A Nemzeti Filharmonikusok előadásában Haydn Derbyshire Marches című darabját és „A Medve" szimfóniáját, valamint Mozart Esz-dúr zongoraversenyét hallhatja a közönség. Június 21-28. között pedig a 30. Régi Zenei Napok hangversenyei csábítják a korhű barokk muzsika kedvelőit Magyarország legszebb rokokó kastélyának falai közé.
A régi korok megismerésének vágya nem mai keletű, viszont az autentikus előadásmódra való törekvés a komolyzenében viszonylag új jelenség. Az elmúlt évtizedekben vált egyre népszerűvé az a zenei felfogás, amely azt a hangzásideált kívánja elérni, amelynek az adott zene komponistája is birtokában volt. A mozgalomnak köszönhetően számos elfeledettnek hitt zeneszerző műve került napvilágra, ismert alkotások pedig új fényben kezdtek ragyogni. A tanulásnak, a múlthoz való fordulásnak pedig egyik legnagyszerűbb módja a találkozás, közös koncertek és kurzusok sokasága, melyre immár 30. alkalommal teremt lehetőséget június 21-28. között a Filharmónia Magyarország szervezésében a nemzetközi szinten is rangos Régi Zenei Napok rendezvénysorozat.
A fertődi Esterházy-kastély termeiben és Marionettszínházában egy héten át zajló mesterkurzusokhoz kapcsolódó hangversenyeken a közönség olyan neves és nemzetközileg is elismert művészeket láthat és hallhat, mint a korunk legfőbb Händel-szopránjának számító Nancy Argenta, a különös színpadi érzékenységgel és zenei intelligenciával megáldott szopránénekesnő, Ingrid Attrot, a szenvedélyes, barokk hegedűvirtuóz és énekes, Dmitrij Szinkovszkij, az új generáció egyik legtehetségesebb és legsokoldalúbb muzsikusa, Erik Bosgraaf, vagy éppen a Bruges-i Nemzetközi Csembalóverseny első díját elnyerő Nicholas Parle. A hazai együttesek közül pedig többek között a Capella Savariát, a Concerto Armonicót, az Orfeo Zenekart és a Purcell Kórust hallhatja majd a közönség.