Klasszikus

Kobayashi és Vengerov a MÁV Zenekar következő évadában

2018.05.25. 10:42
Ajánlom
A MÁV Szimfonikus Zenekar 2018-2019-es évadában igazi sztárparádé várható. A zenekar mesterbérlete, olyan nevekkel érkezik, mint például Maxim Vengerov, Charles Dutoit, Roby Lakatos és Kobayashi Ken-Ichiro, de többek között Rost Andrea és Komlósi Ildikó is fellépnek az új évadban a zenekarral.

A 2018-2019-es évadban ismét tíz bérletsorozatot mutat be a MÁV Szimfonikus Zenekar a Művészetek Palotájában, a Zeneakadémián, az Olasz Kultúrintézetben, a Festetics Palotában, valamint a Magyar Nemzeti Múzeumban. Emellett számos hazai és külföldi bérleten kívüli előadással örvendeztetjük meg közönségünket, valamint folytatódnak nagy sikerű családi koncertjeink is. Hetedik szezonját kezdi a Zenekarral az idén a Francia Köztársaság Becsületrendjének lovagi fokozatával és a finn állam Fehér Rózsa Lovag-i címével kitüntetett vezető karmester és művészeti vezető, Csaba Péter. Őt több mint tíz alkalommal láthatják a zenekar élén a szezonban, mellette Takács-Nagy Gábor, volt művészeti vezetőnk, Kesselyák Gergely karmesterünk, valamint Kobayashi Ken-Ichiro tiszteletbeli karmesterünk is több alkalommal dirigálja majd az együttest.

Csaba Péter és Lendvai György

Csaba Péter és Lendvai György (Fotó/Forrás: Kelemen Gergő)

A MÁV Zenekar tíz bérletet kínál a 2018-19-es évadra. Ezekről itt tájékozódhat bővebben. A fellépő művészek között megtaláljuk Maxim Vengerovot, Szűcs Mátét, Fejérvári Zoltánt, Roby Lakatost és zenekarát, Rost Andreát, Gilles Apap hegedűművészt, Perényi Miklóst, Kelemen Barnabást, Kokas Katalint, Ránki Dezsőt is. Egy 2019. április 29-i koncerten Kesselyák Gergely nem csak karmesterként, de zeneszerzőként is szerepel a műsorfüzetben.

Az évad kiemelkedő eseménye lesz a MÁV Szimfonikus Zenekar Japán turnéja. A kezdeményezés Ingrid Fujiko Hemming zongoraművésznőtől ered, aki évek óta visszatérő vendége a zenekarnak. Az apropó pedig, hogy Japán 150 évvel ezelőtt vette fel a diplomáciai kapcsolatot az akkori Osztrák-Magyar Monarchiával, mely kapcsolat azóta is töretlen és virágzó, természetesen, ma már Japán és Magyarország között. A jubileumi év tiszteletére a MÁV Szimfonikusok Kobayashi Ken-Ichiro vezetésével 2019 májusában turnéra indulnak Japánba, melynek legnagyobb szabású eseménye a tokyoi Suntory Hall-ban lesz, de több állomást is érint majd. A koncertkörúton részt vesz majd Rost Andrea világhírű szopránunk is. Az utazás előtt a programot Magyarországon is bemutatja majd az együttes.

Csaba Péter, a zenekar vezető karmestere

Csaba Péter, a zenekar vezető karmestere (Fotó/Forrás: Kelemen Gergő)

A hazai és külföldi sztárokkal tűzdelt következő évad bérleteinek megváltására természetesen az eddigi bérletesek előnyt élveznek, hisz ők június 4-től újíthatják meg bérleteiket egy héten át. Akik cserélni szeretnének, azokat június 11-től várják, míg új bérletek megvásárlására június 18 –tól lesz lehetőség online és személyesen is a Zenekar Múzeum utcai próbatermében.

Az évadbejelentő sajtótájékoztatón Lendvai György, a MÁV Szimfonikusok ügyvezető igazgatója elmondta, hogy az elmúlt időszak legégetőbb kérdése a zenekar számára az elhelyezés. Egy 2013-as kormányrendelet értelmében az együttes székhelyéül szolgáló Múzeum utcai épületet a görögkeleti Patriarchátus egyház kapta meg, és noha továbbra is maradhatott a zenekar, biztosabb hely után kellett nézniük. Júliusban a Stefánia útra költöznek, ahol egy, a mostaninál is nagyobb próbaterem áll a rendelkezésükre, de vizsgálják a lehetőségét, hogy végleges otthon találjanak.

Arculatváltás és Open Day

A MÁV Szimfonikus Zenekar 2018 májusától megújult arculattal jelentkezik, amelynek célja az együttes értékeit képviselő, 21. századi eszközökkel megvalósított, szélsőségektől mentes kifejezésmód, amely megmutatja a zenekar helyét a hazai és nemzetközi klasszikuszenei palettán. Az együttes egyik legfőbb értéke az a közvetlen, sok évtizedes kapcsolat, melyet a zenekar tagjai egymással és közönségükkel kialakítottak. Az a családias és baráti közösség, amely a találkozásokat ünneppé teszi.

Célunk, hogy az új arculattal is kifejezzük azt az összetartozást és nyitottságot, melyet a zene tesz teljessé. Az új arculat és a 2018-2019-es évad bérletezési időszakának nyitányaként rendezzük meg Open Day címmel a MÁV Szimfonikusok nyárindító ingyenes programját, mert hiszünk abban, hogy a zenét és annak ezer színét, hallgatóink mindennapi élményévé, életük nélkülözhetetlen örömforrásává tesszük.

