Klasszikus

Kilenc hét a promenádon

2010.05.04. 00:57
Ajánlom
A BBC idei Proms-koncertjein a komolyzene mellett idén Sondheim, Rodgers és Hammerstein kapcsán a musical is komoly súllyal szerepel a programban, és Jamie Cullum is fellép.

A július 16. és szeptember 11. közötti 76 koncerten Hans Abrahamsentől Bernd Alios Zimmermannig terjed azoknak a zeneszerzőknek a listája, akiknek a műveit előadják, a fellépők névsorát az ábécé szerint Lincoln Abbots karmester vezeti és Christian Zacharias zongoraművész zárja. Fellép többek között Plácido Domingo a Simon Boccanegra címszerepében, BBC együttesei mellett fellép többek között a Felvilágosodás Korának Zenekara - koncertjükön a Trisztán és Izolda 2. felvonását operaénekesekkel adják elő -, a London Sinfonietta, a Londoni Filharmonikusok, a Királyi Operaház Zenekara, a kontinensről dán, holland, norvég, svéd, cseh, orosz vendégek mellett a Karita Mattilával fellépő Berlini Filharmonikusok érkeznek, míg a Deutsches Symphonie-Orchester koncertjén Leonidasz Kavakosz közreműködik, hagyományosnak mondható a Gustav Mahler Ifjúsági Zenekar koncertje, távolabbról az Ausztrál Ifjúsági Zenekar és a Sydney-i Szimfonikusok, valamint a Minnesotai Zenekar kaptak meghívást.

Július 31-én Stephen Sondheim 80. születésnapját ünnepli, augusztus 22-én Rodgers és Hammerstein musicaljei kerülnek középpontba, 26-án pedig Jamie Cullum a Heritage Orchestrával játszik. A záró estén Renée Fleminget és Makszim Riszanovot is dirigálja Jiri Belohlávek. A Hyde Park-i Proms in the Park sztárjai Kiri Te Kanawa és José Carreras lesznek.

A 12-18 éves ifjú zeneszerzők a Young Composers' Competition keretében maximum öt perc hosszú, kötetlen műfajú darabbal versenyezhetnek. A győztes műveket az Aurora Orchestra adja elő egy Proms-koncerten. A jelentkezési határidő május 28. Bővebb információ itt olvasható

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

Száz ólomkatonát cserélt egy vetítőgépre és az egész élete megváltozott

70 film, öt feleség, kilenc gyerek. A 100 éve született Ingmar Bergman titkát próbálják megfejteni hozzátartozók, munkatársak, kutatók, köztük a rendező egykori asszisztense, a magyar származású Katinka Faragó a legendás svédről készült dokumentumfilmben.
Jazz/World

Ezeket a jazzlemezeket hallgasd meg júliusban!

Új – régóta időszerű – sorozatunkban havonta ajánlunk hallgatásra érdemes lemezeket a frissen megjelent magyar és külföldi kiadványok közül. Az első cikk jogán megengedjük magunknak, hogy az előző hónapok terméséből is válogassunk.
Vizuál

Kiállítják Freud titkos gyűrűit

Az osztrák neurológus és pszichiáter a megajándékozotthoz kötődő mitológiai alakot vésetett az ékszerbe, amelyet csak a kiválasztottaknak ajándékozott.
Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.
Klasszikus ajánló

Óbudai Nyár az Óbudai Társaskör kertjében

Az elmúlt évek hagyományait folytatva idén nyáron is várja közönségét az Óbudai Társaskör kertje, ahol július 4. és augusztus 5. között tizenhét estén át klasszikus és könnyűzenei koncertek, zenés színház, opera és színházi előadás közül válogathatnak az érdeklődők.
Klasszikus magazin

A minimalista zene már 1797-ben létezett

Ismerősen cseng Anton Reicha neve? Ugye, hogy nem. Épp ezért döntött úgy Ivan Ilić zongoraművész, hogy a videósorozatban mutatja be ennek a cseh-francia zeneszerzőnek az életét.
Klasszikus magazin

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.