Jól kapcsolódott ehhez, hogy Peskó Zoltán a tíznapos karmesterkurzus keretében – Stravinsky Tavaszi áldozata és négy Kurtág-tétel mellett – éppen Bartók Csodálatos mandarinját tanította. A Lengyel Menyhért szövegére készült pantomim zenéje a fesztivál utolsó és utolsóelőtti hangversenyén is elhangzott: szerdán a mű Bartóktól származó négykezes zongoraletétjét, csütörtökön pedig a zenekari változatot hallhatta a szombathelyi Bartók-terem közönsége.
Klukon Edit és Ránki Dezső voltaképpen nem túl hálás feladatra vállalkoztak, amikor úgy döntöttek, hogy az eredeti zenekari verzió „árnyékában”, annak elhangzása előtt egy nappal játsszák el a Mandarin négykezes kivonatát, hiszen a két változat közül – Bartók gazdag és invenciózus hangszerelésének köszönhetően – nyilvánvalóan az előbbi a színesebb, a hatásosabb. A szakmabeliek – különösen a karmesterkurzus hallgatói – számára ugyanakkor bizonyosan nem kevés tanulsággal szolgált a Ránki-házaspár értő és pontos Bartók-olvasata. A zongorás Mandarin számomra mégis inkább csalódást jelentett, mint érdekességet: kivonatot, nem pedig az eredetivel egyenrangú műváltozatot. Amit hallottam, magamban óhatatlanul a zenekari változattal vetettem újból és újból össze, úgy, hogy végül nem is tudom: bizonyos részek nem épp azért tetszettek-e, mert a zongorahangra mintegy rávetítettem a zenekari hangzásképet? Pedig ennek nem kell szükségszerűen így történnie. A zongoraletét éppen elég érdekességet rejt magában, mondhatni, éppen elég jó zene ahhoz, hogy egy valóban nagyformátumú, szuverén interpretáció képes legyen függetleníteni azt a zenekari verziótól, és elhitetni a hallgatóval: különleges négykezes zongoraművet hall, nem pedig kivonatot. Klukon Edit és Ránki Dezső szabatos, ám ihletettnek kevéssé nevezhető előadása erre nem volt képes. Játékukat sem a hangszín, sem a dinamika terén nem jellemezte kellő differenciáltság; gyakran volt nyers a zongorahang és túlvezérelt hangerő, amitől zenélésük egy idő után fárasztóvá vált.
A szünet után elhangzó monumentális Messiaen-ciklus, a két zongorára komponált Visions de l’Amen előadása jobban tetszett, bár ez sem volt mentes a nyers megszólalásoktól. Igaz, egyes esetekben, mint például a hatodik tételben, az utolsó ítélet fenyegető látomásánál ez teljesen helyénvalónak tűnt. A mű más helyein már kevésbé: a nyitó- és a negyedik tétel extatikusan szenvedélyes zenéjét egyfajta belső izzással és nagy szabadsággal kell megszólaltatnia a második zongoraszólam birtokosának – e karaktert azonban Klukon Edit kissé merev és kemény játéka nem idézte fel. Összességében, akárcsak a Bartók-mű, a Messiaen-darab előadását is inkább pontosnak éreztem, mint ihletettnek. A Visions de l’Amen misztikus látomásai helyett legtöbbször kiszámított, nem eléggé oldott, olykor kemény hangú – egyszóval talán túlságosan is „evilági” – muzsikálást hallottunk. A leghitelesebben – a már említett utolsóelőtti darabon kívül – a mennyei boldogságot megjelenítő zárótétel szólalt meg: itt végre felszabadult, átfűtött és luminózus zenélést élvezhettünk.
(2008. július 16. Bartók-terem (Szombathely) 20:00 - Klukon Edit és Ránki Dezső kétzongorás és négykezes estje; Bartók: A csodálatos mandarin (a szerző négykezes változata), Messiaen: Visions de l’Amen)
hírlevél
