A harmincas évei elején járó pianista már fiatalon felhívta magára a nemzetközi érdeklődést, és hamar be is bizonyította, hogy generációjának egyik legtehetségesebb zongoraművészei közé tartozik. Gerstein bár Oroszországban született, iskoláit javarészt az Egyesült Államokban végezte. 22 évesen első helyezést szerzett az Arthur Rubinstein Zongoraversenyen, azóta a legnevesebb amerikai, japán és európai szimfonikus zenekarok meghívott vendége. Az Amazon lemezkiadó gondozásában eddig két lemezt jelentett meg: 2010-ben Tabea Zimmermann brácsaművésznővel Brahms-, és Vieuxtemps-szonátákat, valamint a brit-amerikai kortárs zeneszerző Rebecca Clarke egy kamaradarabját rögzítette hanglemezre. A lemezfelvételről olyan neves lapok nyilatkoztak elismerően, mint a fracia Le Monde vagy a Gramophone Magazine. Még ebben az évben Gerstein szólóalbumot is készített, amelyen Liszt H-moll szonátája és Schubert Humoreszkje mellett a brit komponista Olivier Knussen Ofélia utolsó tánca című kompozíciója szerepel, melyet egyébként ő rögzítette elsőként hanglemezre.
2010-ben munkájának elismeréseképp a rangos Gilmore Artist Awarddal tüntették ki. A 300 ezer dollárral járó díjat mindössze négyévente osztják ki a fiatal zongorageneráció aktívan koncertező művészei között. A jelenleg a Stuttgart Zeneművészeti Főiskolán tanító előadóművész március 6-án azt a Rahmanyinov-zongoraversenyt hozza el a Müpa közönségének, amivel 2006-ban Boris Berezovskij helyére is beugrott Hong Kongban, és amivel rá két évre a Clevelandi Szimfonikusokkal is debütált. A koncerten a Budapest Concerto Kocsis Zoltán vezényletével lép színpadra.