Klasszikus

Kína egyik legjelentősebb zenekara Budapesten

2017.09.19. 13:54
Ajánlom
Először ad koncertet kedden a budapesti Zeneakadémia Nagytermében az 1982-ben alakult Shenzhen Symphony Orchestra (Sencseni Szimfonikus Zenekar), az egyik legjelentősebb kínai zenekar.

A Sencseni Szimfonikus Zenekar rendszeres kínai turnéi mellett számos nemzetközi koncertteremben is bizonyította professzionizmusát. Nagy sikerrel szerepeltek például Tajvan, Hongkong, Makaó, Csehország, Lengyelország, Németország, Olaszország, Franciaország, Törökország, a Dél-Afrikai Köztársaság, az Egyesült Államok, Szingapúr, Indonézia, India és Thaiföld koncerttermeiben.

Shenzhen Sy Orchestra

Shenzhen Sy Orchestra (Fotó/Forrás: Wukun____2013)

1994 óta nemzetközi zenei fesztiválok rendszeres résztvevői (Beijing Modern Music Festival,National Center for the Performing Arts Festival, Turkey Istanbul Music Festival, French DinarMusic Festival stb.). 1997-ben az első kínai zenekarként léptek fel a Berlini Filharmónia koncerttermében, valamint a cseh Smetana Teremben. A zenekar számos kiváló szólistával és karmesterrel dolgozott együtt, s fellépett már velük olyan, nemzetközi hírű énekes is, mint Jose Carreras. Határozott céljuk a kínai zeneszerzők, illetve a sencseni zenei műveltség támogatása. Jelenlegi karmesterük, Lin Daye, a Frankfurti Nemzetközi Solti György Karmesterversenyen győztese.

A budapesti hangversenyen a 19. és 20. század fordulóján élt két orosz zeneszerző, Rimszkij-Korszakov és Rahmanyinov, valamint a közkedvelt angol szerző, Elgar műveivel kínálnak változatos programot a közönségnek. Az 1887-ben komponált Spanyol capriccióban Rimszkij-Korszakov a spanyol folklór témáit dolgozza fel öt tételben. Elgar e-moll csellóversenyében (1919) 

az I. világháború viszontagságait átélt szerző a cselló hangját használja a háború borzalmainak bemutatására.

Li-Wei Qin, a Nemzetközi Csajkovszkij-verseny ezüstérmese 18. századi Guadagnini csellójával drámai módon szólaltatja meg Elgar versenyművét. Az 1941-benkomponált Szimfonikus táncok szerző, Szergej Rahmanyinov szavaival „idealizált táncmotívumok összessége szimfonikus formába öntve”. Ez Rahmanyinov utolsó műve, melyet az Egyesült Államokban töltött száműzetése alatt írt.

A VI. Frankfurti Nemzetközi Solti György Karmesterverseny első helyezettje volt 2012-ben.

 2010-től a Kantoni Szimfonikus Zenekar vezető karmestere. Zenekarával Bangkokban a királyi családnak játszott. 2009-es és 2010-es európai turnéjukon koncerteket adtak a berlini Konzerthausban, a velencei Teatro La Fenice színházban, és a firenzei Teatro Verdi színházban. 2015-ben, a harmadik európai turnéjukon Zürichben, majd Genf és Bern városában léptek fel.

Lin Daye 2014-ben Sydney-ben és Canberrában vezényelt vendégkarmesterként. 2012-2013- bana zenekarral újabb turnéra indultak Makaó-Tajvan- Szingapúr útvonalon. 2010-ben a Pekingi Zenei Fesztiválon dirigálta első ízben a Kínai Filharmonikus Zenekart, valamint a Sencseni Szimfonikus Zenekart is. Számos kínai és nemzetközi zenei fesztivál résztvevője. Vezényelte többek között a Vancouveri Szimfonikus Zenekart, valamint a Szentpétervári Szimfonikusokat is. Olyan kiváló nemzetközi szólistákkal dolgozott együtt, mint Vadim Repin, Sarah Chang, Midori, Gary Graffman, Lang Lang, Jean-Yves Thibaudet, Maxim Rysanov, Wang Jian és Shen Yang.

Lin Daye

Lin Daye (Fotó/Forrás: 许韬 Patrick Xu)

Lin Daye 1980-ban született. Gyermekkorában zongorázni tanult, majd 15 éves korában kezdett karvezetéssel foglalkozni a pekingi Központi Zenei Konzervatóriumban. 1998-ban felvették a Sanghaji Konzervatóriumba. Egyetemi évai alattt vendégkarmesterként dirigálta a Sanghaji Ifjúsági Szimfonikus Zenekart, majd Seiji Ozawa mesterképzésén is részt vett. Ezután Berlinben folytatta tanulmányait Christian Ehwaldnál. Már tanuló évei alatt kapcsolatba került a Sencseni Szimfonikus Zenekarral, amelynek 2008 óta állandó karmestere. Lin Daye jelenleg a Sanghaji Konzervatórium docense.

