Klasszikus

Kivételesre hangolva – meghirdette új évadát a Fesztiválzenekar

2024.03.07. 14:50
Ajánlom
Richard Strauss-opera, Prokofjev-minifesztivál, Mahler-szimfóniák itthon és Amszterdamban – a jubileumi évad után a Budapesti Fesztiválzenekar továbbra is a zenetörténet legmagasabb csúcsait veszi célba.

Tavaly a BFZ több koncertet adott és többet turnézott, mint valaha. A következő, 2024–25-ös évad sem csökkenti a tempót. A szezon zenei programja egy egyre kiszámíthatatlanabb világban kínálja a zenét mint viszonyítási pontot. Fischer Iván szavaival:

a zeneirodalom a humanista értékek tára, feladatunk belőle merítve reagálni, érvelni, alternatívákat felmutatni, hogy emlékeztessük az embereket a béke, a józan ész, a tolerancia értékeire.

A BFZ növekvő nemzetközi jelenléte mellett változatlanul a tágas magyar kulturális közösség és a magyar főváros zenekara marad, teszi hozzá Erdődy Orsolya menedzser-igazgató. „Idén tizedszer indulnak el a közösségi hetek, tavasszal és ősszel is iskolákba, templomokba, zsinagógákba és idősotthonokba visszük el a zene örömét. Az új évad ünnepi kezdeteképpen pedig augusztus 31-én a Hősök terén ismét ingyenes szabadtéri koncertre hívjuk a várost.”

Commedia dell’arte, dupla Mahler és a közös Európa

A Fesztiválzenekar koncerttermi évada 2024–25-ben is operabemutatóval indul, Richard Strauss Ariadné Naxoszban című művével. A címszerepet a The New York Times által „gazdagon zengő szopránja” miatt dicsért Emily Magee alakítja. Az előadásnak Fischer Iván nemcsak dirigense, hanem társrendezője is lesz, a művet a kiváló színésznő és commedia dell’arte-specialista Chiara D’Annával közösen állítják színpadra. Az opera 2024 nyarán Spoletóban debütál, majd ősszel a Müpa-beli előadások után a Vicenzai Operafesztiválon is bemutatkozik.

A Müpával közös Európai Hidak fesztivál jelképes hídjai a közelgő évadban Budapestről magához Európához, az eszméhez és a kulturális közösséghez ívelnek.

A BFZ az Európai Unió Ifjúsági Zenekarával ad közös koncertet itthon és Brüsszelben, melynek programjában Fischer Iván egyik szerzeménye is műsorra kerül: Táncszvitjének hazai bemutatóján hegedűszólistaként az ukrán Diana Tishchenko működik közre.

Fischer Iván két Mahler-szimfóniát is vezényel a 2024–25-ös évadban, a monumentális Másodikat a Nemzeti Énekkar közreműködésével, és a nevezetes Adagiettóról is ismert Ötödiket. Folytatja nagyszabású karmesteri ciklusait is, Brahms I. szimfóniájával és Dvořák Hetedikjével.

Világraszóló vendégek

A 2024–25-ös évadban is elismert, inspiráló és karakteres karmesterek érkeznek az együtteshez. Jakub Hrůša egy teljesen cseh programot vezényel, de visszatér Andrés Orozco-Estrada és Robin Ticciati is. Folytatja kiapadhatatlan Haydn–Mozart-sorozatát Takács-Nagy Gábor, ezúttal Mozart „nagy” g-moll szimfóniája is sorra kerül.

Emlékezetesnek ígérkezik a 2024–25-ös évad két barokk koncertje is, amelyeket zenei irányítása a régizene élő legendája, Jordi Savall és a barokk hegedű legsokoldalúbb és legkiemelkedőbb alakja, Midori Seiler kezébe kerül.

Az évad szólistái is a nemzetközi koncertélet produkciók legkiválóbbjai közül kerülnek ki. Igor Levit, a zongoraművész, akihez a The New Yorker szerint „senki sem hasonlítható”, három egymást követő estén eljátssza Prokofjev mind az öt zongoraversenyét, valóságos minifesztivállá gazdagítva vendégszereplését. Kirill Gerstein Brahms I. zongoraversenyét, Francesco Piemontesi Beethoven Negyedikjét adja elő a Fesztiválzenekarral. Renaud Capuçon 1737-es Guarneri-hegedűjén hozza el Mendelssohn e-moll hegedűversenyének mély és árnyalt hangszíneit.

