Klasszikus

KLAZZ Fesztivál 2005

2005.04.26. 00:00
Ajánlom
A Miskolci Szimfonikus Zenekar másodszor rendezi meg a KLAZZ Fesztivált 2005. május 20-22. között Miskolcon. A koncertek érdekessége, hogy az eddigi jól megszokott klasszikus hangzást jazz harmóniákkal és ritmusokkal átitatott dallamok váltják fel. A fesztivál alapgondolata világviszonylatban is egyedülálló, hiszen szimfonikus zenekar és igazi jazz zenekarok olyan együttes játékára, ahol a szimfonikus zenekar aktív társként vesz részt, nemigen van példa. Az újfajta hangzásvilágnak már 2004-ben is nagy sikere volt a zeneszerető miskolci közönség körében.

A három estet magába foglaló KLAZZ Fesztiválon a Miskolci Szimfonikus Zenekar mellett olyan jól ismert jazz együttesek lépnek fel, mint a Creative Art Jazz Trio Vukán György vezetésével (május 20.), a Budapest Jazz Orchestra (május 22.) és a Grammy-jelölt drezdai Klazz Brothers (május 20.,21.). A Miskolci Szimfonikus Zenekart Kovács László művészeti vezető vezényli.

A koncertek Miskolcon, az ITC székházban kerülnek megrendezésre, ahol a három nap alatt összesen mintegy kétezren hallgathatják meg a Miskolci Szimfonikus Zenekart és a jazz legkiválóbb magyarországi képviselőit. A Klazz Brothers önálló jazz koncertjének a Miskolci Nemzeti Színház Játékszíne ad helyet.

További információk és jegyelővétel: Miskolci Szimfonikus Zenekar Közönségszolgálati Iroda (3530 Miskolc, Rákóczi utca 2.); tel.: (46) 508-844; fax: (46) 508-845; e-mail: jegy@mso.hu; www.mso.hu. Diákigazolvánnyal 10% kedvezmény a jegy- és bérletárakból!

Programkereső

Legnépszerűbb

Zenés színház

Dolhai Attila: „Egészséges versengés van bennünk”

Hagyomány és újítás jegyében rendezik meg hatodik alkalommal a nagy sikerű Palotakoncerteket a budai Vár gyönyörű díszletében. Bemutatjuk a húsz szólistát: elsőként az Operettszínház jól ismert és szeretett bonvivánját, Dolhai Attilát kérdeztük.
Könyv

Depressziós? Olvasson krimit!

Természetesen senkit nem arra buzdítunk, hogy a szakember segítsége vagy esetleg a gyógyszeres kezelés helyett essen neki az Agatha Christie-összesnek, mert mire a végére ér, kutya baj. Annyit azonban kutatások nélkül is állíthatunk, hogy egy jó könyv fel tudja dobni az ember napját.
Klasszikus

Mozart zenéje enyhíti az epilepszia tüneteit

Egy friss kutatás szerint öt perc Mozart-muzsika is hozzájárulhat a betegek jobb közérzetéhez. Mindez azért is fontos, mert nem mindenkinek segítenek a drága gyógyszerek.
Vizuál

Már biztos: mozifilm lesz a Downton Abbey-ből

Hosszú találgatás után most megerősítették, hogy filmváltozat készül az angol sorozatból. A hírek szerint az eredeti szereplőgárda tagjai is visszatérnek.
Zenés színház

Frankó Tünde: „Kedves pikantériát ad...”

Egy művésznek az a legfontosabb, hogy a törekvéseiben a színháza partner legyen - állítja Frankó Tünde. A Palotakoncertek fellépőit bemutató sorozatunkban a népszerű primadonna válaszolt kérdéseinkre.

Támogatott mellékleteink

Ezt olvasta már?

Klasszikus Szentendrei Ister Napok

Szentendrei Ister Napok – a Duna ünnepe

Szentendrén 2018. július 21-22-én kerül sor az immár több mint egy évtizede megrendezendő Ister Napokra, azaz a Duna ünnepére. A város helyi hagyományaira és népzenére épülő fesztivál az egyik legkedveltebb ingyenes, családi rendezvény. A hagyományos szombat esti zenés gyertyaúsztatás mellett számtalan, a Duna köré szerveződő játék, táncház, koncert - többek között a Muzsikás, Vujicsics Együttes, Zuboly, Guca Partyzans, Dalabai, Herczku Ágnes és Nikola Parov Quartet - várja a Szentendrére látogatókat.
Klasszikus vicces

Bolhás kutyus vette el a színpadot a hegedűművész Quentin Tarantinótól

A szégyentelen Blöki dörgölőzött, hempergőzött, vakarózott, és a füle botját sem mozdította a zenére. Most ez a szakasza van az évnek.
Klasszikus vagyim holodenko

Elmezavara miatt nem ítélik el a zongoraművész volt feleségét, aki megölte két gyermeküket

 Egy texasi bíró hétfőn elmezavara miatt nem találta bűnösnek két kislányuk meggyilkolásában Vagyim Holodenko ukrán zongoraművész volt feleségét.
Klasszikus hír

Gödöllőn megfér egymás mellett Bach és Django Reinhardt

Klasszikus műveket és crossover produkciókat is bemutat a Barokk Randevú elnevezésű zenei fesztivál augusztus 10-én és 12-én a Gödöllői Királyi Kastélyban.
Klasszikus Beatrice Rana

Piknik Beethovennel a kastélyparkban, a zene szárnyán Párizsba és Londonba

Július 21-én szombaton este és július 22-én vasárnap délelőtt újra piknikkoncertek a kismartoni Esterházy-kastély parkjában.