Klasszikus

Klasszikus sikkasztás

2010.02.09. 16:50
Ajánlom
A Salzburgi Húsvéti Fesztivál és a Londoni Filharmonikusok kasszáját is saját gyarapodásukra használták a munkatársak. Az osztrákoktól 2, az angoloktól 2,7 millió euró hiányzik.

Salzburgban Michael Dewitte, a fesztivál igazgatója áll a támadások középpontjában, akit decemberben már elbocsátottak hivatalából. A vádak szerint a szponzori támogatások mintegy öt százalékát utalta át külföldi bankszámlákra, sajátosan számolta el a költségeket, és olyan szolgáltatásokért fizettetett a fesztivállal, amit nem vettek igénybe. A kisebb tételek között szerepel egy 585 eurós taxiszámla (a salzburgi reptérről a városba), de feleségének rendszeresen utaltatott át nagyobb összeget, és háromszázezer euró kedvezményezettje pedig egy nem létező cég észak-ciprusi számlája volt. Dewitte a vádakat tagadja.

Eközben a Salzburgi Húsvéti Fesztivál műszaki vezetője, Klaus Kretschmer öngyilkosságot követett el, a város egyik hídja alatt találták meg komoly sérülésekkel, ezsméletét vesztve. Jelenleg kómában tartják orvosai. Kretschmert azzal vádolják, hogy hétszázezer eurót számlázott a fesztiválnak, ám ő csak közvetítő volt, mivel a munkálatokat München közeli vállalatok végezték el. Ő is ártatlannak vallja magát az ügyben.

A fesztivál elnöke, Salzburg város vezetője, Gabi Burgstaller úgy nyilatkozott, hogy neki fogalma sem volt ezekről az ügyekről, mivel a Deloitte és az Ernst & Young által auditált adatokat a fesztivál szervezőitől kapta. A két cég azonban sietett leszögezni, hogy nem auditálta teljes körűen a fesztivált.

A Bécsi Staatsopert igazgató Ioan Holender attól tart, hogy a közvélemény összemossa majd a Salzburgi Ünnepi Hetekkel a tavaszi rendezvényt - s erre azért is van esély, mert azonos épületben működik a két rendezvény szervezője és azonos infrastruktúrát használnak -, ami március 27-én kezdődik, és a Berlini Filharmonikusok koncertjei mellett Az istenek alkonyának előadásával borsos áron csábítja a városba a komolyzene-kedvelőket.

Míg Ausztriában nyolc személy áll a rendőrség látókörében, Londonban csak egy vádlott van. A 35 éves Cameron Poole 2004-ben kezdett a Londoni Filharmonikusoknál dolgozni általános és pénzügyi igazgatóként. A zenekar büdzséjéből saját célra 2,6 millió eurót használt, ám ezt nem zenei szervezeteknek folyósította, ahogyan a pénzügyi jelentésekben állt, hanem dél-londoni házára, ékszer- és műtárgyvásárlásra fordította.

Programkereső

Legnépszerűbb

Színház

Fenyő Iván: „Úgy éreztem, hogy megszűnt az összetartás”

Idén folytatódik a „legendás” Máté-Horvai osztály előadássorozata a Jurányi Házban, amely most Fenyő Iván életével foglalkozik. Őt kérdezte a Jurányi Latte a főiskolás emlékeiről, illetve arról, miért szállt ki az AlkalMáté Trupp-ból, és vajon játszik-e majd a róla szóló előadásban.
Zenés színház

Oszvald Marika: „Semmi ok az aggodalomra, jó idők járnak az operettre”

A Halhatatlanok Társulatának tagja, Kossuth- és Jászai-díjas, és cigánykerekeiről azok is ismerik, akik nem járnak operettbe. Oszvald Marika a budavári gálakoncertről, és arról is beszélt, hogy kell-e félteni az operett műfaját.
Klasszikus

Ők a King’s Singers új tagjai

A következő évtől Edward Button kontratenor és Nick Ashby basszbariton a legendás énekegyüttes új tagjaiként állnak színpadra.
Klasszikus

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus videó

Ismerkedj meg a zongoristával, aki elefántoknak játszik klasszikusokat!

Vagy legalábbis az egyik biztosan. Ez derül ki abból a videóból, amelyet egy kalandos életű koncertzongorista osztott meg.
Klasszikus kórus

Solti Árpád nyerte a Mátrai Művészeti Napok zeneszerzői pályázatát

Solti Árpád műve nyerte el a Vox Mirabilis és a Muzsikál az Erdő Alapítvány zeneszerzői pályázatának fődíját, amelyet a Mátrai Művészeti Napok jubileuma alkalmából hirdettek meg
Klasszikus fidelio klasszik

Fidelio Klasszik: Koncertektől hangos kastélyok és várak

A Fidelio és a Klasszik Rádió közös magazinműsorának következő adása július 21-én lesz hallható a 92.1-en.
Klasszikus molnár anna

Molnár Anna rangos kortárs zenei fesztiválon énekel Darmstadtban

A magyar énekesnő Eötvös Péter és Balogh Máté műveit adja elő az Internationale Freienkurse für Neue Musik fesztiválon.
Klasszikus ajánló

Így telik a Klassz a pARTon! fesztivál (és ajánlunk néhány következő koncertet is)

Július 8-án a Pesti Vigadóban startolt a Klassz a pARTon! fesztivál, amelynek a következő héten Szigligeten, Balatonfüreden és Paloznakon lesznek koncertjei. A Danubia Zenekar, Érdi Tamás, Vásáry Tamás és a Concerto Budapest a fellépők között.