszikus

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Jazz/World

„Rockopera, csak nem rock és nem opera”

Izgalmas programzenei kísérletbe fogott a Premecz Mátyás Hammond orgonista vezette, idén 10 éves Kéknyúl Band: a bűnügyi filmek világát idézik meg a Müpa színpadán június 20-án, olyan vendégszólistákkal, mint Palya Bea és Sena. Erről kérdeztük Premecz Mátyást.
Jazz/World

Gyönyörű örmény népdalfeldolgozással jelentkezik az Antal Gábor Trió

Nem sokkal a megalakulásuk után máris nemzetközi versenyről hozta el a fődíjat a trió, akiknek örmény népzenéből ihletett új szerzeménye most a Fidelión debütál. Cikkünkben a zenekar történetéről és terveikről is mesélnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Senki nem akart négyoldalas Mozart-kéziratot venni 163 millióért

A Figaro házassága utolsó felvonásának egyik zenei vázlata az előzetes becslések szerint 500 ezer euróért kelhetett volna el egy árverésen. Nem vette meg senki.
Klasszikus ajánló

„A kezdetekben minden zene kamarazene volt”

Kokas Katalin és Kelemen Barnabás világhírű hegedűművészek által alapított Fesztiválakadémiát június 23-29-ig rendezik a Liszt Ferenc Zeneakadémián.
Klasszikus

Kiállítás nyílik Bősze Ádám antikváriumának kottagyűjteményéből

Sopronban, az Ünnepi Hetek Alkalmából nyílik meg Bősze Ádám Zenei Antikváriumának kiállítása, amely a két háború közötti különleges kottacímlapjait mutatja meg az érdeklődőknek.
Klasszikus fszek

Új helyre költözik a FSZEK Zenei Gyűjteménye

Épületfelújítás miatt augusztus 6-ától várhatóan 2019 augusztusáig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Központi Könyvtárának épületében működik a Zenei Gyűjtemény.
Klasszikus díszpolgár

Horgas Eszter és Vásáry Tamás Budapest díszpolgára lett

A kitüntetés posztumusz díjazottja Burger Barna fotóművész és Hazay István Kossuth-díjas geodéta, az MTA tagja.