Klasszikus

Kiváló magyar muzsikusok fóruma

2011.02.07. 13:30
Ajánlom
Lendvay József, Várdai István és Zsoldos Bálint – egy-egy nagyszerű fiatal hegedűs, csellista és zongorista mutatkozik be Beethoven Hármasversenyével az újjászületett szimfonikus sorozat első estjén.

A Magyar Szimfonikus Körképet felváltó Szimfonikus felfedezések új neve részben a sorozat régi kihívására reflektál. E szerint minden fellépő együttesnek műsorra kellett tűzni egy 1900 után keletkezett magyar kompozíciót.  Az új „szabályok" értelmében a magyar mű keletkezhetett régebben is, lényeg, hogy ne legyen mindennapos a hazai szimfonikus repertoáron, újdonsággal szolgáljon a közönségnek.

A kétszer négy hangverseny fontos eleme az is, hogy a szólisták magyar, elsősorban fiatal magyar művészek legyenek. Nemzetközi színvonalon játszó szimfonikus zenekarainkkal így számos, a világhírnév felé tartó, vagy már annak ajtaján kopogtató muzsikus lép a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyterem színpadára. A február 15-én, a Győri Filharmonikus Zenekarral koncertező három ifjú tehetség Beethoven - Szokolay Sándor Nyitány-fantáziája és Borogyin II. (h-moll) szimfóniája között felcsendülő - unikális versenyművében győzheti meg elbűvölő muzikalitásáról és hangszeres tudásáról a publikumot. Az est karmestere Berkes Kálmán lesz.

www.mupa.hu

Programkereső

Legnépszerűbb

Zöldhullám

Környezettudatosság klímaszorongás nélkül a Gárdonyi téren

A városlakókkal együtt, a hiánypótLÁSS! című köztéri installáció keretében „építette vissza” a Gárdonyi tér hiányzó fáját Kele Juci képzőművész. A kivágott fa helyén borostyánból készült zöld üzenőfalra bárki elhelyezhette a szebb jövő érdekében elgondolt vállalását.
Vizuál

Fődíjat nyert Szajki Péter filmje New Yorkban

Összesen öt díjat, köztük a fődíjat hozhatta el Szajki Péter Most van most című alkotása a New York Film Awards-on.
Zenés színház

A Pécsi Nemzeti Színház újraalkotja a szabadtéri színház fogalmát – indul a #színháztér projekt

Júniusban a pécsi teátrum művészei nyakukba veszik Baranya megyét, hogy szó szerint az utcára vigyék a színházat. A miniszter félrelép telt házas premierjével újranyitó intézmény ingyenesen látogatható Erkélykoncertekkel és klasszikus produkciókkal várják a szórakozni vágyókat.
Színház

Kortárs magyar szerzők a Gyulai Várszínházban

A világirodalmi (Csehov, Donizetti, Ibsen, Shakespeare, Goldoni) és magyar klasszikusok (Madách Imre, Móricz Zsigmond, Örkény István, Wass Albert) mellett a kortárs magyar szerzők művei az idei évadban is hangsúlyos szerepet kapnak Gyulán.
Vizuál

KÉP-regény: Favella, fakanál, fatányér…

A Fidelio sorozatában hétről-hétre új fotóját – és annak történetét – osztja meg velünk a Morphoblog szerzője, morpho, azaz Hegedűs Ákos. Ezúttal a Rocinha favellában megélt tapasztalatairól mesélt.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Világsztárok a Müpában: klasszikusok és ősbemutatók az új évadban

Türelemre, alázatra és rugalmasságra tanított az előző időszak – idézte fel az elmúlt másfél évet Káel Csaba vezérigazgató a Müpa évadnyitó sajtótájékoztatóján, emlékeztetve rá, hogy ez a nyitás most többet és mást jelent mindenki számára. A következő szezon a megújulás jegyében telik: a visszatérő közönségkedvencek mellett számos új program érkezik az intézménybe, a magyar sztárok mellett pedig a nemzetközi művészvilág kiemelkedő alkotói is képviseltetik majd magukat a koncerttermekben.
Klasszikus hír

Barokk forgatag – Zenei időutazásra hív a 37. Régi Zenei Napok

Minden eddiginél több koncerttel és kurzussal várja közönségét és hallgatóit a Régi Zenei Napok Vácon és Gödöllőn július 3. és 10. között. A műsorban különleges zenei csemegék is helyet kaptak, a professzorok között érkezik Malcolm Bilson és Simon Standage.
Klasszikus hír

Kiemelkedő életművek és emberi teljesítmények – Átadták a Cziffra Fesztivál díjait

Idén rekordszámú pályázat érkezett. A díjakra a Cziffra Fesztivál felhívása szerint művészeket, kulturális szakembereket lehetett jelölni; a döntést végül a jelölési időszak lezárultával az öttagú szakmai zsűri hozta meg.
Klasszikus újranyitás

Teherautó platójáról és templomokban is zenél a Fesztiválzenekar

Június 9-én és 11-én ismét mozgó teherautóról zenélnek majd a Budapesti Fesztiválzenekar művészei a fővárosban. Szerda és péntek délutántól estig a belvárosban és Újlipótvárosban várható az élő zenét hozó autó felbukkanása. A mobil utcazenélés mellett ismét országszerte fellépnek templomokban, zsinagógákban.
Klasszikus ajánló

Zene+ sorozat a Várkert Bazárban

Három ünnep, három összművészeti koncert. A Várkert Bazár a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarával együttműködésben igazi összművészeti kulturális csemegékkel készül 2021 nyarára. Az ódon történelmi falak között – miközben a felejthetetlen panorámában gyönyörködünk – a kiváló akusztika segítségével felemelő és tartalmas nyáresték várnak az érdeklődőkre.