Klasszikus

Kocsár Balázs a Pécsi Nemzeti Színház új operaigazgatója

2025.03.05. 13:15
Ajánlom
A Magyar Állami Operaház korábbi főzeneigazgatója március 1-jétől tölti be a pozíciót – tette közzé a hírt az intézmény. A karmester a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének vezetését is idén veszi át.

„Örömmel jelentjük be, hogy 2025. március 1-től Kocsár Balázs Liszt Ferenc-díjas, érdemes és kiváló művész karmester veszi át a Pécsi Nemzeti Színház operaigazgatói posztját. Kocsár Balázs gazdag szakmai tapasztalatával és elismert művészi pályafutásával jelentős mértékben hozzájárul majd színházunk operatagozatának további sikereihez” – írja közleményében az intézmény.

Kocsár Balázs Budapesten született 1963. május 6-án, édesapja Kocsár Miklós Kossuth-díjas zeneszerző.

Zenei tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdte, ahol zeneszerzést tanult, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán folytatta, előbb Párkai István irányításával karvezetést, később Lukács Ervin vezetésével karmesterképzést tanult, és 1991-ben kiváló minősítéssel diplomázott. Továbbképzésként a bécsi Zeneakadémián Prof. Karl Österreicher növendéke volt, valamint részt vett Helmuth Rilling, Jorma Panula és Eötvös Péter mesterkurzusain.

1990 és 1993 között a Szegedi Nemzeti Színház operakarmestere, 1993 és 1999 között a debreceni Csokonai Színház zeneigazgatója volt, majd 1999-től 2002-ig a Frankfurti Opera első karmestereként tevékenykedett. 2004 és 2012 között a Debreceni Filharmonikus Zenekar és a Kodály Kórus művészeti vezetője, valamint a Csokonai Színház operatagozatának zenei igazgatója volt.

2016-tól 2023-ig a Magyar Állami Operaház főzeneigazgatói posztját töltötte be.

Emellett 2010 óta a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának adjunktusa, 2015-től tanszékvezető tanára, 2021-től pedig habilitált docense, 2025-től a Pécsi Tudományegyetem Zeneművészeti Intézetének igazgatója.

Kocsár Balázs

Kocsár Balázs (Fotó/Forrás: Raffay Zsófia)

Munkásságát számos díjjal ismerték el: 1989-ben a Magyar Televízió 6. Nemzetközi Karmesterversenyén harmadik helyezést ért el, 1995-ben megnyerte a Teatro Dell'Opera di Roma Franco Ferrara Karmesterversenyt, 1999-ben Liszt Ferenc-díjjal tüntették ki, 2017-ben Érdemes Művész, 2022-ben pedig Kiváló Művész elismerést kapott.

Kocsár Balázs több mint kilencven operát vezényelt több mint ezer előadáson itthon és külföldön, repertoárja a barokk művektől a kortárs operákig terjed.

Olyan neves művészekkel dolgozott együtt, mint Diana Damrau, Elīna Garanča, Roberto Alagna és Jonas Kaufmann. Számos CD- és DVD-felvételen működött közre, továbbá jelentős szerepet vállalt a fiatal tehetségek oktatásában és mentorálásában.

„Nagy várakozással tekintünk az együttműködés elé, bízva abban, hogy Kocsár Balázs vezetésével a Pécsi Nemzeti Színház operatagozata újabb művészi sikereket ér el, és tovább gazdagítja kulturális életünket" – zárja közleményét a színház.

Fejléckép: Kocsár Balázs (fotó/forrás: Raffay Zsófia / Pécsi Nemzeti Színház)

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden csütörtökön a Fidelio hírlevelében

Legolvasottabb

Színház

Alföldi Róbert főszereplésével jön A színházcsináló

Az Orlai Produkció legújabb bemutatójára november 15-én kerül sor az Átriumban. A Thomas Bernhard drámája nyomán készült előadást Pelsőczy Réka rendezésében láthatja a közönség.
Zenés színház

A hidegvérű wagnerista – interjú Egils Siliņšsel

A lettországi Egils Siliņš ősszel újra az Operaház vendége lesz. A Wagner-énekléshez szükséges megfelelő fizikai és mentális kondícióról, a magyar zenészekről és közönségről is beszélt.
Zenés színház

Diszkó, gospel és nevetés – Apáca Show az Erkelben

November 14-én ismét felfordul egy zárda élete: az Erkel Színház ugyanis ezen a napon mutatja be Szente Vajk rendezésében, impozáns szereplőgárdával az Apáca Show című musicalt.
Vizuál

Az elmúlt egy év legjobb spanyol filmjei érkeznek az Urániába

November 18. és 24. között rendezik meg a Spanyol Filmhetet az Uránia Nemzeti Filmszínházban. Az eseményen egyebek közt izgalmas politikai thrillert, szatírákat és a közelmúlt történelmét feldolgozó alkotásokat is láthat a közönség.
Színház

Díjnyertes Frankenstein-parafrázissal érkezik Budaörsre a Proton Színház

November 23-án a Budaörsi Latinovits Színház közönsége is megismerheti Mundruczó Kornél többszörösen díjazott előadását, a Frankenstein-tervet, amely újraértelmezi Mary Shelley klasszikusát, valamint újabb és újabb kérdéseket tesz fel a ma emberének.

Nyomtatott magazinjaink

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Az opera ezer arca – fiatal énekesekkel koncertezik a Szent István Filharmonikusok

Varázslatos operavilág a Zeneakadémián: a Gaudeamus 2 – Az opera ezer arca című koncerten Mozart, Verdi, Donizetti és Rossini legismertebb áriái kelnek életre, hősies, komikus és tragikus pillanatokat tárva a közönség elé.
Klasszikus ajánló

Angol szerzőknek szenteli következő maratonját a Müpa

Február 15-én visszatér a Müpa közönségkedvenc, egész napos koncertsorozata, ezúttal három legendás angol komponista (élet)műveivel a középpontban. A részletes program már elérhető a Müpa honlapján.
Klasszikus hír

Maria João Pires befejezi zongoristakarrierjét

A világhírű zongoraművész már korábban is mondott le koncerteket egészségügyi okokból kifolyólag, most azonban bejelentette, végleg felhagy az előadóművészi pályával.
Klasszikus hír

Palesztinpárti tüntetők gyújtogattak Schiff András párizsi koncertjén

November 6-án este az Izraeli Filharmonikus Zenekar Schiff András szólójával lépett fel a Párizsi Filharmóniában, mikor palesztinpárti tüntetők fáklyákkal és skandálással zavarták meg a koncertet. A beszámolók szerint egy helyen a székek is lángra kaptak.
Klasszikus hír

Fiatal művészeket díjaztak a Cziffra Fesztivál gálakoncertjén

José Cura, Miklósa Erika és Balázs János hangversenyével zárult a Cziffra Fesztivál 10. jubileumi sorozata november 5-én a Müpában. Az ünnepi hangversenyen átadták a Cziffra Fesztivál Ifjú Tehetség díját és az Innovatív Zenei Projekt díját.