Klasszikus

Kínában is magyar csellótankönyvből fognak tanulni a gyerekek

2020.02.12. 09:35
Ajánlom
Gárdián Gábor gordonkaművész, a szegedi Király-König Péter Zeneiskola mestertanára a világ egyik legnagyobb zeneműkiadójával kötött szerződést a Gárdián Gordonkaiskola kínai kiadásáról.
Gardian_Gabor-091917.jpg

Gárdián Gábor

A Tiszatáj folyóiratban jelent meg az az interjú, amelyben Gárdián Gábor, a szegedi Király-König Péter Zeneiskola Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett tanára hírül adta, hogy csellótankönyvét Kínában is kiadják.

Tulajdonképpen egyszerű dolgom volt, csak annyit kellett csinálnom, hogy megírom a világ legjobb csellóiskoláját”

– mondta a pedagógus, aki éppen négy és fél hónapos promóciós körútjáról érkezett haza. A Shanghai Music Publishing House hét kötetben adja ki a gordonkaiskolát, amelynek nemzetközi  jogai egyébként a szerzőnél maradnak.

Mint az az interjúból kiderült, már tervezik az angol-magyar változatot is a nyugati tankönyvpiac meghódítására.

A Borgulya András társszerzővel közösen írt Gárdián Gordonkaiskola a rendszerváltás után jelent meg itthon a Honffy, majd a Rózsavölgyi Kiadónál. A Gordonkaiskoláról a Magyar Zeneszerzők Szövetségének egyik tagja úgy nyilatkozott: „Gárdián Gábor a kortárs magyar zeneszerzők bemutatásával az eddigi legnagyobb missziót végezte el a magyar zenepedagógiában”.

 

Programkereső

Legnépszerűbb

Vizuál

A nomádok földjén - Chloé Zhao történelmet ír

A fiatal kínai-amerikai rendezőnő rekordok sorát dönti meg harmadik játékfilmjével, A nomádok földjével. Április végén az is kiderül, hogy hat jelölésből hányat vált díjra az Oscar versenyében. Bemutatjuk Chloé Zhaót.
Jazz/World

„Szíven üt, hogy EP már soha többé nem ülhet itt” – Interjú Lukács Miklós cimbalomművésszel

Esterházy Péter születésnapján, április 14-én az E(gy)P(ercesek) – Esterházy-fragmentumok című online produkcióval tiszteleg a Katona József Színház az író emléke előtt. EP írásai Máté Gábor hangján szólalnak meg, játszótársa Lukács Miklós cimbalomművész.
Színház

Egy olasz művész életre kelti a szobrokat – így nézhetett ki az egyik legismertebb ókori drámaíró

Az ókor nagy költői és énekmondói ma már csak fehér márványszobrokról és stilizált képekről néznek vissza ránk üveges szemmel, és elképzelni is nehéz, hogy egykor ők is homlokráncoló, keményen dolgozó, vagy éppen kocsmákban mulatozó, élvezeteket hajszoló emberek voltak.
Könyv

Egyedülálló vers- és regényadatbázist hoztak létre az ELTE kutatói

A különleges gyűjtemény a szerzői jogi védelem alatt már nem álló, a Magyar Elektronikus Könyvtár állományában megtalálható magyar műveket listázza és elemzi nyelvi jellemzőik alapján.
Könyv

Kortárs írók kedvenc EP-idézetei lepték el Óbudát

Köztéri plakátokkal, 40 hazai író, költő kedvenc EP-idézetével, korábban nem publikált fotókkal és felolvasással ünnepli a harmadik kerület Esterházy Péter születésnapját.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus zongora

Domingo támogatásával jutott mesterzongorához Balázs-Piri Soma

A Virtuózok ifjú tehetsége évek óta gyűjtött egy mesterzongorára, végül Plácido Domingo támogatása révén teljesülhetett a zongorista dédelgetett álma.
Klasszikus nekrológ

A legendák köztünk élnek – Búcsú Orczi Géza előadóművésztől

Az Artisjus-díjas ütő- és pengetős hangszeres művész április 9-én, 65 éves korában hunyt el. Orczi Géza hangszerkészítő mesterként és restaurátorként is tevékenykedett, halálával kifejezhetetlen űrt hagy maga után.
Klasszikus gyász

80 éves korában elhunyt Bartalus Ilona zenepedagógus, karvezető

Az Artisjus-díjjal és a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével kitüntetett zenepedagógust, karvezetőt, a Duna Televízió egykori főszerkesztőjét és zenei vezetőjét hosszan tartó betegség után, 81. életévében érte a halál.
Klasszikus Film

Film készült a Szózat regényes történetéről – Nézze meg online, itt!

A Szózat és a zene kapcsolatáról beszélget Juhász Anna irodalmár és Becze Szilvia, a Bartók Rádió szerkesztő-műsorvezetője a Budapesti Filharmóniai Társaság legújabb dokumentumfilmjében.
Klasszikus nekrológ

„Komoly lényét én nem tudtam nem szájtátva csodálni” – búcsú Tallér Zsófiától

Április 6-án, 50 éves korában elhunyt Tallér Zsófia Erkel- és Bartók-Pásztory-díjas zeneszerző, a Zeneakadémia és az SZFE oktatója. A kivételes művészről M. Tóth Géza Balázs Béla-díjas filmrendező emlékezett meg a Freeszfe Egyesület oldalán.