Li-Wei- Qin szóló- és kamarazenész. A XI. Nemzetközi Csajkovszkij Verseny ezüst érme után 2001-ben elnyerte a New York-i Naumburg Verseny első díját is. Játszott a Londoni Filharmonikusokkal, a Finn és a Bécsi Rádiózenekarral, a Malajziai, a Melbourni és a Kínai Szimfonikusokkal, továbbá a Los Angeles-i Filharmonikusokkal, a Hamburgi, Berlini, Prágai, Bázeli, az Oszaka és a Sydney Szimfonikus Zenekarral, valamint számos kamarazenekarral. Li-Wei kiváló zenészekkel dolgozott már együtt,ilyen volt például Daniel Hope, Misha Maisky, David Finckel, Wu Han, Vladimir Mendelssohn, Peter Frankel. Li-Wei egy 1780-es Joseph Guadagnini csellón játszik.

“One Belt, One Road” (“Egy övezet, egy út”)

– a Shenzhen Symphonic Orchestra budapesti koncertje

2017. szeptember 19-e, 19.30

Zenakadémia Nagyterem

Műsor

Rimszkij-Korszakov: Spanyol Capriccio, Op. 34

Elgar: e-moll csellóverseny, Op. 85

Rahmanyinov: Szimfonikus táncok, Op. 45

Li-Wei Qin (cselló)Vezényel: Lin Daye

Shenzhen Symphonic Orchestra

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Ők kapták idén a Junior Príma Díjakat a színház- és filmművészet kategóriában

Hat fiatal művész vehette át a Junior Prima Díjat a színház- és filmművészet kategóriában szeptember 22-én, a Haris Parkban. Az elismerést és az azzal járó pénzjutalmat Vida József, a Takarékbank elnök-vezérigazgatója nyújtotta át a 62 jelölt közül kiválasztott fiatal tehetségeknek.
Klasszikus

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Vizuál

2019 legfantasztikusabb fotói - és a mögöttük álló történetek - Galéria

Nemcsak a felvételeket, hanem a mögöttük meghúzódó problémákat és történeteket is megosztjuk!
Klasszikus

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Zenés színház

„Káros az elitizmus” – interjú Philipp Györggyel

Philipp György a zenés színházi élet megkerülhetetlen kakukktojása. Formabontó és gondolatokat provokáló előadásaival a partvonalról céloz a dolgok közepébe. Karmester, énekes és rendező. Októberben az Artus társulattal készült Minden (is) című produkciójához zeneszerzőként járult hozzá.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

3,5 millió dollárt fizettek a szexuális zaklatás miatt kidobott karmesternek

Miután kirúgta szexuális zaklatás miatt, még 3,5 millió dollárt fizetett a Metropolitan Opera James Levine-nak, írja a New York Times.
Klasszikus kritika

A hang szépsége – A Pannon Filharmonikusok Bécsi barátok című koncertjéről

Szeptember 19-én a pécsi Kodály Központban egy tavaszról elhalasztott hangversenyt hallhatott a közönség: a Pannon Filharmonikusok vendégeként Baráth Emőke adott elő Haydn- és Mozart-áriákból összeállított, súlytalannak nem mondható hangszeres számokkal gazdagított programot. A zenekart Vass András, a zenekar állandó karmestere vezényelte.
Klasszikus hír

Költözni kényszerül a Rádiózenekar

A Pázmány Péter Katolikus Egyetemhez kerül a Magyar Rádió által használt három épület, a Rádiózenekar viszont még nem szolgál közzétehető információkkal az ügyben. Az biztos, hogy költözniük kell.
Klasszikus hír

Elmarad a Nemzeti Filharmonikusok évadnyitó hangversenye

Nem tartják meg a Nemzeti Filharmonikus Zenekar szeptember 25-i koncertjét a Müpában, miután több tag kontaktusba került fertőzött személlyel.
Klasszikus interjú

„Minden, ami valóban személyessé válik bennünk, az inspiráció"

Ávéd János 12 évvel ezelőtt csatlakozott a Modern Art Orchestrához Fekete-Kovács Kornél felkérésére, azóta tenorszaxofonistaként, zeneszerzőként és hangszerelőként erősíti a zenekart. 2011-ben megalakította az Ávéd János Balance formációt, melynek célja, hogy új zenei lehetőségeket fedezzenek fel és spontán felmerülő dallami elemeket használjanak. A művésszel Kodály hagyatékának gondozásáról, új, saját lemezéről és inspirációs forrásokról beszélgettünk.