Június 2-án, délután 15 órától, a zenekar művészeiből összeállított kamaraformációk a Károlyi kerttől az Egyetem téren át a Palotanegyed legszebb kertjeiben és terein zenélnek majd, nemcsak klasszikus stílusban. A minikoncertek kb. 15 perc hosszúak, és minden helyszínen különböző formációban és stílusban jelennek meg. A blokkok között negyed órás szüneteket tartunk, így egy kellemes sétával egyik helyszínről a másikra érve, valamennyit meghallgathatják az érdeklődők. A színtereken információs pontokat állítunk fel, ahol az új arculattal megjelenő szóróanyagok bérlet-, és jegyváltási információk, ajándékok érhetők el. A koncertek közötti időben a zenészek a helyszínen maradnak és várják a kérdéseket, az érdeklődést a zenével, koncertekkel, kulisszatitkokkal kapcsolatban.

Open Day

15:00-19:00
Károlyi kert – Szélforgó nem csak gyerekeknek / Fúvós kvartett
Egyetem tér – Irtó hangos és rém fúvós / Fúvós együttes
Baross utca – Csak lazán / Rézfúvós kvintett
Zenei könyvtár kertje – Abszolút Komolyzene / Vonósnégyes
Mikszáth Kálmán tér – Nem annyira komolyzene / Vonósnégyes
Építészek kertje – Tündérkert / Hárfa és fuvola duó
20:00 Nagykoncert Pollack Mihály tér
És akkor most mindenki együtt (szimfonikus koncert)
Glinka: Ruszlán és Ludmilla nyitány; Csajkovszkij: Rómeó és Júlia nyitányfantázia; Balogh Sándor: A vonaton / vezényel: Csurgó Tamás

Programkereső

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

„A politika félelmetes szinten átszőtt mindent” – Vecsei H. Miklós is megszólalt a Junior Prima-közlemény kapcsán

A Junior Prima Díj átadóján Vilmányi Benett nem vette át a kitüntetést, amelyre a korábbi díjazottak közös közleményben reagáltak. Az aláírók között volt Vecsei H. Miklós is, aki közösségi oldalán fejtette ki véleményét az ügyről.
Színház

„Elkötelezett hívei vagyunk a vélemény- és szólásszabadságnak” – közleményt adtak ki a Junior Prima Díj birtokosai

A Junior Prima szeptember 20-án tartott díjátadó ünnepségén az egyik díjazott, Vilmányi Benett személyes nézeteire hivatkozva nem vette át a kitüntetést. Az elismerés birtokosai most közleményben reagáltak az esetre – adta hírül a Színház Online.
Színház

A Candide és a Szólít a szörny nyerte az eSzínház Fesztivál fődíját

Második alkalommal rendezték meg a virtuális térben az eSzínház Fesztivált, melynek keretében szeptember 16. és 25. között 18 színház 19 produkcióját láthatta a közönség. Az online szemlét négy kontinens 23 országából követték a nézők, a fesztivál végével a zsűri és a közönség döntött a legjobb produkciókról és alkotókról.
Klasszikus

Időutazás Anna Netrebkóval

Különösen személyes hangvételű estet adott Anna Netrebko szeptember 25-én este a Magyar Állami Operaházban, a mostanában a hírekben politikai állásfoglalása (vagy annak hiánya) miatt szereplő orosz szoprán néhány órára visszarepítette a nézőket a boldog békeidőkbe.
Színház

„Nem a csönd, a némaság jelzi a díj függetlenségét” – újabb reakciók Vilmányi Benett visszautasított elismerése kapcsán

A korábbi Junior Prima díjasok közleménye után Tompa Andrea, Gábor György és Kovács Bálint is közzétette gondolatait a véleményszabadságról, a díjak függetlenségéről és a színészszakma összefogásáról.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Hiány két hang között – Nádas Péter és Haydn a BMC-ben

Az író nyolcvanadik születésnapja alkalmából rendezett Nádas Péter Budapestje programsorozat egyik különleges összművészeti eseménye lesz a BMC-ben rendezett koncert.
Klasszikus ajánló

Négy fesztivál vendége volt szeptemberben az Anima Musicae

Gazdag programmal indította 2022/23-as évadát az Anima Musicae Kamarazenekar. A zene lelkéről elnevezett együttes négy rangos fesztivál meghívottjaként lépett fel.
Klasszikus interjú

„Wagner zenéje úgy hat rám, mint a drog, a mai napig függő vagyok” – Exkluzív interjú Michael Volléval

Budapesten Bachot és Lisztet énekelt korábban, de a világ legnagyobb operaházai elsősorban Wagner-szerepeiről ismerik. Michael Volle október 10-én a Müpába érkezik, ennek kapcsán kedvenc szerepe mellett a zeneszerző iránti rajongásáról is mesélt.
Klasszikus kritika

Időutazás Anna Netrebkóval

Különösen személyes hangvételű estet adott Anna Netrebko szeptember 25-én este a Magyar Állami Operaházban, a mostanában a hírekben politikai állásfoglalása (vagy annak hiánya) miatt szereplő orosz szoprán néhány órára visszarepítette a nézőket a boldog békeidőkbe.
Klasszikus ajánló

A klón, aki túlontúl emberi − Interjú Jörg Widmann-nal

Rafináltan újraértelmezett, szerelmi sokszögtörténetté transzformált modern Pygmalion-parafrázissal érkezik a budapesti Liszt Ünnepre a Neue Oper Wien. A húsz éve, Münchenben bemutatott opera – Das Gesicht im Spiegel (Arc a tükörben) szerzője, Jörg Widmann a darab keletkezéstörténetéről is nyilatkozott.