A hangversenytermi nagykoncertek mellett a Budapesti Fesztiválzenekar korábbi társadalmi kezdeményezéseit is továbbviszi, az idén tizedik évfordulójához érkező Közösségi Hetek keretében a zenekar országszerte kicsikhez és nagyokhoz viszik majd el a muzsikát. Folytatódnak az ismeretterjesztő-közönségnevelő programok, a Kakaókoncertek, az Iván mesél-sorozat és a nagyon népszerű Midnight Music koncertek is.

Kivételesre hangolva: muzsikus címlapsztárok az évadfüzetben

A Fesztiválzenekar új szezonfüzetét hét BFZ muzsikus különleges portréjával illusztrálták.

Hiszen a zenekar Magyarországról elért világsikere nagyrészt azokon a zenekari zenészeken múlik, akiknek kivételes művészi teljesítményük alapján magazinok címlapjain kellene szerepelniük.

A BFZ most elkészítette ezeket a címlapokat: a füzetben szereplő fiktív magazinok sztárjai Biró Ágnes, Lesták Bedő Eszter, Bujtor Balázs és Kádár István hegedűművészek, Polónyi Ágnes hárfaművész, Ács Ákos klarinétművész és Csikota Gergely trombitaművész lettek. A címlapfotók Viszlay Márk divatfotós munkái, egybegyűjtve ebben a galériában érhetők el.

A 2024–25-ös évad részletes műsora és a bérleti tájékoztató itt érhető el. >>>

Fejléckép: Fischer Iván és Erdődy Orsolya az évadbejelentő sajtótájékoztatón (forrás: Budapesti Fesztiválzenekar)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Klasszikus

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.
Színház

Nagy Viktor: „Az ország legjobb vidéki színházát kell újra felépíteni”

Hivatalosan szeptember végén nevezték ki a kaposvári színház vezetőjének Nagy Viktor színművészt. Az igazgató a legendás Babarczy-éra alatt, pályakezdőként került a Csikybe – a teátrumhoz fűződő múltjáról és jövőbeli terveiről kérdeztük. Interjú.
Klasszikus

Sztárénekesek és világhírű kórus csatlakoznak a Fesztiválzenekar karácsonyi koncertjéhez

A következő hónapokra is számos koncertkülönlegességet tartogat az együttes, csúcspontként pedig december 26-án Bach Karácsonyi oratóriumát adják elő, parádés szereposztással.
Könyv

Különleges francia irodalmi díjjal ismerték el Nádas Pétert

A Prix Médicis nevű rangos elismerés hírhedten szigorú zsűrije egy kifejezetten a magyar szerzőt és művét elismerő, ebből az alkalomból létrehozott különdíjjal jutalmazta a Világló részletek francia nyelvű kiadását.
Klasszikus

Alina Ibragimova hegedűművész koncertje szépíti meg az adventi várakozást

A Fesztivál Akadémia Budapest tizedik, jubileumi évében különleges, ünnepi koncerttel örvendezteti meg a közönséget december 13-án a Zeneakadémia Nagytermében. Az est vendége a varázslatos hegedűművész, Alina Ibragimova.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.
Klasszikus ajánló

Gyöngyösi Levente új művével ünnepli születésnapját a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara

A Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekara fennállásának 172. évfordulója alkalmából november 17-én, a Zeneakadémia Nagytermében három korszak, három zeneszerző és három különböző zenei világ találkozik.
Klasszikus ajánló

Folytatódik a közös munka az MRME és Riccardo Frizza között

Riccardo Frizza karmester a bergamói Donizetti Fesztivál művészeti vezetője, 2022-től meghatározója a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara és Énekkara életének, a következő három évadban tiszteletbeli karmesterként folytatja a közös munkát.
Klasszikus ajánló

Nyílt hétvégével ünnepli százötvenedik születésnapját a Zeneakadémia

November 8–9-én ingyenes programkavalkád várja az érdeklődőket a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem főépületében rendezett nyílt hétvégén, az intézmény a 150. évfordulóját pedig november 14-én nagyzenekari esttel, másnap Liszt-maratonnal ünnepli.