A július 3-án 19.45 perckor kezdődő esemény megálmodói és házigazdái két fiatal klasszikuszenész, Seidl Dénes Mihály trombitaművész és Dénes-Worowski Marcell karmester, akik a MÁV Szimfonikus Zenekar koncertpedagógiai programjainak évek óta aktív résztvevői.
A pénteki komolyzenei piknik a tőlük megszokott könnyed és fiatalos hangnemben szólítja meg a közönséget, szórakoztató, de mégis tartalmas műsorvezetéssel.
A zenekart a Nemzeti Táncszínház előtti teraszon lehet majd megtalálni. A MÁV Szimfonikus Zenekart Dénes-Worowski Marcell vezényli, aki állandó karmestere, Seidl Dénes Mihály pedig állandó műsorvezetője a MÁV Szimfonikus Zenekar Unokák és nagyszülők koncertsorozatának. Ők ketten évek óta műsorvezetői a saját alapítású Koncert Plusz előadássorozatnak is, amely kifejezetten a fiatal felnőtteknek ad eszközt ahhoz, hogy a zenehallgatás egy mélyebb és komplexebb élménnyé váljon.
A zenei események már péntek délután elkezdődnek: 16.00 órától a Magyar Rádió Művészeti Együttesei zenélnek, vasárnap, július 5-én pedig ugyancsak 16.00 órától a Zenélő Budapest eseményén a gyerekek közelebbről megismerkedhetnek különféle hangszerekkel egy interaktív zenei kiállítás keretében.

Kapcsolódó
Újra zene tölti meg Budapest számos közterét
Hatodik évadát kezdi a Zenélő Budapest: a július 2-án induló programsorozaton a szervezők mintegy 200 minikoncerttel készülnek 8 közkedvelt budapesti helyszínen.
Fejléckép: Millenáris Park