Klasszikus

Kis-Öcsi Fesztivál

2003.11.21. 00:00
Ajánlom
A Művészetek Völgye téli esszenciájaként november 27-29. között a fővárosi Fonóba hozzák el a rendezők azt a hangulatot, amelyet évről évre megtapasztalhat a Fonó falujába, Öcsre látogató közönség.

A Fonó immár évek óta részt vállal a kapolcsi Művészetek Völgye fesztivál megrendezésében. A november végi Kis-Öcsi Fesztivál programja egyben már ízeleítő a jövő nyár kapolcsi választékból is. 27-én, csütörtökön este a Paprika Jancsi Bábszínház előadását követi a Téka Prímástalálkozó, amelynek résztvevői ifj. Csoóri Sándor, az Ökrös zenekar, Pintyő, Kerényi és a Téka. A második estén Sebő Ferenc, majd a Dr. Valter & the Lawbreakers előadását hallhatjuk.

Vasárnap már délelőtt tíz órától várják különböző programokkal a Fonóba látogatókat. Az egész napos ajándékkészítés, nemezelés mellett lesz gyermektáncház- és színház. A Fehérlófia című előadást az Új Akropolisz műhely társulata mutatja be, Csehov Lánykérés és A medve című két egyfelvonásosát az óbudai Waldorf Iskola színjátszócsoportja adja elő, A Gyűrűk Ura című produkció pedig az Új Akropolisz KKE előadásában lesz látható. Hat órától Kancsó József (hegedű) és Monostori Gábor (zongora) játszik, az esti koncerteken fellép a Szőke Niki Kvartett, valamint Lovász Irén és a Makám, a world music party-hoz pedig a Sunset Café adja a talpalávalót. Az előadásokat kiállítások kísérik a Pajtában: Szekeres Attila: Intarziák, Trafik Galéria, Öcsi Fotó Kiállítás, Lapos László öcsi fotói.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Vizuál

Így áll most a Liget-projekt – galéria

Töprengett mostanában azon, hogy haladhat a munka a Városligetben és a múzeumokban? Képek és átadási időpontok a cikkben.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.
Klasszikus

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus fesztivál

Auer Fesztivál Veszprémben

Minden művész hovatartozását a hazai rög dönti el – vallotta Auer Lipót, akinek a szülővárosában, Veszprémben negyedik alkalommal rendeznek zenei fesztivált.
Klasszikus hír

Herbert von Karajan is bekerült Madame Tussauds panoptikumába

A legendás osztrák karmester viaszszobrát hétfőn leplezték le Bécsben. Hat hónapon át dolgoztak rajta.
Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.