Klasszikus

Kocsis és Kobayashi a Zeneakadémián

2004.10.01. 00:00
Ajánlom
A Nemzeti Filharmonikusok Klemperer-bérletének nyitókoncertjén, október 1-jén együtt lép fel az együttes jelenlegi és korábbi főzeneigazgatója, Kocsis Zoltán és Kobayashi Ken-Ichiro.

Kobayashi, aki éppen 30 évvel ezelőtt nyerte meg a Magyar Televízió I. Nemzetközi Karmesterversenyét, s azóta töretlen népszerűségnek örvend Magyarországon, vendégdirigensként rendszeresen visszatér egykori zenekarához: az idei évadban kétszer is. Márciusban ugyanis a Tavaszi Fesztivál keretében ismét vezényli őket Budapesten, már a Nemzeti Hangversenyteremben. Mostani, zeneakadémiai koncertjének első részében Liszt Esz-dúr zongoraversenye hangzik el, Kocsis Zoltán közreműködésével.

Ez az alkalom azért is különleges, mert együtt még csak a zenekar tavalyi japán turnéján játszották a darabot, itthon most szólaltatják meg először ilyen felállásban. Az est második részében Csajkovszkij V. szimfóniája csendül fel. A koncertet két nappal később, október 3-án a pécsi közönség is meghallgathatja a PTE Aulájában.

Programkereső

Legnépszerűbb

Klasszikus

„Atyaúristen” – Ilyen volt nekem idén Kaposfest

„Atyaúristen” – nyögte a templomi csöndben egy hölgy két tétel között. Ugyanis jó zenét hallott, meg én is, sokat. Naplószerűség Kaposfest első két napjáról.
Zenés színház

Sonya Yoncheva kiáll Domingo mellett

A fiatal bolgár szoprán, Sonya Yoncheva szerint, aki majdnem tíz éve dolgozik a spanyol tenorral, Domingo igazi úriember. Anna Nyetrebko vagy Daniel Barenboim viszont hallgat. Európában nem mondták le az énekes koncertjeit.
Színház

Elhunyt Boda-Szász Kriszta színművész

A székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház művésze 42 éves volt. Két gyermeket hagyott hátra.
Plusz

Összeköt és feszültséget teremt – Dejcsics Konrád bencés szerzetes az Arcus Temporum csendjéről 

Egy pillanatnyi csendre hív meg a művészet és az élet forgatagában az Arcus Temporum művészeti fesztivál augusztus 23. és 25. között Pannonhalmán. Dejcsics Konrád fesztiváligazgatóval beszélgettünk a Főapátság és a kortárs kultúra kapcsolatáról, és a fesztivál eszmeiségéről.
Vizuál

Nézze meg Tasnádi István új filmjét otthon!

Reinkarnációval foglalkozó cégről és klienseiről készített filmet az Aranyélet írója. Tasnádi István második rendezését augusztus 29-én vetíti a Duna TV.

hírlevél

A kultúra legfrissebb hírei, programajánlók és exkluzív kedvezmények minden szerdán a Fidelio hírlevelében

Ezt olvasta már?

Klasszikus ajánló

Hangversenyek hegyek között – Börzsöny Barokk Napok

Tizenhatodik alkalommal csendül fel augusztusban a régi korok muzsikája a Börzsöny és a Dunakanyar hegyei között. A Börzsöny Barokk Napok idén is különleges, több évszázad zenéjét bemutató műsorral és a szokásos gyönyörű helyszínekkel várja visszatérő és új vendégeit.
Klasszikus beszámoló

„Atyaúristen” – Ilyen volt nekem idén Kaposfest

„Atyaúristen” – nyögte a templomi csöndben egy hölgy két tétel között. Ugyanis jó zenét hallott, meg én is, sokat. Naplószerűség Kaposfest első két napjáról.
Klasszikus érdekesség

Mégis, hogy írjuk Sztravinszkij nevét? Akarom mondani, Stravinskyét...

Fél hajkoronámat elvesztettem már a kérdés felett töprengve, és a legrosszabb, hogy a másik fele beleőszül. Szerencsére Bárdos Lajos kisegít.
Klasszikus ajánló

A fuvolát és a trombitát ismered, de mi az a didgeridoo?

Ez is kiderül a Kovács Zalán László tubaművész által alapított Nemzetközi Fúvós Napokon, amely a fúvós hangszerek értékeit kívánja megmutatni a nagyérdeműnek Pakson.
Klasszikus videó

A zongora, ami festményt alkot, ha játszanak rajta

Egy olasz zongoraművész és mérnök ismerőse úgy gondolták, jó ötlet apró ecseteket rögzíteni a zongorakalapácsokra. Videó.