Klasszikus

Kisvárdán zárult a BFZ közösségi hete

2014.11.24. 13:15
Ajánlom
A Budapesti Fesztiválzenekar második alkalommal ajándékozta meg ingyenes koncertekkel azokat az embereket, akik egyébként nem jutnának el a hangversenytermekbe. A közösségi hét tizenkilenc koncertje során a muzsikusok háromezer emberhez juttatták el a zenét. A Fesztiválzenekar folytatja a hagyományt, és májusban újabb helyszíneket keres fel az ország legkülönbözőbb pontjain, hogy megossza a helyiekkel az élő zene örömét.

A zenekar idén ősszel először látogatott el a három magyarországi SOS gyermekfaluba, Kőszegre, Battonyára és Kecskemétre, ahol azok a gyerekek laknak, akik valamilyen oknál fogva nem élhetnek a vérszerinti családjukban. A kicsik hatalmas nyitottsággal és odafigyeléssel fogadták a koncerteket, köztük a zenekar valaha volt legfiatalabb hallgatójával: egy egyhetes csecsemővel. Tubaművészünk, Bazsinka József így fogalmazta meg az élményt: „Tudni, hogy az ő kis lelkük mekkora sérülést élt át a szüleik gondatlanságából, vagy elvesztésével, gombócot tesz a torkomba. A játékommal szeretetet adok, megpróbálva részévé válni az életüknek, s éreztetni, hogy minden egyes ilyen kis szeretetmorzsa mennyire meg tudja változtatni az életüket."

C465A114-56A4-4F71-B357-8DA0E121726E

Budapesti Fesztiválzenekar

A sok esetben mozgásukban korlátozott idősek hálával és szeretettel fogadták a zenészeket, az ágyhoz kötött lakók pedig hangszórókon és kivetítőkön hallgathatták a muzsikát. A koncertek rengeteg kedves emléket hoztak elő, és hatalmas örömet okoztak. Egy idős hölgy ezekkel a szavakkal köszönte meg az élményt: „Nem maguknak kéne meghajolniuk, hanem nekünk kéne meghajolnunk maguk előtt." A templomokba (Leányfalu, Zsámbék, Budai Vár) szervezett három ajándékkoncert minden esetben teltházas volt, így közel ezer emberhez jutott el Bach muzsikája. Ahogy a közönség egyik tagja fogalmazott: „Manapság ritka dolognak számít, hogy alig lehet egy templomba beférni; a szentségek és az isteni minőség által ihletett muzsika kéz a kézben járnak, s ezt mindegyik hallgató s muzsikus érezhette tegnap."

Folytatva a tradíciót most is három olyan zsinagógában (Szekszárd, Szolnok, Kisvárda) muzsikált a zenekar, amely már nem tölti be eredeti funkcióját. A cél, hogy újra figyelem irányuljon a zsidó örökségre, és hogy a helyi közösségek megismerhessék azt a toleranciát, amely egykor Magyarországot jellemezte. Bár ezek a zsidó közösségek a legtöbb helyen már teljesen megszűntek, a helyieknek élénk emlékeik vannak az egykori együttélésről, melynek felidézésében Köves Slomó rabbi segített.

Az utolsó ismeretterjesztő zsinagógakoncertre Kisvárdán került sor a jelenleg imaházként nem működő múzeumként funkcionáló zsinagógában került sor november 16-án. A nap és a teljes kezdeményezés fontosságát és atmoszféráját a legjobban Kodály szavai világítják meg: „Nem az a fontos, ki az Operaház igazgatója, hanem hogy ki az énektanár Kisvárdán" A zenekar tagjaiból álló kamaraegyüttes három olyan darabot adott elő a koncert során, melyek valamilyen módon kapcsolódnak a zsidó kultúrához. Azokat vagy zsidó származású komponista alkotta, vagy pedig megtalálhatóak benne a zsidó zenei hagyományok, dallamok. A műsorra így került Mendelssohn, David Stock és Prokofjev egy-egy darabja, amelyet Köves Slomó rabbi történelmi visszatekintése és kultúrtörténeti előadása színesített. A hallgatóság a program végén a tradicionális zsidó sütemény a flódni kóstolóján is részt vehetett. A Budapesti Fesztiválzenekar legközelebb 2015 májusában szervez közösségi hetet, hogy újabb emberekhez juttassa el a komolyzene örömét.

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Zenés színház

Nyitás a végtelenre – interjú Baráth Emőkével

Sűrű a világjáró Baráth Emőke nyárelője, ezúttal itthon. Májusban Mozart Idomeneo, Kréta királya című operájában formálja meg Iliát, június 3-án pedig Aranykor: Mítosz címmel ad nagyszabású koncertet.
Klasszikus

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Vizuál

Buda Flóra Anna: Van magyar pénz a filmben, csak sajnos ez nem a Filmintézet érdeme

Háromszor is visszautasították Buda Flóra Anna filmtervét, most mégis gratuláltak az Arany Pálmához. A rendező szerint sajnálatos, hogy az ügy eltereli a figyelmet arról, kik, mekkora energiát fektettek a filmbe.
Könyv

Négy nap a kortárs magyar irodalom bűvöletében – jön a 94. Ünnepi Könyvhét

Könyvbemutatók, dedikálások, beszélgetések, koncertek és egyéb programok várják a közönséget június 8. és 11. között a Vörösmarty téren és a Duna-korzón.
Klasszikus

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Új helyszínen kezdi 2023/24-es évadát a MÁV Szimfonikus Zenekar

A 2023/24-es évadban elfoglalhatja új székházát a MÁV Szimfonikus Zenekar. A szezonra öt bérleti sorozatot és gyerekkoncerteket is hirdetnek, az évad egyik központi témája a szerelem lesz.
Klasszikus hír

Európa zenei szakemberei érkeznek júniusban Budapestre

Három eseményre csaknem kétszáz zenei szakembert várnak június folyamán.
Klasszikus hír

Tomboló siker fogadta a Fesztiválzenekart – Mahler-koncertjük visszahallgatható

Ötcsillagos kritikák zúdultak Fischer Iván karmesterre és a Budapesti Fesztiválzenekarra (BFZ) májusi európai turnéjuk után. Bécs, London, Brugge és Lipcse közönsége egytől egyig álló ovációval ünnepelte a magyar együttest.
Klasszikus hír

Nemzetközi zenei díjat nyert az Országos Széchényi Könyvtár tanulmánykötete

Az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) által 2021 őszén kiadott „Eritis mihi testes”. Az 1938-as budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hangfelvételei című kétnyelvű tanulmánykötet rangos nemzetközi díjat nyert.
Klasszikus ajánló

13 éves az Anima Musicae Kamarazenekar

Ünnepi koncerttel zárja évadát az Anima Musicae Kamarazenekar, az együttes június 20-án ünnepli 13. születésnapját. Egy ígéretes tehetség, a Virtuózokból is ismert Patricija Avšič csatlakozik az együtteshez.