Klasszikus

Kis éjféli zene

2005.06.23. 00:00
Ajánlom
A Zene Ünnepe talán legkülönösebb eseményének ígérkezett a Zeneakadémia Nagytermében pontban éjfélkor tartott koncert, amelynek során a Nádor kvartett stílszerűen Mozart Kis éji zenéjét (K 525) játszotta meglepően nagyszámú közönség előtt, egyáltalán nem meglepő módon nagy sikerrel.

Június 21-én, kedden éjjel fél tizenkettőkor több tucat ember várakozott a Zeneakadémia Király utcai bejáratánál, s a Liszt Ferenc térről errefelé sétálók legnagyobb megrökönyödésére a háromnegyed tizenkettő táján kinyíló főbejárat előtt már valóságos tömeg várta türelmesen a Zenepalota talán soha nem látott éjszakai koncertjét. Mire a zenészek elfoglalták a színpadot, a Nagyterem földszinti nézőtere gyakorlatilag megtelt, s mintha nem csak a klasszikus zene iránt rajongó melománok lettek volna jelen a teremben.

A Nádor kvartett (Gabora Gyula, Farkas Nándor – hegedű, Mohácsi Gyula – brácsa, Vámos Marcell – cselló) nagy lelkesedéssel és energiával ugrott neki a zenetörténet talán legismertebb, s a Mozart-életmű talán legrejtélyesebb művének, s mire a hallgatóság felocsúdott, már a zárótétel szólt. Tapsvihar, ismétlés, újra a zárótétel, és már vége is, a húszperces koncert befejeződött – a csillagászati nyár pedig elkezdődött.

Hogy volt-e korábban éjféli koncert a Zeneakadémián, annak legfeljebb a Liszt-szobor a megmondhatója, a francia zenetörténész, Maurice Fleuret (1933-1990) által 1982-ben létrehívott, minden év júniusának 21. napján megtartott Zene Ünnepe profiljába azonban tökéletesen illeszkedik egy efféle ötlet. Hiszen a nyárba való belépéshez mégiscsak Mozart zenéje adja a legtökéletesebb hátteret.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Zenés színház

Laki Péter: „Ez nem hagyományos gála”

A fiatal táncos komikus igazi showman, és karizmatikus színpadi jelenlétét a Budavári Palotakoncerteken is kamatoztatja: Kerényi Miklós Mátéval együtt látják el a házigazda feladatát.
Zenés színház

Kalocsai Zsuzsa: „A szívünk-lelkünk benne van”

Kalocsai Zsuzsa született díva, igazi primadonna, aki nem csak csodás hangjának, hanem belső eleganciájának, királynői megjelenésének köszönhetően érdemelte ki a Budapesti Operettszínház közönségének szeretetét.
Klasszikus

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus ajánló

Komolyzene a Vajdahunyadvárban!

Javában tart a nyár legszívderítőbb szabadtéri zenei fesztiválja, a Vajdahunyadvári Nyári Zenei Fesztivál. A soron következő koncerteket a Mendelssohn Kamarazenekar, a Musica Sonora Kamarazenekar és a Budapesti Vonósok adják.
Klasszikus interjú

Boros Misi: „Minden egyes hangra érdemes odafigyelni”

Nyaralásról, fociról, gyakorlásról kérdeztük Boros Misit, beszélgetésünk során a Bogányi Gergellyel közös Arénakoncert is szóba került.
Klasszikus fesztivál

Auer Fesztivál Veszprémben

Minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el – vallotta Auer Lipót, akinek a szülővárosában, Veszprémben negyedik alkalommal rendeznek zenei fesztivált.
Klasszikus hír

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.