Klasszikus

Kitüntették Wiedemann Bernadettet

2005.03.31. 00:00
Ajánlom
Wiedemann Bernadett, a Magyar Állami Operaház magánénekesnője kapta idén a Székely Mihály-emlékplakettet. A Fészek Művészklub Alapítvány által alapított elismerést, Csillag István szobrászművész alkotását tegnap vehette át az énekesnő Szinetár Miklós intendáns-főigazgatótól.

Wiedemann Bernadett (mezzoszoprán) Mosonmagyaróváron született, ahol először zongorázni tanult, majd (mivel több iskolai énekversenyt megnyert) a Győri Konzervatórium ének tanszakán, Horváth Jenő Kálmán növendékeként folytatta tanulmányait. A Zeneakadémián Bende Zsolt volt a tanára, s egyik év végi vizsgáját követően Ütő Endre szerződtette az Operaház társulatába. A dalszínháznak 1993 óta a tagja, első jelentős szerepe A vak asszony volt Ponchielli Gioconda című operájában. Számos énekversenyt nyert, Karlovy Varyban 1989-ben első lett dal- és oratórium kategóriában, az 1997-es, római megmérettetésen pedig harmadik helyezést ért el.

Külföldi vendégszereplései során többek között Brazíliában, Japánban, Németországban, Svájcban, Franciaországban lépett már színpadra, s olyan művészekkel dolgozhatott együtt, mint José Carreras, Jefim Meizel, Jurij Szimonov, Ira Levin, Rico Saccani vagy Pier Giorgio Morandi. Itthon és külföldön egyaránt rendszeresen énekel oratóriumokat, miséket, s dalesteket is ad. Művészi munkáját olyan társulati kitüntetésekkel ismerték el, mint a dr. Mándy és felesége alapította díj (1999), a Juventus-díj (2000), s most a Székely Mihály-emlékplakett.

A Székely Mihály-emlékplakettet először 1964. március 22-én, a neves basszista halálának első évfordulóján adták át.

Az eddigi kitüntetettek listája:

1964 Ilosfalvy Róbert
1965 Házy Erzsébet
1966 Faragó András
1967 Komlóssy Erzsébet
1968 Réti József
1969 Ágay Karola
1970 Bende Zsolt
1971 Andor Éva
1972 Ütő Endre
1973 Kalmár Magda
1974 Sólyom-Nagy Sándor
1975 Begányi Ferenc
1976 Sass Sylvia
1977 Miller Lajos
1978 Kováts Kolos
1979 Kincses Veronika
1980 Takács Klára
1981 Kasza Katalin
1982 Polgár László
1983 Molnár András
1984 Sudlik Mária
1985 B. Nagy János
1986 Berczelly István
1987 Bordás György
1988 Szűcs Márta
1989 Misura Zsuzsa
1990 Fekete Veronika
1991 Csavlek Etelka
1992 Tóth János
1993 Airizer Csaba
1994 Ulbrich Andrea
1996 Szüle Tamás
1997 Rozsos István
1998 Kovács Annamária
1999 Frankó Tünde
2000 Sümegi Eszter
2001 Zempléni Mária
2002 Gregor József
2003 Bátori Éva
2004 Csák József

Programkereső

Legolvasottabb

Zenés színház

Kiemelkedő alkotókat díjaztak a Magyar Operett Napján

A hagyományokhoz híven idén is átadták a Budapesti Operettszínházban az évad legjobb musical- és operettszínészének járó kitüntetéseket, valamint díjazták a legígéretesebb pályakezdőt. Emellett elismerést adott át a Musica Hungarica Kiadó képviseletében Éliás Tibor, a kiadó alapítója is.
Vizuál

„Ég a napmelegtől a kopár szík sarja” – Online nézhető Jankovics Marcell Toldi-sorozata

A Duna Televízió vetítéssorozatát követően a Médiaklikk oldalra költözött Jankovics Marcell nagyszabású, utolsó animációs sorozata, a Toldi. Az Arany János eposzából készült, festői látványvilágú animációs film igazi mestermű, amelyből már készül az egész estés változat is. 
Jazz/World

Magyarországon lép fel a norvég jazzdíva, Rebekka Bakken

November 2-án pótolja tavaly elmaradt koncertjét a Müpában Rebekka Bakken, aki zenéjével előszeretettel távolodik el a hagyományos műfaji kategóriáktól és otthonosan mozog a pop, illetve blues világában is.
Klasszikus

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Vizuál

Ahol a diákok szombaton is iskolába akarnak járni - Erős István rektor a Képzőművészeti Egyetem jubileumi évéről

A jubileumi, 150. tanév gazdag programsorozatáról, a képzőművészet újrapozicionálásáról, pedagógiai módszerekről és új tanszékek indításáról beszélgettünk a Magyar Képzőművészeti Egyetem nemrég kinevezett rektorával, Erős Istvánnal, aki azt is elárulta, hogy mitől tart a legjobban.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus interjú

Lájkszámot a vérképleletbe

A Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének vezetője. Szólistaként megfordult Európa rangos koncerttermeiben, bemutatkozott Tokióban, Moszkvában, New Yorkban; turnézott Indiában; Vietnámban pedig az első magyar muzsikus volt, aki megszólaltatta Bartók műveit. A Liszt-díjas zongoraművésszel, Fülei Balázzsal, Liszt Ferenc születésének napján, október 22-én beszélgettünk.
Klasszikus ajánló

Az ítélet harsonái – emlékezés Verdi gyászmiséjével

Halottak napjához közeledve Verdi nagyszabású gyászmiséjét, a Requiemet adja elő a Nemzeti Filharmonikus Zenekar és Énekkar a Müpában, a fiatal olasz karmester, Giacomo Sagripanti vezényletével.
Klasszikus videó

Kivételes az akusztikája az üvegfalú Magyar Zene Házának – VIDEÓ

Hamarosan a közönség előtt is megnyitja kapuit a Magyar Zene Háza, melyben a napokban lezajlott az akusztikai tesztelés és eredmények minden elképzelést felülmúltak.
Klasszikus interjú

Minden hangjegy közös érdek – interjú Kelemen Barnabással és Keller Andrással

Az ’56-os forradalom évfordulóján egész napos programmal tiszteleg a hősök előtt a Concerto Budapest. A Magyar Kincsek Ünnepén olyan zeneművek is elhangoznak, amelyekkel máskor nemigen lehet találkozni. Az érdeklődőket pedig talán kellemes meglepetésként éri, milyen gazdag a zeneirodalmunk.
Klasszikus ajánló

Díjnyertes női zeneszerzők az Óbudai Danubia Zenekar műsorán

Missy Mazzoli és Dobrinka Tabakova műve is szerepel azon a Zeneakadémiai koncerten, melynek karmestere és brácsaszólistája az Óbudai Danubia Zenekar visszatérő vendége, Maxim Rysanov lesz.